galéria megtekintése

Nem ritka a bűnös polgármester

0 komment


Lencsés Károly

Legyen szó független, fideszes vagy baloldali polgármesterekről, bármelyikük megtévedhet. Van közöttük, aki a saját zsebére talán nagyot szakított, más meg csak az élettársát juttatta jogosulatlan előnyhöz. Egyik sem bocsánatos bűn.

Nem számít kivételesnek, hogy polgármester ellen indul büntetőeljárás, s ítélet is születik. Balogh József fülöpházai településvezető mellett – aki a feleségét bántalmazta, és ezért első fokon pénzbüntetéssel sújtották – a közelmúltban mások bűnösségét is kimondták. Csak az utóbbi egy esztendőben tíz körüli lehet az elmarasztalt aktív vagy egykori polgármesterek száma.

Legutóbb Hagyó Miklós volt szocialista főpolgármester-helyettes és társai ügyében döntött a bíróság. Ellene folytatólagosan, bűnszervezetben elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés és más bűncselekmények gyanúja miatt folytattak nyomozás. Végül ő – az idén január végén kihirdetett elsőfokú verdikt szerint – a „maffiavádat" megúszta két év felfüggesztett börtönnel.

Jogerősen sújtották két és fél év börtönbüntetéssel tavaly áprilisban Hunvald Györgyöt, a főváros VII. kerületének korábbi szocialista polgármesterét az önkormányzat nevében kötött, valótlan tartalmú szaktanácsadói szerződések miatt. Őt hűtlen kezelés bűntettében és magánokirat-hamisítás vétségében találták bűnösnek.

 

Ugyancsak jogerősen hárommillió forint pénzbüntetésre ítélték Mokán Istvánt, Sarkad fideszes polgármesterét költségvetési csalás miatt szintén a múlt év tavaszán. A terhelt korábban – még alpolgármestersége idején – jogellenesen folyósíttatott lakásfenntartási támogatást a vele akkor közös háztartásban élő élettársának. Az asszonyt különben szintén elmarasztalták.

A múlt év januárjában jogerősen felfüggesztett börtönre ítélték a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Kisléta első emberét. Ebben az ügyben a gyanúsítottak – köztük a másodrendű vádlott polgármester, aki a Fidesz-KDNP támogatását élvezte – jogosulatlanul igényeltek megváltozott munkaképességű dolgozók látszólagos foglalkoztatásával állami támogatást. Az eset érdekessége: Madácsi Imre a verdikt kihirdetése után még hónapokig dolgozott, miközben a börtönbüntetés azt is jelentette, hogy elveszítette a településvezetői posztját.

A bíróság elé citált polgármesterek között szerepel még Miskolc első embere, akit tavaly rágalmazás miatt megrovásban részesítettek. Pusztaföldvár szintén fideszes településvezetőjét egy túlárazott beruházás miatt ítélték pénzbüntetésre. Sárpilisen a volt független polgármester terhére meg azt rótták, hogy korábban fiktív számlák kiegyenlítését olyan kulturális rendezvények, iskolai kirándulások esetében hagyta jóvá, amelyek nem történtek meg.

Kapcsolódó cikkek

Női foglalkoztatás, túl a vak komondoron

Selmeczi Gabriella már túllépett a vak komondoron.

A versegyházi Pásztortól a vak komondorig

.

Családban maradna

Elutasította a Kecskeméti Járásbíróság az asszonyveréssel vádolt fülöpházi polgármester, Balogh József kérését, hogy büntetőper helyett közvetítői eljárásban tehesse jóvá azt, hogy fájdalmat okozott az élettársának.

Pénzbüntetéssel megúszta a vak komondoros Balogh

A Kecskeméti Járásbíróság bűnösnek mondta ki, és 420 ezer forintos pénzbüntetéssel sújtotta Balogh Józsefet a Fidesz egykori országgyűlési képviselőjét, Fülöpháza jelenlegi, független polgármesterét azért, mert három éve kétszer nagy erővel megütötte élettársát, aki vérző arccal kért segítséget ismerőseitől.

Polgármester maradhat a vak komondoros Balogh, egyébként kirúgták volna

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.