konz | 2010. február 25. | 12:18:02
nem érdemes a youtubeon kajtatni az anyagot, elég megnézni a "megvágott" anyagot az mdf.hu-n... gyerekek, ne strapáljátok magatokat, ezt nem lehet megvágni.
sandorbe | 2010. február 25. | 12:13:58
Ezekhez képest a három elemi iskolás Kossuth-díjas vájár és a sokszoknyás fejőnő egy fenomén professzor volt. Igaz ez még akkor is, hogy a videó összevágott anyag volt. ( Na persze vágni csak olyan anyagot lehet amiben mindez benne van )
És még egy nagy különbség a mai jelölt p@tkányok és a régi melós képviselők között. Míg a maiak minden önismeret, na pláne önkritika nélkül tülekednek az ország házába addig a régieknek talán még választási lehetőségük sem volt. A népfront ( aminek vezetője volt a tulokfejű gerinctelen kloákás pozsgayimre is ) - kisbetű szándékos - jelölte a nép meg rájuk szavazott.
Szóval egy ilyen csapatnak az élére állni pedig semmi mást nem bizonyít, hogy bokros a pénzt már megszerezte tehát itt az ideje a hatalmat is megszerezni uralkodni mások felett.
sandorbe | 2010. február 25. | 11:48:28
Ezekhez képest a három elemi iskolás Kossuth-díjas vájár és a sokszoknyás fejőnő egy fenomén professzor volt. Igaz ez még akkor is, hogy a videó összevágott anyag volt. ( Na persze vágni csak olyan anyagot lehet amiben mindez benne van )
És még egy nagy különbség a mai jelölt p@tkányok és a régi melós képviselők között. Míg a maiak minden önismeret, na pláne önkritika nélkül tülekednek az ország házába addig a régieknek talán még választási lehetőségük sem volt. A népfront ( aminek vezetője volt a tulokfejű gerinctelen kloákás pozsgayimre is ) - kisbetű szándékos - jelölte a nép meg rájuk szavazott.
Szóval egy ilyen csapatnak az élére állni pedig semmi mást nem bizonyít, hogy bokros a pénzt már megszerezte tehát itt az ideje a hatalmat is megszerezni uralkodni mások felett.
oskar | 2010. február 25. | 10:52:02
90' évek eleje. Bokros a Budapest bank elnöke.
Öntik a pénzt az egzisztenciahitelt felvevőknek.
Valahogy kell a tőkefelhalmozás! Nélküle nem épül fel a kapitalizmus!!!
Minden megengedett!!!!!
kb 2004: A kilencvenes évekről ad élménybeszámolót egy akkori újgazdag csicskása. Őt nem érdekli a politika. Ő csak azt meséli, hogy " amikor Bokrosnak vittük az Átrium Hyett-ba a 80 milliót akkor választhattam 5 prosti közül is.stb stb
Szóval Bokrosnak vittek 80 milliót!!!!!!!!!!:-)
Igen azt akkor más is mondta, hogy le kell ám tenni a %-ot.
Kis pénz kis ember nagy pénz nagy ember.
Az illető akkor 500 millió egzisztencia hitelt vett fel. Ezt a híradásokból tudom mert bírósági tárgyalás volt a vissza nem fizetés miatt.
Ilyenek ezek!!!!!!!!
simple szőke | 2010. február 25. | 02:55:27
Ezek lényegtelen dolgok.
Ami engem érdekel,hogy vajon kap-e Dávid Ibolya ruhához illő csikos kalapot Kalocsán?
kiki78 | 2010. február 24. | 22:01:18
Lehet mentegetni szerencsétleneket, hogy így, meg úgy nem voltak felkészítve, illetve lámpalázasak voltak. De a tény az, hogy ezek az emberek nem a parlamentbe valók!
Bolhás | 2010. február 24. | 20:57:04
Az is egy röhej, hogy a jutúb rendre eltávolítja az mdf kérésére. Nem tartalmaz semmi olyat, ami ütközne a videómegosztó által deklarált elvekbe. Ezt persze profin csinálja a madöf. Erre bezzeg megvannak a kapcsolatai.
Teamécses | 2010. február 24. | 20:41:38
"Bokros Lajos jobboldali konzervatív" hát hogyne..
Toleranciaterror | 2010. február 24. | 20:41:33
Én meg azt szégyellem, hogy még van ember Magyarországon, aki az mdf-re szavaz.
bozsós | 2010. február 24. | 19:43:47
werner | 2010. február 24. | 19:22:56
Bolhás | 2010. február 24. | 19:30:05
"De akkor NEM szabad, tilos kampányfilmmel előállni. Itt nagyon nagy a tét, nem lehet összecsapni, hagyni, hogy a "szél hordja össze"...Mint látjuk: ez az eredmény!"
