Csabdi-Tükröspuszta: Nyomoznak a falopás miatt

A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság nyomoz a Csabdi-Tükröspuszta közvetlen közelében az év elején engedély nélkül eltulajdonított fák ügyé­ben – tájékoztatta a Népszabadságot a kapitányság sajtóosztálya.

Az ügyet megyei hatáskörbe vonták, azt a székesfehérvári szervezet bűnügyi igazgatóságának gazdaságvédelmi osztálya átvette az erdészeti hatóságtól, egyben az ő eljárásukat felfüggesztette – derül ki az iratokból.

A több héten át a tulajdonosok tudta nélkül, szisztematikusan, gépi erővel végzett falopás ügyében az LMP országgyűlési képviselője, Lengyel Szilvia és a tulajdonosok tettek feljelentést. A Népszabadság megjelenése után a kupacokban felhalmozott fát ott hagyták, azt jelenleg nem viheti el sem a tolvaj, sem a tulajdonosok.

A fakitermelés mennyisége olyan jelentős, hogy az eljárások lezárultával várhatóan az egész erdős terület újratelepítésére kötelezik a tulajdonosokat. Van olyan idős tulajdonos, aki évtizedekig dolgozott erdészetnél, ezért kapott tulajdonhányadot az 1,6 hektáros területen.

Lapunk tud olyan esetekről, amikor egyetlen fa jogtalan eltulajdonításáért meghurcoltak embereket a környéken.

Az érintett terület a Natura 2000 hálózat része, európai közösségi jelentőségű természetvédelmi területnek minősül – áll a megyei rendőr-főkapitányságnak az ügy saját hatáskörükbe vonásáról szóló határozatában. A Közép-dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség, mint azt kedden megírtuk, már megszüntette a természetben okozott károsodás ­miatt hivatalból indított eljárást. Szerintük ugyanis a fairtás „nem gyakorol jelentős negatív hatást a terület madárfajainak természetvédelmi helyzetére”. Így a rendőrségre vélhe­tően már csak az elkövetők megtalálása vár az ismeretlen tettes ellen indult eljárásban.

A rendőrség eddig nem kereste meg munkatársainkat, akiknek a helyszínen dolgoztatott munkások arról számoltak be február elején, hogy a szomszédos Csabdi-Tükröspusztán működő Tiborcz család bízta meg őket a favágással. Munkatársaink az akkor szisztematikusan dolgozó, több mint tízmilliós értéket képviselő gépekről felvétellel rendelkeznek.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.