Naponta futnak be a kérések, tulajdonképpen egész hónapban folyamatosan. Aki rögtön a családi pótlék vagy a fizetés után jelentkezik, arról már tudni lehet, hogy amint megkapta, ki kellett fizetnie – jobb esetben a boltban felírásra kapott élelmiszereket, rosszabb esetben az uzsorást.
Nehéz jól segíteni ezen a téren, mert az ember azt szeretné, hogy a minimális jövedelmű, a tervezés, beosztás képességével nem rendelkező családok gyermekei se szenvedjenek hiányt. Nem akarjuk ugyanakkor azt sem, hogy állandósuljon a helyzet, az alapítvány örökös mankó maradjon, amely beépül a túlélés rendszerébe.
 |
| Nem látni esélyt a változásra |
A lehetőségek ismeretében azonban egyelőre nem látni esélyt a gyökeres változásra. Főleg ott kell segíteni, ahol gyerek van, és meg kell próbálni hatni másra is. A dohányzásra, a rémisztően káros, legolcsóbb energiaitalra, a herbálra, a fogyasztói társadalom állandó nyomásának ellenállni e téren is képtelen családokra.
Segítünk hát. Vannak két- és háromezres élelmiszercsomagok. Néha ötezres is, ha túl sok a gyerek. Benne kenyér, tészta, olaj, liszt, télen tea és cukor is. Esetleg pár konzerv és a legolcsóbb margarin.
A szempont nem az egészséges táplálkozás, az nem ennek a társadalmi csoportnak a programja, hanem az éhség leküzdésének legolcsóbb módja.
Persze lehet azt mondani: kit érdekel? Mindenki a saját sorsáért felel. Miért nem tanult, miért nem költözik olyan helyre, ahol van munka, miért szül gyereket, miért úgy él, ahogy? De azzal, hogy hárítva, folyton a személyes felelősséget mantrázzuk, nem oldódik meg a dolog. A gyermekéhezés sem.
