A magyar Gripenekkel is számolnak a szövetségben Kurucz Árpád / Népszabadság

A biztonságpolitikai szakértő szerint a hamburgi lap szerkesztői idejétmúlt doktrínák alapján gondolkodnak, még ha abban akár igazuk is lehet, hogy a NATO hagyományos katonai erőinek hozzávetőleg hat hónapra lenne szükségük a baltikumi hadba szálláshoz. Ezzel együtt azonban hiba azt hinni, hogy a szárazföldi csapatok érkezése előtt a nemzetközi fegyveres erők tétlenek lennének.

A harci cselekmények első hullámában pedig alighanem a magyar katonák is szerepet kapnának.

A szakértő úgy véli: a balti államoknak alapvetően nem kell tartaniuk egy közvetlen orosz támadástól, Moszkva legalábbis erői és gazdasági lehetőségei számbavétele után feltehetőleg nem kockáztatna egy fegyveres konfrontációt a NATO-hadseregekkel.

Vagy, ha mégis felsorakoztatná alakulatait egy Észtország, Lettország vagy Litvánia elleni akcióhoz, támadó erői már felvonulásuk alatt lelepleződnének, élen haladó páncélosait a határ átlépése után a levegőből megsemmisítenék. Méghozzá akár a balti államok légterét biztosító amerikai, olasz, cseh légierő gépei, vagy a feladatokba 2015 második felében négy hónapra bekapcsolódó magyar Gripenek, amelyek légiharc-képességeinek fejlesztését a kormány a közelmúltban hagyta jóvá.

Eredményes működésüket még az erős orosz légierő sem tudná megakadályozni – a Baltikum légterében első lépcsőben riadóztatott vadászok védelmét ugyanis egy valóban nagyszabású támadás idején, a szomszédos NATO-tagállamok bázisain készenlétben lévő repülőgépek látnák el.

Egy közeljövőben bekövetkező támadás esetén a például a cseh vadászok hátát magyar és lengyel harci kötelékek fedeznék. Addig mindenképp, amíg a térségben meg nem jelennek a Luftwaffe vagy az amerikai légierő gépei.

Magyarország szerepvállalása nem merül ki a legnagyobb csapásmérő erőt képviselő vadászbombázók bevetésében. Szükség esetén hazánk a nagyobb NATO-kontingensek megszervezése előtt útnak indíthatná az iraki és az afganisztáni missziókban fegyveres tapasztalatot szerzett katonáiból szervezett egységeit.

A könnyűfegyverzetű, professzionális erők legfeljebb néhány tucat katonából állnának, de akár tanácsadóként, akár harcoló vagy harctámogató erőként alkalmazhatók lennének. Éles helyzetekben szerzett ismereteikkel felülmúlhatnák az első lépcsőben támadó, a tűzkeresztségen akkor áteső orosz katonákat.

Érdemi ellenfélnek legfeljebb az évekkel ezelőtti csecsen és grúz hadműveletekben kipróbált orosz veteránok számítanának. És míg a valóban nagy hadseregek felkészülnének, a NATO és az Európai Unió magyar szerepvállalás mellett megalakított gyors reagálású harccsoportjai már az első puskalövések után néhány nappal a helyszínen lehetnének.

A gyors reagálású kontingensekbe hazánk már békeidőben felajánlotta katonáit a már ismert missziókra. Riadóztatásuk esetén több száz fős, zászlóaljnyi magyar erők mozdulnak meg. Ezek pontos összetételére a biztonságpolitikai szakértő nem tért ki. És nem is térhetett, hiszen egyelőre nem lehet tudni, egy háborús helyzetben a NATO milyen igényekkel lépne fel.

Mindenesetre, aki a legrosszabbat akarja feltételezni, odáig juthat, hogy elhúzódó hadműveletek esetén a magyar hadsereg is mozgósítaná tartalékait. Végső esetben pedig akár az általános hadkötelezettség is életbe léphetne, amelynek ideje alatt minden negyven év alatti férfit behívhatnának katonai szolgálatra.