galéria megtekintése

Csődöt mondott a Fidesz kommunikációs gépezete

13 komment

Lencsés Károly

A kitiltási ügyként elhíresült botrányos történetben három hét alatt mindössze annyi derült ki, hogy a Napi Gazdaság október 16-i összeállítása szerint vélelmezetten érintett Vida Ildikót az Egyesült Államokban tényleg nemkívánatos személynek minősítették.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) elnökének szerdai, a Magyar Nemzetben közzétett beismerése után sem tudni azonban, hogy az USA-ban kiket tettek még tiltólistára, és ők milyen korrupciós cselekményekben vettek részt. A magyar sajtóban többtucatnyi név kering, ám eddig Vidán kívül senkiről sem bizonyosodott be, hogy érintett lenne. A magyar kormány bizonyítékokat vár, miközben Washington szerint a kabinet minden információ birtokában van.

Varga Mihály (balra) nem kérdezte Vida Ildikót, érintett-e
Varga Mihály (balra) nem kérdezte Vida Ildikót, érintett-e
Veres Viktor / Népszabadság

A Fidesz professzionálisan működő kommunikációs gépezete ezzel az üggyel látványosan nem tudott mit kezdeni. Olyannyira nem, hogy a kormányközelinek tartott Századvég tulajdonában levő Napi Gazdaság elsőként azt írta, hogy adóhatósági vizsgálat folyik több amerikai érdekeltségű cég ellen, és erre válaszul az USA az eljárásban közreműködő szervezetek vezetőinek kitiltására készül.

 

Ettől kezdve teljes a zavar. A másnapi – október 17-i – sajtóban már azt jelent meg, hogy magyar személyek próbáltak meg USA-beli cégeket korrumpálni. Az amerikai nagykövetség ideiglenes ügyvivője, André Goodfriend aznap kijelentette, hogy vizsgálatról nem tudnak, de egyes magánszemélyeket korrupciós gyanú miatt tényleg nem látnak szívesen az országukban, mert bizonyítékaik szerint korrupciós cselekményekben működhettek közre. A NAV nem kívánt nyilatkozni, míg a találgatásokra reagálva a Századvég tagadta, hogy a vezetői közül bárki szerepelne a listán, és Habony Árpád miniszterelnöki tanácsadó szintén közleményben jelentette be: ő sem érintett.

A külügyi tárca akkori közlése szerint Magyarországnak és az Egyesült Államoknak is érdeke, hogy minden korrupciós ügyben alapos, átlátható és törvényes vizsgálat folyjék, ugyanakkor bekérették az amerikai ügyvivőt. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pedig harciasan kijelentette: ha az amerikai kormány nem adja át a rendelkezésére álló hiteles információkat, annak a gyanúját vonja magára, hogy bizonyos ügyekben befolyást akar gyakorolni.

Szijjártó különben október 13-án találkozott Goodfrienddel, amit a miniszter maga sem vitatott. Az ügyvivő úgy emlékszik, hogy a washingtoni lépésről – igaz, konkrét nevek említése nélkül – először azonban október 6-án tájékoztatta Magyar Levente külügyi államtitkárt. Nyilatkozataiból pedig az derül ki, hogy a beutazási tilalmat az érintettekkel korábban közölték.

Vida Ildikót a Magyar Nemzetben megjelent interjú szerint viszont váratlanul érte a hír, mert ő csak pár nappal a szabadsága előtt, de a Napi Gazdaság cikkének megjelenése után értesült a döntésről. A NAV-elnököt – és az adóhatóság másik vezetőjét – az RTL Klub riportere egyébként október 22-én csípte el a bécsi repülőtéren, így elutazásának időpontja azonosítható. Csakhogy azt nem tudni, a kitiltásról Vida mikor tájékoztatta a kormány „illetékesét”, és azt sem árulta el, hogy kit.

Mindezek ellenére bizonyos, hogy kormányzati körökben nem kelthetett meglepetést a Napi Gazdaság információja, mert Goodfriend az egyetlen ember a történetben, akinek biztosan nem érdeke hazudni. Október 20-án Rogán Antal fideszes frakcióvezető mégis úgy fogalmazott: nem tudja, hogy ez „most vicc vagy komoly”.

Ugyanezt a kérdést tehetnénk fel Varga Mihály nemzetgazdasági miniszternek is, aki október 21-i sajtótájékoztatóján elmondta, hogy nem kérdezte Vida Ildikót, érintett-e. Azért nem – tette hozzá –, mert a NAV-elnökkel megállapodtak abban, hogy a ő munkavégzését befolyásoló minden lényeges kérdésről beszámol neki. Ha Vida a Magyar Nemzetben igazat mondott, Vargának akár tudnia kellett róla, hogy az elnök ott van a listán.

Szijjártó két nappal később az US Today-nak megint csak azt ismételte, hogy nem tudják, kik és miért szerepelnek a listán. Október 24-i közleményében a külügy ezt megerősítette. Orbán Viktor miniszterelnök Brüsszelben is azt hangoztatta, hogy annak kell megneveznie az érintetteket, aki valamit állít. Ám tudhatott valamit, mert azt is hozzátette: a kitiltottak magánszemélyek és állami alkalmazottak. Lehet, hogy mégis értesült Vida bejelentéséről? Ami azért érdekes, mert Lázár a parlamentben október 27-én még mindig azt mondta, hogy a NAV elnöke talán „azért nem tudta tisztázni az érintettségét, mert nem érintett”.

Újabb fordulatot jelentett, hogy a korábban hírbe hozott Habonyt egy, az interneten október 29-én közzétett fotó szerint beengedték Amerikába. Akkor végre megszólalt a NAV is, de a közleményből csak annyi derült ki, hogy az adóhatóság elnöke és vezető beosztású tisztviselői visszautasítják a korrupciós vádakat. De hogy kitiltottak-e közülük valakit az USA-ból, arról hallgattak. Miként november 4-én Orbán is csak ködösített: „majd ha megmondják az amerikaiak”, akkor ő is megmondja, kik az érintettek.

Szerdai hír: L. Simon László miniszterelnökségi államtitkár közlése szerint a kormány nem tud arról, hogy Vida Ildikót kitiltották az Egyesült Államokból. Az államtitkár hangsúlyozta, hogy a miniszterelnök és a kabinet tagjai őszintén nyilatkoztak ebben az ügyben, és ha Vida mást állít, mondja meg, mikor és kit tájékoztatott. Az viszont mintha a kormányzati tényezőket már nem is érdekelné, miért kerülhetett tiltólistára a NAV-elnök az Egyesült Államokban.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.