Cozma-gyilkosság - még nincs vége?

Ha van rá törvényes ok és lehetőség, a Legfőbb Ügyészség a lehető legrövidebb időn belül indítványt tesz a Cozma-gyilkosság jogerős ítéletének felülvizsgálatára – értesült lapunk. Az ügyészek már a jövő héten megkezdik az elsőfokú ítéletet jelentősen enyhítő, ezért sokakat felháborító ítélet elemzését.

A  Legfőbb Ügyészség megvizsgálja, hogy van-e törvényes lehetőség a Cozma-gyilkosság ügyében hozott jogerős ítélet felülvizsgálatát kérni a Kúriától – értesült ügyészségi forrásokból a Népszabadság. A Győri Ítélőtábla pénteken hozta nyilvánosságra az ítélet szövegét.

Az MKB-Veszprém román beállósa, Marian Cozma meggyilkolásáért, valamint két csapattársa – Zsarkó Sesum és Ivan Pesic – súlyos megsebesítéséért az első fokon eljáró Veszprém Megyei Bíróság ítéletét jelentősen enyhítette a Győri Ítélőtábla. A megyei bíróság a vádlottak közül Raffael Sándort és Németh Győzőt életfogytig tartó fegyházra ítélte, azzal, hogy legkorábban 30 év múlva helyezhetők feltételesen szabadlábra, a harmadrendű vádlott Sztojka Iván pedig húsz évet kapott. Az ítélőtábla az első- és másodrendű vádlott ítéletét 18-18 évre mérsékelte, Sztojkáét pedig nyolcra.

Az elsőfokú ítélet jelentős enyhítése hatalmas felháborodást váltott ki. Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter (a térség országgyűlési képviselője) levélben fordult Darák Péterhez, a Kúria elnökéhez az egyes bíróságok jelentősen különböző ítélkezési gyakorlata miatt. Később Navracsics visszautasította a vádat, miszerint egy folyamatban lévő ügyben avatkozott volna be a független igazságszolgáltatás dolgába, mondván: jogerős ítélettel lezárt ügyet érintett a levelében. Ám, ha az ügyészség szándéka szerint a jogerős ítélet felülvizsgálatát kezdeményezi, az ügy még folytatódhat, és épp az előtt a Kúria előtt, amelyet Navracsics levelében megszólított...

Az ügyészség, mint forrásaink rámutattak, nem a közfelháborodásnak engedve veszi górcső alá az ítéletet, önmagában az, hogy az ítélet nem elég súlyos, amúgy se lenne elég indok a jogerős verdikt felülvizsgáltatására. Az ügyészséget az „zavarja”, mondták forrásaink, hogy a másodfokú bíróság ítélete minden tekintetben ellentétes az első fokon meghozott döntéssel lényegében egyetértő, azt elfogadó ügyészi indítvánnyal.

Forrásaink úgy fogalmaztak: az ügyészség részletesen elemzi majd az írásba foglalt ítéletet és az indoklásának minden szavát, s ha lehetőséget látnak a rendkívüli felülvizsgálatra, azonnal indítványozzák azt a Kúriánál. A legfőbb bírói fórumnak pedig a felülvizsgálati eljárás keretében lehetősége lesz az ítélet rendelkező részének megváltoztatására is, azaz, ha elfogadja az ügyészi indítványban foglaltakat, akár súlyosíthatja is a Győri Ítélőtábla jogerős ítéletét.

Marian Cozmát 2009. február 8-án gyilkolták meg Veszprémben, a Patrióta bár előtt.

Gyilkosai többedmagukkal kevéssel az előtt érkeztek a szórakozóhelyre, az akkori hírek szerint egy helyi vállalkozó megleckéztetése miatt érkeztek volna Veszprémbe. A perben azonban erről túl sok szó nem esett. Igaz, a rendőrség sem nagyon foglalkozott az előzményekkel, állítólag alkut kötöttek azzal a vállalkozóval, akinek a megbízásából Raffaelék Veszprémbe mentek, ezért az Cozma-gyilkosság közvetlen előzményeit nem is vizsgálták. A perben pedig az hangzott el, hogy az enyingi illetőségű társaság Székesfehérvárra indult, ott kerestek és vertek volna meg egy arra „érdemes” vállalkozót, ám miután a felderítőik az illetőt nem találták otthon, egy hirtelen ötlettől vezérelve vették az irányt Veszprémnek.

Bármelyik verzió is az igaz, tény, hogy a harci láztól erősen felfűtött társaság szinte azonnal belekötött a tömegből kimagasló román kézilabdázóba. Pillanatok alatt verekedés tört ki a pincében kialakított diszkóban, ami később az épület előtt is folytatódott az utcán.

Marian Cozma egy szívét ért szúrás következtében a helyszínen meghalt. A segítségére siető játékostársai súlyos sérüléseket szenvedtek.

A vádlottak hallgatják a bíró indoklását
Veszprém, 2011. június 23. Balról: Raffael Sándor, Németh Győző, és Sztojka Iván vádlottak hallgatják az ítélethirdetést a Veszprém Megyei Bíróság tárgyalótermében. A bíróság első fokon életfogytig tartó fegyházra ítélte a Cozma-gyilkosság első- és másodrendű vádlottját, Raffael Sándort és Németh Győzőt. A harmadrendű vádlott, Sztojka Iván 20 évi fegyházbüntetést kapott.
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.