galéria megtekintése

Kormányt akart buktatni a halálra gázolt alcsúti juhász

42 komment


Rab László

A Bicskei Járásbíróság áprilisra ígérte a Váradi András halálának körülményeit tisztázó újabb tárgyalást, de a pótmagánvád benyújtása után az eljárás megrekedt, jelenleg nincs is kitűzve újabb tárgyalási nap.

Mindössze annyi történt, hogy a baleset idején a juhásznál lévő, az autója tetejéről leesett és

rejtélyes módon sértetlenül maradt alumíniumlétrát

bevitették a bűnjelraktárba.

 

Magyar György, a tragikus körülmények között elhunyt juhász családjának ügyvédje azután nyújtott be pótmagánvádat, hogy a rendőrség bűncselekmény hiányában megszüntette a nyomozást, az ügyészség pedig nem fogadta el az eljárás megszüntetése elleni panaszát.

A juhászt, aki az Együtt–PM alcsútdobozi polgármesterjelöltje is volt, és sokszor felszólalt Mészáros Lőrinc felcsúti polgármester állami földekhez jutásával szemben, az önkormányzati választás előtti éjszakán, 2014. október 11-én ütötte el Mercedesével M. Ferenc, az akkor 84 éves osztrák-magyar állampolgár. Váradi a kórházba szállítás után halt meg.

A baleset a juhász göböljárási háza közelében, az Alcsútdoboz és Etyek közötti úton történt. Mivel lecsúszott a gumipókkal a Dae­woo tetejére kötött létra, Váradi megállt a kocsival. Ezt tette a mögötte haladó Opel is. Mindkét autó világított. Valószínűleg ez vakíthatta el az idős férfit, aki fiatal korában pilóta volt. M. Ferenc 68 kilométeres óránkénti sebességgel haladt, és

nem lassított akkor sem, amikor a két autó mellé ért.

Az ütközés után a juhászt a baleset helyszínétől 26 méterre találták meg, óriási erőhatás érte. A pótmagánvádban az idős férfit a baleset okozójaként feltüntető Magyar György már a nyomozás idején felhívta a figyelmet arra, hogy a létra rejtélyes módon nem sérült meg, noha az eddigi ismeretek szerint az a juhász kezében lehetett.

Váradi András
Váradi András
Móricz-Sabján Simon / Népszabadság

M. Ferenc a legutóbbi bicskei tárgyaláson azt mondta, sajnálja a történteket, de nem érzi magát bűnösnek. És nem volt hajlandó vallomást tenni. Itt derült ki, hogy hajlott kora ellenére továbbra is autót vezet, és az elmúlt években két alkalommal is szabálysértési eljárást indítottak ellene. Egyszer gyorshajtás, egy másik alkalommal pedig a záróvonal átlépése miatt. Mindkét szabálysértést Alcsútdoboz és Felcsút között követte el.

Magyar György azért indítványozta a bizonyítási kísérletet a helyszínen, mert

ezt a rendőrség a nyomozás során elmulasztotta.

Az ügyvéd szerint itt kellene megjelennie a közlekedési és az orvos szakértőknek, illetve a tanúknak is, csak utána lehetne tisztábban látni.

A bíróság a jelek szerint befogadta a létra megvizsgálására vonatkozó indítványt, ezért vitették be Göböljárásról a bűnjelraktárba. – Ha a vállán volt a létra, amikor elsodorta az autó, miért nem látunk rajta sérülésnyomokat? – tette fel az ügyvéd a kérdést, és hozzáfűzte, arra, hogy mi történt a létrával, mindenképpen választ kell adni.

Izgatott telefonhívás

A baleset után terjedt el a hír, hogy valaki követte Váradi Andrást, egy ízben pedig egy autós megpróbálta leszorítani az útról. A 168 Óra munkatársa nemrég beszélt Váradiék környéken lakó barátjával, aki azt mondta: a juhász a halála napján izgatottan hívta azzal, hogy olyan dolgokat talált, amelyekkel a kormányt is meg tudná buktatni. Egy másik ismerősének pedig állítólag szó szerint ezt mondta: „Ha elmondanám, amiket megtudtam, halott ember lennék." A baleset aznap este, október 11-én történt.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.