Csak 6 önkormányzat meri kiteríteni a lapjait

Az önkormányzatoknak 249 közérdekű adatot kell az interneten is elérhetővé tenniük, de szinte egy sincs, amely a kötelezettségnek maradéktalanul eleget tenne. Egy civil egyesület kezdeményezése nyomán van viszont már féltucatnyi olyan település, amely önként vállalta, hogy kiteríti a lapjait.
Már hat település csatlakozott ahhoz a klubhoz, amelynek tagjai vállalták, hogy egy éven belül az internet segítségével önként átláthatóvá teszik a működésüket és gazdálkodásukat – jelentették be az eDemokrácia Műhely Egyesület hétfői sajtótájékoztatóján.

Elsőként a Fejér megyei Pázmánd község határozta el még tavaly, hogy az egyesület segítségével és a Norvég Civil Alap támogatásával olyan új honlapot készít, amelyen valamennyi olyan adatot elérhetővé tesz, amelynek közzétételét az információszabadság törvény és más jogszabályok előírják.

Ma az önkormányzatoknak 249 közérdekű adatot kell az interneten is elérhetővé tenniük, de a korábbi felmérések szerint nincs egyetlen olyan önkormányzat sem, amely a kötelezettségnek maradéktalanul eleget tenne.

Pázmánd és az egyesület ezért közösen kezdeményezte, hogy tömörüljenek klubba azok a települések, amelyek készek vállalni, hogy száz százalékig nyílt lapokkal játszanak, és minden fontos információt nyilvánosságra hoznak. Eddig hat önkormányzatnál – Alsómocsoládon, Csemőn, Kisorosziban, Pázmándon, Sződligeten, Tápiószentmártonban – született képviselő-testületi döntés a belépésről, és további féltucatnyian jelezték belépési szándékukat.

Jórészt olyan kistelepülések alapították meg a Száz Százalékban Átlátható Önkormányzatok Klubját, amelyeket független polgármesterek vezetnek. Politikai irányultságtól függetlenül várják azonban soraik közé mindazokat az önkormányzatokat, amelyek fontosnak tartják az átláthatóságot.

A klub céljai között szerepel a jó tapasztalatok átadása, illetve a döntéshozók számára is szeretnének javaslatokat tenni arra vonatkozóan, hogy miként lehetne a közzétételi kötelezettséget ésszerűsíteni, mert ma olyan előírások is vannak, amelyek teljesíthetetlenek.

A sajtótájékoztatón hangsúlyozták: A Száz Százalékban Átlátható Önkormányzatok Klubja sorai közé várja mindazon településeket, amelyek szeretnék bizonyítani, hogy nincsenek titkaik a választóik előtt, mert tisztességesen és korrupciómentesen működnek.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.