Czunyiné: Jobb lesz a visszacsinált tankönyvellátási rendszer

Kiszámíthatóbb és tervezhetőbb lesz a tankönyvellátás az új struktúrában – erről az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelési államtitkára beszélt az M1 aktuális csatorna hétfő reggeli műsorában.
Czunyiné Bertalan Judit elmondta: megújult az a rendelési felület, ahonnan a tankönyveket ki lehet választani, és több idő jut a rendelésre. Jelezte, a 2015/2106-os tanévre úgynevezett iskolai szintű szállítás lesz, de az egyedi rendelés elve is megmarad. Hozzátette: ezt a korábbi tapasztalatok és jelzések miatt szervezték át.

Hangsúlyozta, idén ősztől a tankönyvek 20 százalékkal olcsóbbak lesznek, és egy tankönyvcsomag átlagosan 12 ezer forintba kerül majd. Kitért arra is, újabb évfolyam kapja majd ingyenesen a könyveket, így a térítésmentesség az általános iskola első három évfolyamára terjed már ki. Az államtitkár jelezte, az ingyenességi kör továbbra is megmarad a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülőknek és a nagycsaládosoknak.

Az esélyteremtés egyik fontos része, hogy ne a család pénzügyi helyzete határozza meg, hogy milyen tankönyv(ek)ből tanul a gyerek – mondta a köznevelési államtitkár.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.