galéria megtekintése

Csak most kezdődik a kampány

10 komment


Lencsés Károly

Miközben az állami és a kormány közeli médiából már hetek óta ömlik a kvótareferendumra felkészítő „tájékoztatás”, szombaton kezdődik a hivatalos kampányidőszak.

Teleszórták az országot menekültellenes plakátokkal
Teleszórták az országot menekültellenes plakátokkal
Veres Viktor / Népszabadság

Az október 2-i népszavazás előtti ötvenedik naptól kezdődően sugározhatnak ingyenesen politikai reklámot az állami és a kereskedelmi rádiók, valamint televíziók. A nyomtatott és az internetes sajtó számára ugyancsak ekkor nyílik meg a lehetőség arra, hogy politikai hirdetést tegyen közzé az Állami Számvevőszéknél előzetesen bejelentett tarifa alapján.

A kormányzati kampány viszont már hónapok óta gőzerővel folyik, miközben a médiatörvény, illetve a választási eljárási törvény szerint televíziókban és rádiókban politikai reklámot választási időszakon kívül tilos közzétenni. László Róbert, a Political Capital választási szakértője úgy látja, hiányos a szabályozás. Polyák Gábor médiajogász is hasonlóképpen vélekedik: sok mindent közérdekű közleménynek, társadalmi célú reklámnak lehet feltüntetni.

 

László Róbert szerint ezért jogi eszközökkel igen nehéz fogást találni a kabineten. Ezt támasztja alá, hogy a Nemzeti Választási Bizottság a liberálisok beadványára azzal reagált: kampányidőszakon kívül a testületnek nincs hatásköre arra, hogy a politikainak tartott reklámokról döntsön. A párt a médiahatósághoz is bejelenést tett, ám egyelőre nem kaptak semmilyen választ.

Korábban támadták a magyar reformok működéséről szóló kampányt is – emlékeztetett Polyák Gábor. Ám a Magyar Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság szerint azzal sem volt semmi baj, ezért nemigen van esély arra, hogy a kormánynak a menekültellenes népszavazás kapcsán folytatott gyűlöletkampányát most elmarasztalják. Ám ha esetleg el is tiltanák a kabinetet a nyilvánvaló jogsértéstől, annak nem lenne érdemi következménye, mert a referendum kezdeményezőjeként a kormány szombattól a hatályos szabályok szerint már szabadon hirdethet.

Antimozgósít az MSZP

Biztosan élnek az ingyenes reklám lehetőségével, de a részletekről később döntenek – mondta Gőgös Zoltán, az MSZP elnökhelyettese, aki szerint a párt kifejezetten „antimozgósító” kampányt tervez, tehát mindenkit távolmaradásra buzdít. A Jobbik arra használja majd valamennyi lehetőségét, hogy az embereket szavazásra bírja – mondta Z. Kárpát Dániel, a párt alelnöke. A DK mindent megtesz annak érde-kében, hogy a választókat meggyőzze arról, hogy az egyedüli helyes döntés, ha nem voksolnak. Így a párt él az ingyenes lehetőséggel – közölte Gréczy Zsolt, a párt szóvivője.

Igaz, ennek szigorú szabályai vannak, mert az állami médiának a „legnagyobb éves átlagos közönségaránnyal bíró médiaszolgáltatásában” háromszáz percnyi ingyenes műsoridőt kell biztosítania a kabinetnek, illetve a parlamenti pártoknak. Ezt az öt órát tehát hatfelé kell osztania, így ötven perc jut a kormánynak, illetve ugyanennyi az öt saját frakcióval rendelkező pártnak.
A kereskedelmi rádiók és televíziók ugyanennyi időt biztosíthatnak politikai reklámra, de maguk dönthetnek arról, hogy egyáltalán sugároznak-e ilyen hirdetéseket. Ha igen, azt csak térítésmentesen, s valamennyi érdekelt számára azonos feltételek mellett tehetik.

Egyelőre csak az ATV jelezte, hogy kész erre. Ugyanakkor az írott és internetes sajtó szinte valamennyi fontosabb szereplője vállalta, hogy az Állami Számvevőszékhez bejelentett tarifája alapján kész kampányhirdetések közzétételére. Az óriásplakátokról viszont nem szól a szabályozás.

Nem enged a Fidesz

Ötpárti egyeztetést kezdeményezett hétfőre a Jobbik a külföldön élő magyarok szavazásának megkönnyítése érdekében, de nem ért el semmit. Az MSZP és a KDNP képviselői meg sem jelentek, a Fidesz pedig azt az álláspontot képviselte: egy esetleges törvénymódosítás esetén nem lehetne lebonyolítani az október 2-i kvótareferendumot. Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője szerint a jelenlegi szabályozás koherens és kiállta a nemzetközi szervezetek próbáját, s aki a kötelező betelepítés ellen akar szavazni, menjen el valamelyik külképviseletre, illetve jöjjön haza. Mint emlékezetes, a Népszabadság írt arról elsőként, hogy míg a főként a szomszédos országokban élő kettős állampolgárok levélben is voksolhatnak, addig a több százezer, magyarországi lakcímmel rendelkező, ám külföldön tanuló vagy dolgozó polgár csak a külképviseleteken.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.