Orbán szívügye, mégsem merik felavatni októberig?

Egyelőre bizonytalan a Szabadság téri német megszállási emlékmű avatásának időpontja – de kormányközeli források „logikusnak” tartanák, hogy az átadási ceremóniára az önkormányzati választás után kerüljön sor.
Látványosságok a Szabadság téren: szökőkút és emlékműtorzó
Látványosságok a Szabadság téren: szökőkút és emlékműtorzó
Reviczky Zsolt / Népszabadság

Áder János köztársasági elnöknek nemsokára ki kell írnia az őszi voksolás időpontját – a várakozások szerint október 5-re esik majd a választása. Ha addig felavatnák a Gábriel arkangyalos, német birodalmi sasos szoborkompozíciót, a Szabadság tér éppen a kampány alatt válna a budapesti balliberális ellenzék számára ellenállási ponttá. Az emlékmű így demonstrációk színtere lehetne, így a kormányerőknek politikai összecsapásokra, folyamatos purparlékra kellene számítaniuk, nem is beszélve a kellemetlen nemzetközi sajtóvisszhangról, kormányellenes szalagcímekről – mondta az egyik fideszes politikus.

Ráadásul éppen Orbán Viktor hivatkozott a Mazsihisz vezetésének írt levelében a kampányra a parlamenti választás előtt, ezért is halasztotta el a holokausztévről a tájékoztatást és a konzultációt a húsvét utáni időszakra. (Végül a konzultáció elmaradt, és a miniszterelnök levelet írt a szervezetnek.)

Arról, hogy mikor avathatják majd fel az emlékművet, politikai döntés születik. Ezt a döntést nyilvánvalóan a miniszterelnök hozza meg, hiszen maga az emlékmű is Orbán Viktor szívügye volt – fogalmazott munkatársunknak egy másik befolyásos fideszes. Hozzátette, hogy ő semmiképpen nem szeretne jelen lenni az emlékmű-avatási ceremónián, mert „ez az egész már kellemetlen üggyé vált”, akkor is, ha az áldozatiság és a magyar felelősség megítélésének a kérdésében szerinte egyértelműen a kormánynál van az igazság. Az ilyesfajta botrányok viszont ronthatják a kormányerők és Tarlós István főpolgármesterjelölt sikeres szereplését Budapesten. Különösen, hogy a balliberális pártok és formációk a fővárosban határozottan népszerűbbek, mint vidéken, így az erőviszonyok akár kiegyenlítődhetnek is a fővárosban.

Információink szerint voltak olyan befolyásos fideszesek, akik még tavasszal amellett érveltek a miniszterelnöknél, hogy halasszák el 2015-re a német megszállási emlékmű átadását, és a Szabadság téren egyszerre avassák majd fel egy a szovjet megszállás áldozataira emlékező szoborral. Ezt az elképzelést azonban Orbán Viktor nem támogatta.

L. Simon László, a Miniszterelnökség általános államtitkára tegnap azt nyilatkozta lapunknak, hogy „a közeljövőben” átadják a Szabadság téri emlékművet. Munkatársunk kérdésére azonban nem tudott konkrét választ adni arra, hogy a Gábriel arkangyalos, birodalmi sasos szobor felavatására még a nyáron vagy csak az őszi önkormányzati választás tervezett napja, azaz október 5. után kerül-e sor.

Mindenesetre közel száz napja tart a tiltakozás a Szabadság téren, a demonstrálók szerint a német megszállás áldozatainak az emlékére tervezett szoborkompozíció a Horthy-rendszer rehabilitációját jelenti, és a holokauszt miatti magyar felelősség minimalizálását, a történelemhamisítást szimbolizálja. A létrehozásáról szóló kormányhatározatot ugyanakkor – melyben még a 2014. május 31. határidő szerepel – a kabinet azóta sem módosította.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.