Tökéletesen igazatok van!!! De a fiam verstanulásából tudom, hogy kellő gyakorlással bárki tud őzés nélkül beszélni. Itt a profizmus hiányzott, de az nagyon.
Bolhás | 2010. február 24. | 19:30:05
bozsós | 2010. február 24. | 19:13:39
"Pedig próbálják meg - nem olyan könnyű kamera előtt, felkészületlenül pontosan fogalmazni."
Figyi, megvan ennek a technikája. Például kiértesítik a jelölteket, hogy hétfőn fáradjanak be a stúdióba, mindenki állítson össze egy max 1 perces bemutatkozó beszédet, írja le, nyomtassa ki olyan betűmérettel, hogy a kamerától 2 méterről is el tudja olvasni stb-stb. Esetleg templétekkel támogatni őket.
Somogyi a sztárkampánymenedzser, bakker.
misima | 2010. február 24. | 19:27:40
Moderálási alapelvek- komment törölve -
misima | 2010. február 24. | 19:27:39
Moderálási alapelvek- komment törölve -
werner | 2010. február 24. | 19:22:56
Moderálási alapelvek- komment törölve -
Kaczor király | 2010. február 24. | 19:14:28
Nemfontos | 2010. február 24. | 19:07:01
"...a többi jelölt lehet, hogy még nyakkendőt sem tud kötni, azért nem vállalkozik a bemutatkozóra. Nagy szűköléslenne, ha kötelező vóna (Vóna)"
Azaz Vona. De nekem speciel ezért is szimpatikus. Nem nyakkendő kell ide, hanem tenni akarás, mégpedig az ország és az emberek érdekeit szem előtt tartva. Ha a Jobbik a Parlamentben a programja és e szerint politizál, 4 év múlva megnyeri a választásokat.
Győzzön a JOBBIK!
bozsós | 2010. február 24. | 19:13:39
Itt mindenki eddig jól kiosztotta ezeket a szerencsétlen embereket. Pedig próbálják meg - nem olyan könnyű kamera előtt, felkészületlenül pontosan fogalmazni. Különösen, ha az embernek nem tartozik a szakmájába a nyilvános beszéd. Emlékszem - fiatal tanársegédként mikor az első nagyelőadásomat kellett megtartani 300 embernek - zabszem sem fért a fenekembe. Úgy sejtem, hogy más friss, kezdő politikusi garnitúrával rendelkező párt jelöltjei sem teljesítenének ennél fényesebben, ha csak úgy odalöknék őket a kamera elé, hogy mondjanak valamit. Itt az egyetlen felelős - az MDF kampánystábja, hogy nem gyakoroltatták el ezerszer, hogy ki mit és hogyan mondja, illetve nem vágták ki a kevésbé sikerült részeket.
werner | 2010. február 24. | 19:11:51
Moderálási alapelvek- komment törölve -
Nemfontos | 2010. február 24. | 19:07:01
Moderálási alapelvek- komment törölve -
werner | 2010. február 24. | 18:56:56
Moderálási alapelvek- komment törölve -
Agyalapi | 2010. február 24. | 18:46:04
Jó szar életed lehet akkor, Werner :D
minime | 2010. február 24. | 18:45:39
na elmentem az mdf oldalára és belenéztem a többi címlapon kintlévő videóba és nagyon erős kisértés kapott el, hogy ne csináljak e én is egy másikat. van még ott minőségi alapanyag bőven :D
werner | 2010. február 24. | 18:36:53
Moderálási alapelvek- komment törölve -
werner | 2010. február 24. | 18:33:35
Moderálási alapelvek- komment törölve -
rackefe | 2010. február 24. | 18:29:27
minime | 2010. február 24. | 17:15:43
"...
mondjuk szerintem a jobbik jelöltjeiből durvábbat lehetne összerakni, csak ott legalább annyi eszük van, hogy nem mutogatják őket videóban."
Jól mondod. SZERINTED. Látogass el honlapjukra!
werner | 2010. február 24. | 18:26:39
Moderálási alapelvek- komment törölve -
werner | 2010. február 24. | 18:18:44
Moderálási alapelvek- komment törölve -
minime | 2010. február 24. | 18:18:10
és hopp itt egy másik :)
http://www.youtube.com/watch?v=gZrolqyn_wg
minime | 2010. február 24. | 18:16:56
haha, ezt is leszedették :D tényleg ennél nagyobb önkritikás és ennél egyértelműbb törölköző bedobást nehéz elképzelni, minthogy egy párt leszedeti a jelöltjeiről szóló filmet :) gyönyörű!
Dr Cenzné | 2010. február 24. | 18:10:33
Amilyen a párt olyanok a jelöltek...
