Csak ellenzékiek kaptak büntetést

Majdnem 19 millió forint büntetést szabott ki az Országgyűlés idén képviselőkre, az érintettek valamennyien ellenzékiek.

A parlamentnek az országgyűlési törvény januári hatálybalépése óta van lehetősége büntetni. Előbb pénzbírsággal sújthatták azokat a képviselőket, akik a Ház tekintélyét vagy valakit, illetve valamely nemzeti, etnikai, faji vagy vallási közösséget kirívóan sértő kifejezést használnak, megsértik az Országgyűlés tekintélyét vagy rendjét, míg június óta a tiszteletdíjukat csökkenthetik.

A parlament 58 alkalommal élt a büntetéskiszabással. Először márciusban, amikor - Kövér László házelnök javaslatára - az MSZP-s Szanyi Tibort havi tiszteletdíja harmadára, 131 ezer forintra büntette, amiért interpellációja után középső ujját felfelé tartva beintett a Jobbik-frakciónak. A szocialista politikus magyarázatul azt mondta, jobbikos képviselők rasszista megjegyzéseket tettek, kézmozdulatával erre válaszolt.

Néhány héttel később a Párbeszéd Magyarországért (PM) színeiben politizáló független képviselőkre, Karácsony Gergelyre és Szilágyi Péterre szabtak ki bírságot. Előbbi 50 ezer, utóbbi 185 ezer forint büntetést kapott, mert a trafikpályázatok és az információszabadságról szóló törvény módosítása elleni tiltakozásul egy "Loptok, csaltok, hazudtok!" feliratú táblát állítottak fel a kormánypárti padsorokkal szemben. Szilágyi Péter szigorúbb büntetését azzal indokolta Kövér László, hogy a Ház jegyzőjeként nagyobb felelősséggel tartozik.

A következő bírságot is PM-es képviselők kapták: Dorosz Dávidra és Szabó Rebekára 70-70 ezer forintot róttak ki, mert egy "Itt Nemzeti Dohánymaffia működik" feliratú táblát vittek az ülésterembe, miután a Ház a trafiktörvény módosításáról határozott.

A legtöbbször, négyszer, a jobbikos Novák Elődöt büntették meg, összesen 646 ezer forintra. A Ház május végén 50 ezres bírságot vetett ki rá a szocionista szó használatáért, egy héttel később pedig 70 ezer forintra büntették, amiért cionista bizniszszektának nevezte a Hit Gyülekezetét. Harmadszor, a kulturális bizottság fideszes elnökének javaslatára, már tiszteletdíjának harmada elvonásával, 131 ezer forint bírsággal sújtották, ismét a szocionista kifejezés miatt.

Az új földtörvény elfogadása elleni tiltakozás miatt június végén - egy közben elfogadott törvénymódosítás alapján - már tiszteletdíjuk csökkentésével büntettek képviselőket. Az LMP-hez tartozó - a képviselőcsoport időleges megszűnése miatt akkor független - Lengyel Szilviától, Osztolykán Ágnestől és Szél Bernadettől azért vonták le fizetésük egyharmadát, mert egy molinóval és megafonba beszélve fejezték ki véleményüket.

A Jobbik képviselői drasztikusabb tiltakozási formát választva zavarták meg a földtörvény zárószavazását. "A magyar föld átjátszása idegeneknek: hazaárulás!" feliratú transzparenssel az elnöki pulpitusra vonultak, és a levezető elnök többszöri figyelmeztetésére sem hagyták el azt. A szavazások közben pedig azt skandálták: "hazaárulók". Emiatt a 40 tiltakozó frakciótagot a lehető legsúlyosabb büntetéssel, egyhavi tiszteletdíjuk megvonásával szankcionálták, amit Latorcai János alelnök azzal indokolt, hogy a képviselők fizikai erőszakkal fenyegető magatartást tanúsítottak. A büntetés összesen 17 millió forintot tett ki, ebből a legtöbbet, 672 510 forintot Vona Gábor frakcióvezetőnek kellett állnia.

A történtek miatt a házelnök átmenetileg letiltotta a Jobbik szakértőinek és alkalmazottainak parlamenti és irodaházi belépőkártyáját, mire az ellenzéki frakció "kényszerirodákat" nyitott a képviselői irodaház bejáratánál.

Augusztusban ismét PM-politikusok, Jávor Benedek és Szabó Tímea, kaptak 50-50 ezer forint büntetést, mert a miniszterelnök Tavares-jelentéssel foglalkozó beszéde kezdetén "Nem akarunk olyan Európát (áthúzva) Magyarországot, ahol a nagyobb visszaél az erejével, és a többség visszaél a hatalmával" feliratú  molinót tartottak fel. Ezzel Orbán Viktornak a strasbourgi EP-vitában tett kijelentésére utaltak, miszerint a magyarok nem akarnak olyan Európát, ahol a nagyobb visszaél erejével.

Novemberben a Demokratikus Koalícióban (DK) politizáló Vadai Ágnes és Szűcs Erika tiszteletdíját csökkentették fejenként 130 ezer forinttal. A DK több női politikusa a nőkkel szembeni erőszak ellen tiltakozott: Vadai Ágnes az ülésteremben, a többiek a páholyban jelentek meg az egyik szemük környékén monoklihoz hasonló lila szemfestéssel. Azt kifogásolták, hogy az élettársa bántalmazásával gyanúsított Balogh József továbbra is képviselő. Büntetésüket megszavazta az azóta a függetlenek közé átült politikus is.

Decemberben a jobbikos Gaudi-Nagy Tamás fizetése lett kevesebb 166 ezer forinttal, amiért káromkodott az emberi jogi bizottság ülésén. A fideszes Borbély Lénárd beszámolója szerint az ellenzéki képviselő kihívta a folyosóra, majd azzal zárta a mondanivalóját, hogy "a k... anyádat, b... meg". Gaudi-Nagy Tamás a jegyzőkönyv szerint úgy reagált: "Nem neked címeztem. Nem így mondtam, és nem neked címeztem."

Már a téli rendkívüli ülésszakban a PM-es Szabó Rebekát és Scheiring Gábort büntették 131 ezer, illetve 50 ezer forintra, amiért egy "Kit védtek? Ne kamuzzatok tovább NAV-ügyben" feliratú molinót vittek az ülésterem közepére, majd a karzatra. Szabó Rebeka a házelnök indoklása szerint azért kapott nagyobb büntetést, mert ugyanezért egyszer már szankcionálták.

A bírságolások miatt a PM és az LMP politikusai is a strasbourgi emberi jogi bírósághoz fordultak. Szanyi Tibor azért is jogorvoslatot kért a szervezettől, mert a házelnök kétszer is megakadályozta interpellációjának elmondását.

A strasbourgi bíróság novemberben sürgős eljárást indított a Ház büntetési és bírságolási gyakorlatával szemben. A bíróság egy kérdéssort intézett a kormányhoz, amelyre legkésőbb március 5-ig kell válaszolni.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.