Csőd szélén az ország legnagyobb hulladékszállítója

Több százmillió forintos járuléktartozást és kintlévőséget halmozott föl az Észak-Alföldi Környezetgazdálkodási (ÉAK) Kft., amely 240 településen 180 ezer háztartásban végez szolgáltatást. A NAV inkasszózta a cég számláját.

Az adóhatóság egy több százmillió forintos járuléktartozás miatt  több mint 350 millió forintos inkasszóval terhelte meg a nyíregyházi székhelyű Észak-Alföldi Környezetgazdálkodási (ÉAK) Kft. számláját. A cég kintlévősége csaknem 400 millió forint, ennek következtében a társaság napokon belül döntést hozhat a a csődeljárás iránti kérelem benyújtásáról.

A helyzet különösen súlyos, hiszen az ÉAK Kft. - a fővárost nem számítva - Magyarország legnagyobb hulladékszállító cége, amely 180 ezer háztartásban végez szolgáltatást, 240 településen lát el közszolgáltatási feladatokat. 2011 óta Szabolcs-Szatmár-Beregben kizárólag az ÉAK Kft. üzemeltet megfelelő, B3-as kategóriájú hulladéklerakót, így a lakossági szemét kizárólag ezekben a lerakókban helyezhető el.

A cég tulajdonosa egy megyei hulladék-gazdálkodási társulás, amelyet Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei önkormányzatok hoztak létre, a társulás elnöke Seszták Oszkár, a megyei önkormányzat fideszes elnöke.  

Információink szerint a cég vezetői a súlyos anyagi helyzetről már több hete tájékoztatták a megyei közgyűlés elnökét és a nyíregyházi polgármestert. Igaz, már egy tavalyi tájékoztatóban is jelezték a problémát, hiszen közölték: a kft. 2014-re esedékes teljes járulékfizetési kötelezettsége 710 millió forint lehet, amiből csak mintegy 250 milliót tudnak kifizetni a működés veszélyeztetése nélkül.

Azzal kapcsolatban, hogy miképpen halmoztak föl százmilliós járuléktartozást, s miért nem tudják rendezni a kintlévőségüket, Éberhardt Gábor ügyvezető igazgató megkeresésünkre azt mondta: a helyzet kialakulásában több negatív tényező játszott szerepet,  így például az a tény, hogy a hulladéklerakási járulékot az állam a duplájára emelte.  A társaság 2013-ban kigazdálkodta az évi 350 millió forintos járulékot, de a 2014-re duplájára emelt fizetési kötelezettséget már nem tudták teljes egészében befizetni.

Éberhardt Gábor az okok között megemlítette, hogy elmaradtak egyes bevételeik is, holott Szabolcsban országos szinten szinte a legalacsonyabbak a szemétszállítási díjak, s fontos tényező az is, hogy svájci frank alapú hiteleik törlesztőrészlete nőtt.

Az igazgató közölte: az adóhatósággal már egyeztettek az inkasszó föloldásáról, a megyében a szemétszállítás nem kerül veszélybe.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.