Astralman | 2010. február 24. | 17:57:52
Kaczor király | 2010. február 24. | 17:39:44
Na ne viccelj.
Ez egy kampány film, egy reklám (igaz hogy inkább negatív reklám).
Mások örülnek ha megnézik a reklámjukat a youtube-on, Pl. az összes SuperBowl reklám fenn van a youtube-on és senki se tiltakozik ellene. Ez nem egy mozifilm amiért fizet az ember hogy megnézhesse, szóval ne nagyon takarózzanak a COPYRIGHT -al se.
statez | 2010. február 24. | 17:47:56
Hm! Dávod Ibolya szégyelli a képviselő-jelöltjeit. A képviselő-jelöltek meg őt. A választópolgárok pedig a legfrissebb közvélemény-kutatások szerint mindkettőjüket...
Border | 2010. február 24. | 17:41:03
Sajnos Somogyinak ez a kampányhúzása rosszra sikeredett. Valójában jó lett volna, de erre a feladatra a jelölteket fel kellett volna készíteni. Úgy állították oda az embereket, hogy nem tudták pontosan miről is van szó. Ezek többsége még sosem állt kamera elé, sőt volt köztük aki komolyan meg volt fázva és úgy került felvételre az anyag. Amit elmond nem rossz, de hallani a hangján alig tud beszélni, többször köhécsel, pedig egyetemen és főiskolán nagyon jó előadásokat tartott a szakanyagából. Ezek a felvételek sajnos sokat rontottak az MDF imázsán. Az elgondolás nagyon jó volt, csak a kivitelezésre, a felvételre nem fordítottak megfelelő figyelmet!
Kaczor király | 2010. február 24. | 17:39:44
Astralman | 2010. február 24. | 17:29:15
"Milyen alapon távolíttatták el a youtube-ról ?
Én úgy tudom, mint politikusok közszereplők is egyben és így bármilyen videó/fénykép közölhető róluk a médiában. Az hogy szégyellik még nem jogi alap az eltávolításra. Ennyit a jogállamról meg az MDF/SZDSZ-ről is."
COPYRIGHT
Astralman | 2010. február 24. | 17:29:15
Milyen alapon távolíttatták el a youtube-ról ?
Én úgy tudom, mint politikusok közszereplők is egyben és így bármilyen videó/fénykép közölhető róluk a médiában. Az hogy szégyellik még nem jogi alap az eltávolításra. Ennyit a jogállamról meg az MDF/SZDSZ-ről is.
Virág elvtárs s.k. | 2010. február 24. | 17:25:38
Én is szégyelleném, különösen azt a nagybajúszút......
minime | 2010. február 24. | 17:15:43
hát igen, ha felteszi az ember a kérdést, hogy szertené e, hogy ők döntsenek közügyekben... háááát...
mondjuk szerintem a jobbik jelöltjeiből durvábbat lehetne összerakni, csak ott legalább annyi eszük van, hogy nem mutogatják őket videóban.
New.Person | 2010. február 24. | 17:14:17
„Veszett fejszének veszett a nyele is”
Hol van már a Magyar Demokrata Fórum, a rendszerváltó párt. Mindenki, aki még tartotta magát ott demokratának vagy ki lett tagadva a pártból, vagy önként dalolva hagyta el azt.
És most ez a végső kétségbe eséses összeborulás az SZDSZ-el ez már minden szavazónak végképp kiverte a biztosítékot.
De azért ne féljenek az Ibolyka az ott lesz a következő országgyűlésbe, mert a Kismukk meg a szépkorúak társasága kisegíti szavazatokkal, mint ahogy azt az előző választásokkor is tette. (Db-ja 5000Ft)
misima | 2010. február 24. | 16:39:11
Moderálási alapelvek- komment törölve -
dodann | 2010. február 24. | 16:34:47
Pfff, na remélem, visszaestek 0,3 százalékra. Bokros most már tényleg átigazolhatna az LMP-be.
Kaczor király | 2010. február 24. | 16:14:03
"A valódi jelöltekért mindenki látogassa meg az MDF honlapját"
Én úgy tudom, hogy a kisfilmben szereplő leányok-hölgyek-urak az MDF valódi és hivatalos jelöltjei! A szégyen az, hogy az MDF ilyen jeleneteket tartalmazó videókat feltett a saját weblapjára! Látszik, hogy egy a cél: Bajszos-Bokros-Bankár Lajos-t bejuttatni a Parlamentbe, ill. Ibolykát és Karcsi bá-t is, nehogy ne legyen április után mentelmi joguk.
baracskai | 2010. február 24. | 16:00:42
Micsoda felhozatal...
Ez az MDF-SZDSZ választási kampányának hordaléka.
rackefe | 2010. február 24. | 15:51:20
Más képviselői meg Ibolykát szégyellik.
|