galéria megtekintése

„Semmit sem rendeltünk Schmidt Máriáéktól”

Az írás a Népszabadság
2015. 03. 04. számában
jelent meg.


Csuhaj Ildikó
Népszabadság

Levelet küldött tegnap Schmidt Máriának Latorcai Csaba, a Miniszterelnökség kiemelt társadalmi ügyekért felelős helyettes államtitkára, és azt kérte: ha a Sorsok Háza-koncepciónak van esetleg egy „frissebb” változata a Miniszterelnökség rendelkezésére álló változatnál, akkor Schmidt Mária küldje azt meg nekik, örömmel veszik. A Sorsok Háza-koncepció konszenzusa érdekében – ha megkapják – készek ezt is megküldeni véleményezésre a Zsidó Közösségi Kerekasztal tagjainak.

Latorcai Csaba azt követően nyilatkozott a Népszabadságnak, hogy a hét elején – lapunk cikke nyomán – azzal vádolta meg a Lázár János vezette Miniszterelnökséget a Schmidt Mária által vezetett Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány, hogy nem fizették ki a Sorsok Háza kiállítási koncepciójának elkészítéséért járó összeget.

Azt állították, hogy a Miniszterelnökség által az elmúlt időszakban a zsidó szervezetek számára véleményezésre kiküldött dokumentum egy belső használatra készült, előkészítő jellegű munkaanyag, amelyet 2013 őszén készítettek a Miniszterelnökség sürgetésére.

 
„A történtek fényében nem gondolhatunk másra, mint hogy a Sorsok Házát a nyilvánosság előtt lejáratni szándékozó akcióról van szó.”

Értetlenül állnak az előtt, hogy a Miniszterelnökséget vezető miniszter – talán barátja és újdonsült tanácsadója, a „vaskos pártállami múlttal bíró” Zoltai Gusztáv sugalmazására – szántszándékkal akadályozza a Sorsok Háza megnyitását, rúg fel írásbeli és szóbeli megállapodásokat, megy szembe a kormány határozatával – tették hozzá közleményükben.

Schmidt Mária szerint Zoltai Gusztáv akadályozza a Sorsok Háza megnyitását
Schmidt Mária szerint Zoltai Gusztáv akadályozza a Sorsok Háza megnyitását
Kallos Bea / MTI

Lázár János hétfőn lapunknak azt nyilatkozta: elképzelhetetlen, hogy a Sorsok Háza a magyarországi zsidó közösség és a szakma egyetértése nélkül nyisson meg. „Mindenféleképpen úgy kell ennek az intézménynek létrejönnie, hogy ezt a konszenzust bírja, ellenkező esetben nem lesz Sorsok Háza.” Tegnap ezt újságírók előtt meg is erősítette.

Latorcai Csaba viszont visszautasította, hogy a Miniszterelnökség akadályozza a Sorsok Háza megnyitását. Ellenkezőleg – tette hozzá –, kifejezetten abban vagyunk érdekeltek, hogy minél előbb megnyithassa a kapuit az intézmény. A helyettes államtitkár cáfolta, hogy végleges koncepcióként beállítva küldték volna szét a Schmidt Mária által jegyzett anyagot, hiszen a kísérőlevélben is az állt, hogy „előzetes szakmai és kiállítási koncepcióról” van szó.

Latorcai Csaba azt is elmondta a Népszabadságnak, hogy tavaly szeptember végén levélben fordult Schmidt Mária főigazgatóhoz, és azt kérte, bocsássa rendelkezésére a koncepció módosításait, esetleges továbbdolgozott változatát. Erre – folytatta az államtitkár – Schmidt Mária októberben azt válaszolta, hogy miután nem kapott felkérést senkitől a szakmai anyag továbbgondolására, csak arról tud nyilatkozni, amit a nemzeti vagyonkezelőnek mint a projekt engedélyezőjének átadott.

„Azt pedig nem oszthatta meg velünk, hogy mit adott át” – idézte fel a levelezést Latorcai Csaba. Ezt követően a Miniszterelnökség a nemzeti vagyonkezelőhöz fordult, kötöttek egy felhasználási szerződést, és ezáltal az előzetes Sorsok Háza-koncepció minden felhasználási jogát megkapta a Lázár János vezette Miniszterelnökség.

A Miniszterelnökség semmit nem rendelt meg a közalapítványtól, így elképzelni sem tudjuk, mi az, amit nem fizettünk ki

– reagált kérdésünkre a helyettes államtitkár. A nemzeti vagyonkezelő, mivel közbeszerzés során elnyert tenderről volt szó, annak rendje-módja szerint kifizetett 30 millió forintot (plusz áfát) az asztalra letett Sorsok Háza-tanulmányért a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítványnak.

Tény azonban – fejezte be Latorcai Csaba –, hogy egy ilyen emlékhely csak a zsidó közösség és a történészszakma egyetértésével jöhet létre. A helyettes államtitkár szerint addig kell folynia az egyeztetéseknek, akár hosszú ideig, amíg a teljes konszenzus meg nem születik.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.