Civilek a korrupció ellen

Több civil szervezet összefogva „nekimegy” az intézményesített korrupciónak: vasárnap késő délután sajtótájékoztatón jelentették be, hogy két kérdésben aláírásgyűjtő akciót kezdeményeznek.

 Ujhelyi Sándor, a Civil Ellenzéki Kerekasztal (CEKA) képviselője kérdésünkre elmondta, hogy már hétfőn országjárásba kezdenek, és elsőként Győrött, majd Szombathelyen, utána Budapesten, s azt követően Pécsett települnek ki az utcákra.

A CEKA három témában jelentett be júniusban népszavazási kezdeményezést, ám a Nemzeti Választási Bizottság egyiket sem engedte át. Azt szerették volna elérni, hogy az állami tulajdon értékesítésére vonatkozó dokumentumok legyenek nyilvánosak, a nemzeti vagyon terhére elkövetett visszaélések ne évüljenek el, s a parlament alkosson törvényt a közpénzek felhasználásáról szóló szerződések teljes nyilvánosságáról. A választási bizottság elutasító határozatai ellen a CEKA jogorvoslati kérelmet nyújtott be, de mivel Ujhelyi szerint nem remélhető kedvező ítélet, nem várnak tovább, hanem az első két ügyben megkezdik az aláírásgyűjtést.

Arra a kérdésünkre, hogy kik állnak az akció mögött, elmondta: egyelőre a Demokratikus Ellenállás, az Európa Facebook-csoport, a Demokratikus Magyarországért Mozgalom és egy kevéssé ismert segélyszervezet támogatása biztos. 

 

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.