Csúszhatnak a februári fizetések az állami kórházakban?

Az illetékesek állítják: minden rendben lesz.

Kedden délutánra sikerült megnyugtatni az államkincstárnak a kórházigazgatókat, hogy dolgozóik időben megkapják a februári fizetéseiket. Ekkor már a megkérdezettek egyértelműen úgy reagáltak lapunk kérdésére: nem terjeszthetnek rémhírt, ezért nem állíthatják, hogy nem lesz ott időben a pénz alkalmazottaik számláján. (Nehéz nem arra gondolni, hogy valaki időközben némi nyomást gyakorolt az intézmények vezetőire, hiszen hétfőn még maguk is erősen aggódtak a fizetések esetleges késése miatt – a szerk.)

A problémát az okozza, hogy a frissen államosított mintegy 40 kórházban a banki folyószámlák megszüntetése és a Magyar Államkincstárnál (MÁK) újak nyitása nehézségeket okozott. Mint arról korábban a Népszabadság beszámolt: az intézményeknek meg kellett szüntetniük a kereskedelmi bankoknál vezetett számláikat, ám máig nem telepítették az érintett kórházakba azokat a terminálokat, amelyek közvetlen kapcsolatot teremtenének a kincstárnál vezetett számla és az intézmény között. Elektronikus utalási lehetőség híján a kórházak egyelőre csak papíralapú tranzakciókat hajthatnak végre. Problémamentesen abból is csak maximum ötmillió forintig működik a rendszer. A kórházak pénzkezelési nehézségeire hivatkozva a hét végén a HVG is jelezte: több kórházban is attól tartanak, hogy a február elejei bérfizetés csúszni fog, és tartalékok híján a kisebb beszállítók, szolgáltatók sem fogják tudni kifizetni a dolgozóikat.

A fizetések csúszásához egyelőre minden feltétel adott, ugyanis még hétfőn-kedden is tartott a munka, amellyel a kórházak pénzügyesei gyűjtötték excel-táblába a bérszámfejtéshez szükséges béradatokat az államkincstárnak. Ennek ellenére a Népszabadság kérdésére a kórházak felügyeletét ellátó hivatal sajtóosztálya magabiztosan állította: a fizetések körül minden rendben lesz. Az államkincstártól a GYEMSZI-hez érkezett információk alapján a bérkifizetésekben nem várható késedelem. Az államkincstár a januári bérszámfejtéshez kapott adatokból jelenleg állományt készít a hét végére, amelyet ellenőrzésre megkapnak az érintett intézmények. A konkrét utalások ezen ellenőrzött állományok alapján történnek majd, az utalások időpontjáról pedig az intézmények rendelkeznek.

A kórházigazgatók úgy tudják: a hétvégére talán megkaphatják intézményeik a kincstári pénzügyi tranzakciókhoz nélkülözhetetlen terminálokat. Ám ezzel még nincs minden rendben, mert a hozzá tartozó jogosultságot jelentő kártyákra – éppúgy, mint a hagyományos bankkártyákra – továbbra is várni kell.

A Népszabadságot kedden este dr. Thuma Róbert, a Magyar Államkincstár elnöke arról tájékoztatta, hogy sem az elektronikus utalási feltételek esetleges technikai hiánya, sem az értékhatár problémák nem jelenthetnek akadályt a bérfizetésének. Az utalás egyetlen feltétele, hogy a fedezetet az intézmény, illetve annak fenntartója biztosítsa.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.