Elmondása szerint évente 30 ezren halnak meg alkohollal kapcsolatos betegség miatt, és 2,5 millióra tehető az úgynevezett nagyivók száma, így szinte minden család érintett. Az alkoholizmus nem attól függ, hogy mennyit iszik valaki, hanem attól, hogy az ivás szokásként mennyire ivódott bele az életébe – tette hozzá.
|
A magyar társadalom bátorítja a fogyasztást és bünteti a megadást
M. Schmidt János / Népszabadság/archív |
A szakember problémának nevezte azt, hogy Magyarországnak nincs alkoholstratégiája, nincs a megelőzést szolgáló mentálhigiénés program. (Tavaly elkészült, de a társadalmi egyeztetés azóta várat magára – a szerk.). Az alkoholizmus és a gyógyszerfüggőség nagyon mély szociológiai problémákban gyökerezik, amit a megelőzésben is figyelembe kell venni – mondta Zacher. Ráadásul a pénzügyi mérleg is negatív, mert a 309 milliárdos kiskereskedelmi forgalommal és a 94 milliárdos jövedékiadó-bevétellel szemben ott áll a gigantikus 500 milliárdos gazdasági kár, mely főként egészségügyi ráfordításokat takar.
Az OECD (Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet) adatai szerint csökkent ugyan a tagországokban az alkoholfogyasztás, de a „veszélyes ivás" gyakoribbá lett. Hazánkban a legbeszédesebb tendencia, hogy
a nők és a fiatalok többet isznak, mint a korábbi évtizedekben.
Az OECD-országokban a hivatalos statisztikák szerint 9,1 liter tiszta szesz jut minden 15 évnél idősebb polgárra. Magyarország a 34 tagország közül a 7. helyet foglalja el, nálunk úgy esik 11,4 liter egy személyre, hogy az elmúlt húsz évben csökkent valamelyest az alkoholizmus az országban. Ám a vs.hu értelmezése szerint ehhez hozzá kell venni évi plusz két litert házi főzésből és az illegális fogyasztásból – amivel Magyarország máris az élre ugrik.
A legérdekesebb adat az, hogy a nők és a férfiak is többet isznak, ha a jövedelmük ezt lehetővé teszi.
Nem a kocsmák népe dagasztja tehát az ország vitorláját, amikor az alkoholizmusról van szó. Tény, hogy az alacsonyabb iskolai végzettségűeknél nagyobb a kockázata annak, hogy valaki pohár után nyúljon. „Magyarországra nem túlságosan jellemző az úgynevezett binge-drinking vagy HED (heavy episodic drinking), vagyis az, amikor valaki szándékosan leissza magát, illetve egyhuzamban 4-6 italt is iszik – írta a Vs.hu.
– A jelenséget rohamivásnak is nevezik. A WHO adatai szerint azonban a nem absztinensek egyharmada egy hónapon belül legalább egyszer lerészegedik, pontosabban megiszik legalább 60 gramm tiszta alkoholnak megfelelő szeszt. Itt is igaz, hogy
amíg a férfiaknál inkább az alacsonyabb társadalmi státuszban lévőkre jellemző, hogy a sárga földig leisszák magukat, addig a nőknél pont fordítva van."
Ha az előrejelzések beigazolódnak, minden tizedik magyarról elmondható lesz, hogy kontrollvesztett nagyivó vagy alkoholbeteg. Ami felveti azok felelősségét is, akik esküsznek a hungarikumnak tekintett bor és pálinka primátusára. A felső politikai osztály az utóbbi években – a miniszterelnököt is beleértve – olyannyira elkötelezte magát e két alkoholfajta népszerűsítése (olykor kamerák előtti demonstratív fogyasztása) mellett, hogy annak messze ható egészségügyi következményei lehetnek. Az elit persze a bor és a pálinka kulturált fogyasztását ösztönzi, de tudjuk, hogy az alkoholfogyasztás szociális szempontjai mindig is nagyon erősek mifelénk.
Egyes társadalmi rétegekben és helyzetekben az ivás a macsóság és a férfiasság csalhatatlan jele.
A rászokást pedig a kutatások szerint nagyon nehéz blokkolni.
A féktelen alkoholfogyasztásból a pesszimista jóslatok szerint mindössze egy százalékban vezet az út a teljes absztinenciáig. A tapasztalatok szerint aki újra inni kezd, általában mélyebbre süllyed a betegségben, és húsz-huszonöt év masszív italozás után lehet eljutni a halál előszobájába, ahol a hasnyálmirigyrákkal vagy a májfunkciók gyengülésével konkrét fizikai fázisba lép az italfogyasztás.
Ez a momentum különösen érdekes, mert a magyar társadalom kettős magatartást tanúsít az alkoholizmussal szemben. Gyakori az ivásra való bátorítás (lásd pálinkafesztiválok, borkampányok), amelyek során a gasztronómia díszkísérete egyben nemzeti önazonosság-tudatunk fontos része is („a magyar bornál nincs jobb a világon"). Nem okoz gondot az sem, ha az öregfiúk futballcsapat önfeledt sörözésekkel fejezi be a heti tréninget, gyakran ki is nézik azt a csapattagot, aki arra hivatkozva nem ragadja meg a poharat, hogy vezet, vagy este még dolga van. Az, hogy a háziorvos több évtizedes ismeretség után sem mer rákérdezni a gyanús kórjelenségekre, általános, a doktor nem érzi magát feljogosítottnak arra, hogy időben „elkapja" a veszélybe került betegét. A tűrés és a csábítás egyszerre jellemző a magyar társadalomra, viszont
a környezet rögtön durva kirekesztéssel reagál, ha valakiről kiderül, hogy nem tud megbirkózni alkoholos problémájával.
