Csepeli kettős gyilkosság: Deme félelemben tartotta az iskolát

Pedagógusok és diákok meghallgatásával folytatódott kedden a csepeli kettős gyilkosság büntetőpere; a tanúk arról vallottak a Fővárosi Bíróságon, hogy az alapítványi iskola tantestületében nem volt jó légkör, továbbá hallottak arról, hogy Deme Gábor, az ügy másodrendű vádlottja diákot, illetve diákokat bántalmazott az intézményben.

Tóth Erika, az intézmény akkori igazgatóhelyettese vallomásában arról beszélt: férje, Avarkeszi Dezső és Deme Gábor ismerték egymást az MSZP-ből, utóbbi részt vett férje kampánystábjában a 2006-os választásokon. Elmondta azt is,  szimpatikus volt számára, ahogy Deme a hátrányos helyzetű gyerekek felzárkóztatásáról beszélt, de amikor az iskolában dolgozni kezdett, a gyakorlatban ennek fontosságát már nem érzékelte. Úgy fogalmazott: nagyot csalódott Deme vezetői stílusában.

Szerinte nem kapták meg a pedagógusok a munkájukhoz szükséges információkat, ő is csak utóbb értesült arról, hogy a háta mögött elhangzott: nem vezeti jól a naplót.

Kérdésekre válaszolva elmondta azt is, nem érezte előnyét annak, hogy Avarkeszi Dezső felesége, sőt, inkább mellőzöttnek érezte magát, tanóráinak összeállítása sem volt kivételezettnek tekinthető, és úgy érezte, hogy nem kapott elég feladatot.

Nem tudott arról, hogy a bűncselekmény napján megölt tanár magnóra akarta venni a találkozón történteket, de beszélt neki arról, hogy most már bizonyítékot fog szerezni. Tóth Erika azt valószínűsítette, hogy a felek közötti párbeszédről korábban nem készült hangfelvétel.

Egy másik pedagógus arról beszélt, hogy nem volt jó légkör az iskolában, Deme sárga lapokat osztogatott a nem jól teljesítő kollegáknak. Ő maga is konfliktusba került az igazgatóval, fegyelmit kapott tőle, és mivel nem akarta így befejezni a pedagógusi pályáját, inkább távozott az intézménytől.

Korábbi diákokat is meghallgatott a bíróság kedden: ők zömében azt mondták, hogy már nem emlékeznek a történtekre. A bíró ismertette korábbi nyomozati vallomásukat, amelyben mindketten arról beszéltek, hogy Deme diákot, illetve diákokat bántalmazott.

Az eljárás adatai szerint, amikor egy 2008 őszi ellenőrzésen fény derült az alapítványi iskolánál a pénzügyi szabálytalanságokra, az alapítvány vezetésében részt vevő Takács József megpróbálta kideríteni a történteket, és arra a következtetésre jutott, hogy Deme a felelős, ezért el akarta távolítani az iskola éléről.

Az ügyészség szerint az elsőrendű vádlott, Kun Tamás, az iskola biztonsági őre, Deme közreműködésével, emiatt lőtte le Takácsot és az iskola egyik tanárát 2009. január 7-én este, amikor az iskolában éppen kettőjük kilépésének részleteit intézték.

Az ügyészség Kunt előre kitervelten, aljas indokból, több emberen elkövetett emberöléssel vádolja, Demét pedig ugyanezen bűncselekmény bűnsegédi alakzata mellett az iskolai alapítvány sérelmére elkövetett több milliós sikkasztással is.

Kun és Deme annak ellenére tagadja a bűnösségét, hogy a kettős gyilkosság során elhangzottakat az egyik áldozatnál elrejtett magnetofon rögzítette.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.