Cáfolják a Fradi-pláza építését, pedig előjelei vannak

A Garancsi-féle Market Zrt. közreműködésével 65 000 négyzetméteres „Fradi-pláza" épülne – ezt állítják megbízható forrásra hivatkozva a Párbeszéd Magyarországért (PM) várospolitikusai. Az említett cég építette a szomszédban az FTC stadionját, a Groupama Arénát is. Erőss Gábor, a párt józsefvárosi képviselője a méretek érzékeltetésére elmondta, hogy a Müpa 70 ezer négyzetméteres, vagyis egy meglehetősen testes épületegyüttes felépítését tervezik, részben olyan területen, ahol jelenleg fák állnak (ez szinkronban van a 2013-as elképzelésekkel, amelyekben az szerepelt, hogy a Fradi-város részben meglévő sportlétesítmények helyén, részben eddig beépítetlen területen létesülne).

Kocsis Máté, Józsefváros polgármestere és az FTC alelnöke a Magyar Nemzet kérdésére azt állította: „a Népligetben nem épül pláza". A menet közben folyamatosan bővülő, kereskedelmi és idegenforgalmi funkciókkal is kiegészülő, ráadásul az olimpiai pályázatban is szereplő Fradi-városról viszont nem beszélt.

Az ingatlanpiacon is játszhatnak – látványterv 2013-ból
Az ingatlanpiacon is játszhatnak – látványterv 2013-ból
consultant.hu

A most nagy erőkkel cáfolt beruházás ugyanis régóta előkészítés alatt áll. Először épp a Népszabadságban beszélt az FTC elnöke a klub Népligetre vonatkozó álmairól. Az akkori elképzelésekben egy 2500 fős kézilabdacsarnok, torna- és birkózóterem, valamint egy szabadtéri és egy fedett uszoda szerepelt. Kubatov Gábor úgy számolt: az Építők-telep is hozzájuk kerülne, így lenne hely egy szállodának, ami üzleti szempontból hosszú távon is fenntarthatóvá tenné a centrumot. Azzal számoltak, hogy épülhetne néhány kiegészítő létesítmény, például egy orvosi, diagnosztikai és rehabilitációs központ is. Már ekkor látható volt, hogy a Népliget jellegét megváltoztatnák, szabadidősport-parkot faragnának a jelenlegi zöld területből.

A jövő évi költségvetés pedig igazolja ezt a feltételezést. A tervezetben szerepel ugyan 2,5 milliárd forint Népliget rehabilitáció címszóval, de az összeg a „Sportlétesítmények fejlesztése és kezelése" fejezetben található, és az állami hírügynökség is úgy számolt be róla a büdzsé ismertetésekor: „népligeti sportlétesítmény-fejlesztési rekonstrukcióra 2,5 milliárd forintot szán a kormány".

Ez csupán a kezdet: az ­olimpiai pályázatra készült mestertervben már egy négyezer férőhelyes multifunkciós csarnok szerepel a csatlakozó kiszolgáló és rekreációs létesítményekkel, kiemelve, hogy a komplexum az olimpiától függetlenül megépül. Már a korábbi tervekből kiderült, hogy önmagában egy sportcentrum nem tudja magát eltartani, vagyis szállodára és kereskedelmi egységekre is szükség lesz.

 

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.