Az alkoholfogyasztás társadalmi megítélésének ellentmondásosságára hívja fel a figyelmet a Levendel László kutatásaira hivatkozó Zsákai Szilvia is. „Elnéző a társasági, sőt a káros mértékű fogyasztással, valamint a lerészegedéssel szemben, viszont a betegségfolyamat mélyülésekor – kontrollvesztés rendszeressé válásakor, a családi, anyagi problémák, a munkahelyi, viselkedési zavarok megjelenésekor – a megítélés hirtelen megváltozik. A korábbi toleráns magatartás az ellentétébe csap át, és nem szánalmat és segíteni akarást vált ki, hanem elutasítást, megvetést, kiközösítést."
A modern szociológia az alkoholizmust a különböző társadalmi normasértő deviáns viselkedésformák egyikének tekinti – írja Győri Anett Az alkoholizmus mint társadalmi jelenség című tanulmányában (megjelent a Zempléni Múzsa folyóiratban). Az alkoholizmus kapcsán azonban nehéz meghatározni a deviánsok teljes körét. Azokat lehet vizsgálni, akiket a hatóságok vagy az egészségügyi intézmények iszákosoknak minősítenek.
Így arra, hogy ki az alkoholista, a minősítésből következően az a válasz, hogy az, akit a társadalom alkoholistának minősít.
Vagy: alkoholista az a személy, aki rendszeresen jelentős mennyiségű szeszes italt fogyaszt, az alkohollal függő viszonyban áll, hiánya esetén elvonási tünetek jelentkeznek. Az alkoholizmus elsősorban fiziológiai értelemben ártalmas az egyénre, hiszen csökken a szervezet ellenálló képessége, máj-, szív- és érrendszeri betegségek lépnek fel, szellemi képességei eltompulnak. Bekövetkezhet az anyagi és erkölcsi hanyatlás, ami a környezetét szétzilálja.
|
Felvetpődik azoknak a felelőssége is, akik esküsznek a hungarikumnak tekintett bor és pálinka primátusára
M. Schmidt János / Népszabadság/archív |
A függőség lehet pszichés vagy fizikai. A lelki függőség mértéktelen vágyat jelent menedék, megkönnyebbülés vagy öröm után. Az ital csökkenti a gátlásokat, ezáltal olyan dolgokat is megteszünk, amelyeket egyébként nem mernénk.
A hiánytünetek később már biológiai szükségletekre támaszkodnak, amelyek rövidebb-hosszabb idő során alakulnak ki. Minél erősebb ez a hiánytünet és elvonási tünet, annál inkább beszélhetünk függőségről. Ezzel párhuzamosan fokozódik a tolerancia, amely azt jelenti, hogy a várt hatást már csak megnövelt adag hozza meg. Aki rendszeres italozó, az idővel sokkal több alkoholt tud elfogyasztani, és ezzel együtt a mellékhatásokat is jobban viseli. Az adag emelésével azonban bekövetkezik a jól látható leromlás is. Ez a fizikai függőség.
Áfából jön be a legtöbb adó
Áfából jön be a legtöbb adó Évente nagyjából 40 milliárd forint adót fizet be a lakosság és a vállalati szektor az alkoholfogyasztás után a költségvetésbe. A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint 2014-ben – a tavalyi adatok még nem elérhetők – mintegy 89 milliárd forintot tett ki az alkoholtermékek kiskereskedelmi forgalma. Ebből az áfa 24 milliárd forint, hiszen az alkoholos italok áfatartalma 27 százalék. Ez a legnagyobb adótétel, a teljes áfabevételen belül persze ez kevesebb, mint egy százalék.
Értelemszerűen a jövedéki adóban nagyobb súllyal szerepel a szesz – hiszen jövedéki adót csak a cigaretta, az üzemanyag és egyes alkoholtermékek után kell fizetni. Tavaly 9,1 milliárd forint adó jött be a szeszforgalom után, ami azonban elmaradt a várakozásoktól. Ennek oka, hogy 2014-ben a kereskedők betáraztak alkoholos italokból, mert a kormány beígérte a chipsadó kiterjesztését a szeszekre, vagyis az adófizetést már letudták 2014-ben.
A várakozások 3,6 milliárd forinttal több jövedékiadó-bevétellel számoltak, így az idénre helyesebb jócskán tízmilliárd forint feletti jövedéki adóval számolni az alkoholok esetében. Ami pedig a népegészségügyi különadót, becenevén chipsadót illeti, a kormány úgy számolt: az alkoholok bevonásával több mint ötmilliárd forinttal lesz több a bevétel 2015-ben, mint egy évvel korábban.
Mindezek alapján alsó hangon 40 milliárd forint jön be az adóból az alkoholok után. Ebben természetesen nincs benne az az adó, amelyet a szeszipari cégek fizetnek működésük után – hiszen ez nem szeszspecifikus. Meg kell említeni azt is, hogy nem tartozik minden alkoholtermék a jövedéki, illetve a chipsadó hatálya alá. Jövedéki adót nem kell fizetni a borok után, s a házi főzésű, illetve bérfőzetett pálinka esetében egészen alacsony a fizetnivaló ahhoz képest, mint ami beépül a kereskedelmi forgalomba került pálinka árába. Chipsadót semmilyen pálinka után nem kell fizetni, de nem tartozik az adó hatálya alá a sör, a bor és a gyógynövényes szeszek, így az Unicum vagy a Jägermeister sem. Az egészséget ezek szerint csak a kommersz röviditalok rongálják. (F. Sz. E.)
