A TEK szerint nem terrorista hagyott bombát a bolgár buszon

A Terrorelhárítási Központ (TEK) keddi tájékoztatása szerint nem köthető terrorszervezethez az a gyanús csomag, amelyet egy bolgár buszon találtak Magyarországon múlt szombaton. Eddig nem cáfolt lapértesülések szerint a csomagban egy pokolgép volt.

"Az eddigi információk alapján nem merült fel ideológiai vagy politikai indíttatású terrorcselekmény elkövetésének gyanúja. A cselekmény a jelenlegi adatok szerint tehát semmilyen terrorszervezethez nem köthető, vallási radikalizmus sem áll a háttérben" - közölte a TEK

A közlemény szerint a szervezet közvetlenül nem vesz részt az eset kivizsgálásában, de minden támogatást megad a hazai és európai társszerveknek az eredményes munkához.

Felidézték: az M0-ás autóút Anna-hegyi pihenőjében szombat délután átvizsgált bolgár autóbuszhoz a rendőrségre érkezett bejelentést követően a TEK szakértői és műveleti egysége is kivonult, ahol adatgyűjtést végeztek, emellett felvették a kapcsolatot a partnerszolgálatokkal.

A rendőrség hétfőn jelentette be, hogy a bolgár rendszámú buszon talált gyanús csomag miatt a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) emberölés kísérlete miatt indított nyomozást. A bejelentés után a helyszínre érkező Készenléti Rendőrség Tűzszerész Szolgálata "a gyanús csomagot a helyszínen hatástalanította", majd további vizsgálatra elszállította - közölték.

Hétfő délután lapunk megírta: bomba volt a bolgár buszon. Dragomir Petkova, a járatot fenntartó cég igazgatója azt közölte, hogy egy cseh vagy szlovák állampolgárságú férfi rejtett el csőbombát az Omega Group Prágából Várnába tartó járatán.

Az eset során senki nem sérült meg. A busszal utazó 34 bolgár és román állampolgárt a rendőrség tanúként hallgatta ki.

Bolgár napilapok kedden arról számoltak be, hogy a bolgár nyomozóhatóságok egyelőre terrorizmust vagy konkurenciaharcot feltételeznek az ügy hátterében.

A bolgár hivatalos tájékoztatás szerint az Europolon belüli együttműködés keretében várják az adatokat a magyar és cseh társszervektől.

Kihallgatták a bolgár busz sofőrjét, aki egyben a buszt tulajdonló cég tulajdonosa is. A kihallgatásról távozóban Dragomir Petkov a Trud című bolgár lapnak elmondta: az Omega Group 84 járata szombaton 10 órakor indult Prágából Várnába. Az utasok között volt egy 25 év körüli, valószínűleg cseh vagy szlovák fiatalember, akinek Pozsonyig volt jegye.

Ő a Brno közeli pihenő idején nem tért vissza a buszra, "erősen alkohol szaga volt, sapkát és szemüveget viselt, ruházata ócska és viseltes volt" - mondta a sofőr.

Beszámolt arról is, hogy Budapest közelében már azért álltak meg, mert ő is erős vegyszerszagot érzett. Amikor megkérdezte az utasokat, hogy szállít-e vegyszert valaki, mindenki nemet mondott. Ezt követően nyitották ki a csomagtartót, ahol rátaláltak a csomagra, amelyből a szag származott. Benne egy ablakmosó folyadékot tartalmazó műanyag flakont találtak és egy óraszerkezetet kábelekkel. Ekkor hívták ki a magyar rendőrséget.

 

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.