galéria megtekintése

Bűnözött a menekültek őrangyala, de nem akarja, hogy ez alapján ítéljék meg

23 komment


Kovács Klára

– Remeg a kezem, tele van az internet a mocskolódó írásokkal – kezdi a beszélgetést Tot Csaba, akit Baba néven ismert meg az ország a menekültválság idején.

Tot Csabának a bűnözői múltjáról megjelent cikk óta folyamatosan cseng a telefonja. A ripost.hu által napvilágra került 98 millió forintos, nagy kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás, okirat-hamisítás és az ezekért kapott büntetés miatt keresik.

– 2004-ben volt egy önkormányzati lakásvásárlási ügyem. 19 évesen csalás miatt kerültem előzetesbe, ahol csaknem három évet töltöttem. A bíróság 4 év hat hónapra ítélt, de az előzetesben töltött idő miatt börtönbe már nem kellett mennem. 

– Ez egy ügy, a ripost.hu cikke többszörös csalásról szólt.

 

– Ez az egy ítélet van ellenem 10 évvel ezelőttről.

– Van folyamatban lévő eljárás ellened?

– Van, de annak sincs köze a menekültkérdéshez, ugyanolyan önkormányzati lakásvásárlási ügy, mint az előző. A múlt héten hallgatott meg a rendőrség, egyelőre nincs se vádirat, se gyanúsítás. 

- Ebben az ominózus cikkben azt is említik, hogy ékszerekkel fizettek a menekültek a segítségért.  

- Egyetlen önkéntes sem fogadott el ékszert vagy pénzt segítségért cserébe. Semmilyen anyagi ellenszolgáltatást nem kaptam. 

- A közösségi oldaladra az utóbbi időben rendszeresen posztoltál eladásra kínált aranyékszereket. Ezeknek van köze a menekültekhez?

- Nincs. Ezek egy török kereskedés aranyozott bizsu ékszerei. Mindenkinek van polgári foglalkozása. Számomra ez is egy üzleti lehetőség lett volna, de kiszállok belőle, nem folytatom. Miattam senki ne kerüljön bajba. 

- Mi a polgári foglalkozásod?

- Szakács vagyok és ruhákat is tervezek. 

- Támadható vagy még valamivel?

- Amiben bűnös voltam, azt beismertem. Bizonyítani tudom, hogy nem most szabadultam a börtönből. Az útlevelem és a benne lévő pecsétek és vízumok bizonyítják ezt. Viszont arra kérem a hatóságokat, hogy ha bármilyen bizonyítékuk van arra, hogy bűncselekményt követtem el, ha visszanézték az aluljáróban készült felvételeket, és azon látszik, hogy valakitől elfogadtam valamit, akkor hozzák nyilvánosságra. Ha meg tudtak a felvételeken találni egy vélt terroristát, akkor az is látszik, ha valakitől ékszert vagy pénzt fogadok el.  

A Migration Aid volt szóvivője, Zsohár Zsuzsa a Népszabadság megkeresésére azt állította: tudta, hogy Tot Csabának nem tiszta az előélete.

„Letöltötte a büntetését, és kétség sem fért ahhoz, hogy jól végzi a munkáját"

– mondta, majd nevetve hozzátette: „Nemrég én is ültem zárkában, amikor a balkáni útvonalon mentem végig és ügyintézésre vártam. Erről is cikkezhetnének.”

Zsohár tudomása szerint volt más büntetett előéletű személy is az önkéntesek között, de vele nem tudtak együttműködni. „A többi önkéntes szólította fel arra, hogy hagyja el a csoportot. Ezután szinte hetente keresett meg a sajtó az ő vádaskodásira alapozott kérdésekkel” – tette hozzá Zsohár.

„Miért most jut eszükbe?”
„Miért most jut eszükbe?”
Veres Viktor / Népszabadság

A szervezet az alapítása után csak rövid ideig fogadott pénzadományokat, de ahhoz a szóvivő szerint a vezetőkön kívül senki nem fért hozzá, ráadásul azóta már többször tételesen elszámoltak vele. Tot Csabát egyébként többször igazoltatták a rendőrök, miközben a menekülteket irányította vagy segített nekik.

Fotó: Kovács Klára / Népszabadság

– Ha köröznének, valószínűleg már akkor bevittek volna. De nem emiatt jártam a rendőrségre, hanem segítettem nekik tolmácsolni.

– Halász János, a Fidesz szóvivője néhány órával az első, téged érintő cikk megjelenése után sajtótájékoztatón jelentette ki, hogy a bűnözői múltad miatt akár nemzetbiztonsági kockázatot jelenthetsz.

– Ezen csak nevetni tudok. Miért most jut eszükbe, hónapokkal a menekültáradat Magyarországot érintő hulláma után? Amikor megnyitották a tranzitzónát a Keletinél, és személy szerint hívtak meg a kerekasztal-beszélgetésre, akkor nem jelentettem nemzetbiztonsági kockázatot? És miért hozza nyilvánosságra egy sajtótájékoztatón Halász János az adataimat? Az ügyvédem rágalmazás és becsületsértés miatt fog eljárást indítani.

Baba személyi okmányaival igyekszik bizonyítani, hogy nem bujkál
Baba személyi okmányaival igyekszik bizonyítani, hogy nem bujkál
Kovács Klára / Népszabadság

Egy másik, a Keleti pályaudvar aluljárójában dolgozó önkéntes úgy nyilatkozott a Népszabadságnak, hogy csak néhány segítőt érdekelt Baba múltja. Akik látták, milyen munkát végez, azok nem foglalkoztak vele.

„Többen figyelték, próbáltak róla információt gyűjteni, néhányan még a köztünk zajló beszélgetéseket is rögzítették, nyilván nem véletlenül. Kíváncsi vagyok, én mikor kerülök porondra”

– firtatja maró gúnnyal az önkéntes segítő.

Kapcsolódó cikkek

Soros-bérencek

.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.