Az angol nyelvet tanító Annie Carr azt utálja a legjobban, ha megkérdezik, miért választotta Magyarországot. Élt Kínában is, szereti a szokatlan helyeket. Imponálónak tartja, hogy hiába szállták meg az országot sokszor sokan, a magyarok itt maradtak. Arra se szívesen válaszol, hány éve él itt, nem emlékszik pontosan, négy évnél több, de nyolcnál kevesebb, mondja nevetve. Amúgy végigneveti a beszélgetést. Akkor is inkább kacag, ha a magyar aktuálpolitikáról faggatjuk. Annyit mond csak, hogy a helyzet különleges megközelítésének tartja ezt a fajta bevándorláspolitikát. Ő inkább abban hisz, ha új kultúra kerül egy országba, az csak színesíti és az elfogadást erősíti. Amerikaiként csupán apró, hétköznapi szituációkban érzi magát furcsán. Például nehézkes az újabb vízum megszerzése, mert a szabályok állandóan változnak. Ez a bevándorlási hivatalnak sem könnyű.

Meglepve tapasztalta, hogy a magyarok nem beszélnek angolul. Ez nem azt jelenti, hogy nem tudnak, mert bemagolták a szavakat és a nyelvtant, de mintha az oktatásból kimaradt volna a társalgás. Ezt segíti „Angol, na?” elnevezésű nyelvi játszóterén is, ami egy nyelvi közösségi műhely a VIII. kerületben.

Kinyújtott kéz: Iman Mirmazloum örül, hogy itt lehet Veres Viktor / Népszabadság

Az iráni Iman Mirmazloum büszke arra, hogy megkapta a letelepedési engedélyt Magyarországon. Azért választotta új lakhelyének, mert a világon egyetlen tanszék foglalkozik a gyógynövényekkel, a Budapesti Corvinus Egyetem Kertészettudományi Kara. Öt éve él itt, és szívesen maradna. A kezdetektől tanul magyarul, de a „gyógynövény” szó kimondása állandó kínlódás a gy betű miatt.

Csak magyar barátai vannak. Nem állítja, hogy nem létezik a bevándorlókkal szembeni ellenszenv, de ő még sosem tapasztalta. Olyan házban lakik, ahol a szomszédok úgy tekintenek rá,mint a fiukra. Sokszor meghívják enni is. Egyikük egy kézzel készült ostort készített neki, amibe belevéste Iman nevét.

Nem foglalkozik a napi politikával, de a nonprofit szektor egyik önkénteseként kíváncsi minden bevándorlással foglalkozó programra, dokumentumfilmre, beszélgetésre. Az egymás iránti tiszteletet hangsúlyozza. Iman a saját tradícióját is, amennyire tudja, tartja. A házuk hátsó udvarában például igyekeztek kis tüzet rakni, ahogy ez szokás náluk az év utolsó szerdáján. A szülei épp meglátogatták, de a közös képviselő figyelmeztette őket, tilos tüzet rakni ebben az évszakban. Imam megígérte, hogy gyorsan végeznek a szertartással, így végül engedélyt kapott.

Főként iráni gyógynövénytea-különlegességekből szeretne üzletet építeni Daily Herbs elnevezésű projektjében. Magyarországon majdnem az összes gyógynövény-lelőhelyet felkereste, de nem talált kiváló minőséget. Szívesen adna tanácsot botanikusként, de egyelőre elutasító válaszokat kap. Ha hazamegy, minden alkalommal telepakolja a bőröndjét. Fél, hogy egyszer valamelyik repülőtéren tévedésből lekapcsolják, mondja nevetve.

A tunéziai Esma Dellai Touhent gasztronómiai tudását bontaná ki Magyarországon. Autentikus fogásokat készít, egyelőre megrendelésre. Korábban Németországban élt férjével, akit a munkája szólított Magyarországra. Ha el kellene költöznie, Esma a tengernyi magyar barátja miatt sírva fakadna. Öt nyelven beszél, magyarul is tanul. Amikor megbetegedett a férje, olyan munkát akart, amelyet otthonról is végezhet. Imád főzni, főleg tunéziai, arab ételeket, így kézenfekvő volt, hogy ebbe vág bele. A politikával nem foglalkozott, nem érdekli. Sosem inzultálta senki, ellentétben azokkal a barátaival, akik hidzsábot (fejkendőt) hordanak. Nekik már beszóltak az utcán, hogy miért nem maradtak a saját országukban. Ezt már csak azért sem érti, mert jól beszélnek magyarul, s fizetik az adót.