Debreceni "floridázás": utólag gyártott iratok a városházán?

A Civil Fórum képviselői megnézték Kósa Lajos polgármesternek az elhíresült "floridázással" kapcsolatban született levelét, s elképzelhetőnek tartják, hogy Kósa levele nem akkor íródott, amikorra datálták. Ha mégis, akkor a szervezet szerint lehetetlenség, hogy az iktatás ilyen szakszerűtlenül zajlik a városházán.

Nem akarunk senkit sem megrágalmazni, de a debreceni városházán a floridai utazással kapcsolatos dokumentumok némelyikét megtekintve az a véleményünk: süt róluk, hogy akár utólagosak is lehetnek. Ha viszont mégsem utólagos iratok, akkor a debreceni polgármesteri hivatal iratkezelési és iktatási rendje aggályos. Ráadásul vannak olyan iratok is, amelyekbe bele sem tekinthettünk, a vagyonkezelő holdingnál ugyanis nincsen képviseletünk - mondta a Civil Fórum alelnöke, Illyés János mai, debreceni sajtótájékoztatóján.

Mint beszámoltunk róla: országos visszhangot keltett, hogy népes debreceni delegáció utazott novemberben egy floridai energiakonferenciára, ami azért keltett botrányt, mert egyes résztvevők eredetileg a város, mások pedig az önkormányzati cégeket tömörítő Debreceni Vagyonkezelő Zrt. költségén utaztak volna. Feltéve, ha a botrány hatására utólag vissza nem kellett volna fizetiniük a "floridázás" összegét.

Botrányos volt az a momentum, hogy az amerikai konferencia szervezői azt nyilatkozták: nem tudnak magyar csoportról. De felborzolta a kedélyeket az is, hogy magát a konferenciát november 12-14 között tartották, ám a debreceni önkormányzati tisztségviselők és városi cégvezetők már november 7-én kiutaztak, és november 16-án jöttek vissza. Ezt utólag azzal magyarázták, hogy csak ezekre az időpontokra volt foglalás a repülőgépjegyekre.

Az utazáson többek között részt vett Pajna Zoltán alpolgármester, Szekeres Antal jegyző, György Zoltán, a Debrecen Holding Szerviz ügyvezetője, Litauszki Róbert, a Debreceni Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgatója és Csonka Tibor, a Debreceni Hőszolgáltató Zrt. vezérigazgatója. A "hivatalosnak indult, de magánúttá lett" utazással kapcsolatban a városháza közölte. "amennyiben valaki szabadsága terhére, saját költségén, magánemberként utazik el valahová, semmi nem kötelezi arra, hogy számot adjon a munkáltatójának arról, hogy merre jár és kiknek a társaságában. Így a munkáltató nem tudja a feltett kérdéseket megválaszolni".

Szekeres Antal, Debrecen jegyzője a Népszabadságnak azt nyilatkozta: az ő utazását Pajna Zoltán alpolgármester rendelte el, ám a kiküldetést Kósa Lajos polgármester az utazás előtt egy nappal, november 6-án írásban visszavonta, s kötelezte a hivatal vezetőjét, hogy csak a saját költségén utazhat.

Ez a polgármesteri levél is szóba került az önkormányzatban képviselettel rendelkező Civil Fórum sajtótájékoztatóján, amelyen kérdésünkre Illyés János alelnök azt mondta: megnézték Kósa Lajos polgármesternek a jegyzőhöz írott levelét, de azon csak központi iktatószám van november 6-i keltezéssel, viszont nincsen rajta alszám és percre pontos bélyegző. Márpedig egy önkormányzati hivatalban az iktatás rendje szigorú, s az iktatott iraton nem csak egy központi iktatószámot kell föltüntetni. Az alelnök azt mondta, hogy Kósa Lajos leveléből nem lehet leszűrni semmit, legföljebb azt: lehetetlenség, hogy az iktatás ilyen szakszerűtlenül zajlik a városházán.

Hozzátette: egy remélhetőleg meginduló rendőrségi nyomozás esetleg azt is tisztázhatja, hogy pontosan kiik vettek részt az utazáson, hányan mentek Floridába és kik állták a költségeket. Mint mondta, a Debreceni Vagyonkezelő igazgatóságának vizsgálatot kellene kezdeményeznie annak kiderítésére, hogy a hőszolgáltató vezetője, Csonka Tibor milyen szerepet játszott a botrányossá dagadt eseménysorozatban.

A Civil Fórum szerint Csonka Tibor különös felelősséggel tartozik a "floridázás" miatt, mert hatalmas bizalomvesztést okozott Debrecenben, hogy míg sokan a fűtésszámlát sem tudják kifizetni, addig a város egyes vezetői és önkormányzati cégvezetők közpénzből mennek Floridába egy konferencia ürügyén, majd utólag próbálják megmagyarázni, hogy igazából magánúton vettek részt.

Fidesz: képtelenségek, csúsztatások

A sajtótájékoztatóra reagálva Balázs Ákos, a Fidesz-KDNP debreceni frakcióvezetője közleményt adott ki, amelyben közli: Gondola Zsolt önkormányzati képviselő a Civil Fórum korábbi, minden valóságot nélkülöző állításainak utólagos megalapozása érdekében - mentve a menthetőt -  "magánnyomozást" végzett az önkormányzatnál. (Gondola Zsolt a Civil Fórum elnöke - a szerk.)

Balázs Ákos azt írja: Gondola személyesen átvizsgálta a külföldi kiküldetés iratanyagait, kikérdezett több köztisztviselőt, s mivel saját maga is meggyőződött arról, hogy nyilvánvaló képtelenségeket állít szervezetük, így érdemi eredményre nem jutván újabb csúsztatásokat kitalálva próbálja az ügyet, s ezzel szervezetét is a figyelem középpontjában tartani. Hozzátette: sokat elárul szándékukról, hogy a sajtótájékoztatót is azelőtt hirdették meg, mielőtt az iratokat megtekintették volna.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.