De mit akarnak az arabok Komlón?

Tíz hónap alatt 16 komlói lakást vásároltak meg arab országból érkezők – tudtuk meg a város polgármesteri hivatalától. Az előző években egyetlen hasonló vétel sem volt. A vásárlók zöme kuvaiti, de akadtak vevők Egyiptomból, Szíriából és a perzsa Iránból is.
Ez azért meglepő, mert Komló nem éppen idegenforgalmi célállomás. A régi vicc szerint egy vetélkedő második díja kéthetes komlói nyaralás volt, míg az első helyezettnek egyhetes komlói üdülés lett a jutalma.

Tény, hogy a munkahelyek hiányától szenvedő Komlón olcsón lehet jó állapotú panelt kapni. A baranyai városnak egykor 31 ezer lakója volt, ám amióta bezárt a szénbánya, a lélekszám csökken, immár csak 24 ezren élnek ott. A városban több mint ezer lakás üresen áll, a 2-3 szobás panelok így 2-3 millióért megvehetők.

Az arabok lakásvásárlásait egy kuvaiti tulajdonú, pécsi bejegyzésű cég intézi. A tavaly létrehozott kft. is birtokol néhány lakást Komlón. Az ügyvezető későbbre ígért választ arra, hogy miért kedvelték meg az arabok a komlói lakásokat, de annyit elárult, hogy az olcsóság volt a vonzó, emellett a környék hegyei és erdői tetszettek meg nekik. Az arab tulajdonosok arra használják komlói lakásukat, hogy onnan utazzanak a közeli gyógyfürdőkbe, Budapestre, Bécsbe és az Adriára. Az arab lakástulajdonosokkal szomszédjaik alig találkoztak eddig, megfigyeléseik szerint az új lakók egy-két hetet töltöttek Komlón.

A lakótársak is csak találgatják a közel-keletiek jövetelének okát. Ugyanakkor már a nemzetbiztonsági szolgálatok is felfigyeltek arra, hogy az egykori bányászvárosban feltűnően sok lakást vásároltak meg arab országok polgárai. A párizsi merényletek után a hivatal szakemberei kérdezősködtek is az arab paneltulajdonosokról az egyik lakásszövetkezetnél és a szomszédoknál. A hivatal érdeklődése után a komlóiak arra gondolnak, hogy a nyomozók azt vizsgálták, a lakások szolgálhattak-e terroristabázisként. A jelek arra utalnak, hogy nem, ám ettől még az arabok Komlót célba vevő lakásvásárlási kedve megmagyarázhatatlan a helybélieknek.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.