CÖF: feljelentés a devizahitelek miatt

Csalás miatt, ismeretlen tettes ellen tett feljelentést a devizaalapú hitelezés ügyében a Civil Összefogás Fórum (CÖF) és a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖKA) a Legfőbb Ügyészségen.

Minderről a sokkal inkább kormányközeli, mint civil szervezeteket tömörítő CÖF alapítója és szóvivője, a CÖKA elnöke számolt be az MTI-nek. A Békemenetek szervezésében is részt vevő Csizmadia László elmondta, hogy a CÖF-CÖKA a devizahitelesek kérésére fordult az ügyészséghez, mert álláspontjuk szerint üzletszerűen, bűnszövetségben elkövetett csalásról van szó, ami sok kárt okozott a devizahiteleseknek és a magyar gazdaságnak - tette hozzá.

A civil szervezetek szerdán juttatták el feljelentésüket a Legfőbb Ügyészséghez, amelyben sürgős eljárást kértek.

Csizmadia szerint az igazságszolgáltatásnak mihamarabb ítéletet kell hoznia a devizaalapú szerződések semmisségéről. Hozzátette: el kell számolni a bankokkal, a kormánytól pedig azt várják, hogy gyors intézkedéssel, akár törvényalkotással is mentse meg azokat a devizahiteleseket, akiknek a feje fölül el akarják vinni otthonaikat. A kormánytól átmeneti intézkedést várnak, hiszen a bírósági ítéletek egy végső elszámolást tesznek majd lehetővé - vélekedett a CÖF szóvivője.

A devizahitelek ügyében jövő héten szerdán tárgyalnak a civilek Patai Mihállyal, a Bankszövetség elnökével - közölte Csizmadia László.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.