Önkormányzati csúcszongora a Szerencsejáték jóvoltából

Összejön a korábban Lázár János vezette város, Hódmezővásárhely egyik álma, s hamarosan megkapják vadonatúj zongorájukat. Az ehhez szükséges források egy jelentékeny részét a Szerencsejáték Zrt. biztosítja.
Steinway & Sons D–274 típusú zongora
Steinway & Sons D–274 típusú zongora

A vállalat internetes oldalán fennlévő, a szerződéseiket számba vevő oldalon kiderül ugyanis, hogy az állami cég „Hódmezővásárhely megyei jogú város önkormányzatának” 30 millió forintot biztosít „közérdekű cél támogatása címen”.

Az erről szóló szerződést március 24-én alá is írták. A határozott időre kötött megállapodás vége ez év december 31. A feltüntetett adatokból az nem derül ki, hogy az említett forrást mire is használja majd a település. Kérdésünkre viszont az állami szerencsejáték-szervezőnél kifejtették: idén januárjában támogatási kérelem futott be a Szerencsejáték Zrt.-hez, hogy 30 millió forinttal segítsék a „város zeneszerető közönségének törekvését egy hangversenyzongora megvásárlásával”. Az Szrt. pedig adományként az összeget a város rendelkezésére bocsátotta

A társaságnál hangsúlyozták, hogy a forrás kizárólag a hangversenyzongora vásárlására használható fel. Erről pedig kötelesek írásban el is számolni legkésőbb 2014. december 31-ig. Ezért a cég oldalán feltüntetett határozott idejű pont. Az önkormányzat az adományt egyébként már átadta a Hódmezővásárhely Városáért Közalapítványnak, amellyel március 31-én egy közbeszerzési eljárást követően szerződést is kötöttek. Az Szrt. szerint a hangszertmár ki is választották: egy Steinway & Sons D–274 típusú zongora, amelyet hamarosan szállítanak is. (Zenei oldalak szerint a gyártó egyik csúcszongorája igazi remekmű, jelenleg ezt tartják a legjobb koncertzongorának. Ára nagyságrendileg megegyezik a támogatás összegével.)

A Szerencsejáték Zrt.-nél kitértek arra, hogy Hódmezővásárhely vásárlási szándékának vannak előzményei. Az önkormányzat jelentős városrehabilitációs beruházást valósított meg a település központjában, s létrehozta a Tornyai János Kulturális Városnegyedet. Ezen felül a Bessenyei Ferenc Művelődési Központ bővítésével arra is lehetőség nyílt, hogy itt működjön a zeneiskola is. „A létrehozott kulturális beruházások beteljesítéseként és egyben annak megkoronázásaként határozta el a város vezetése egy hangversenyzongora megvásárlását közadakozásból és adományokból.”

Az Szrt.-nél hozzátették, hogy a játékadón közvetve adott támogatáson felül az árbevétel 0,75 százalékát adományozásra, szponzorációra fordítják. Tavaly ilyen céllal 1,5 milliárd forintot fizettek ki, amelynek kedvezményezettje volt a többi között a Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola, a Szegedi Szimfonikus Zenekar, a Magyar Nemzeti Múzeum, a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátó-ipari Múzeum vagy a Gyermekfilharmónia Alapítvány is.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.