galéria megtekintése

A pestieknek arcul csapás, de van benne ráció

11 komment


Hajba Ferenc

A térségkutató szerint az Alföld jelképesen és valóságosan is felértékelődhet, amennyiben a kormány egyes tárcái és államtitkárságai kiköltöznek a fővárosból.

Ingatlanfejlesztést is hozhat vidéki városoknak a költözés - a képen a kecskeméti Rudolf laktanya
Ingatlanfejlesztést is hozhat vidéki városoknak a költözés - a képen a kecskeméti Rudolf laktanya
Banczik Róbert / Népszabadság

Érdekes és váratlan döntés egy olyan kormányzattól, amely eddig inkább a központi irányítás elvét követte – nyilatkozta lapunknak Rechnitzer János térségkutató, egyetemi tanár arról az elképzelésről, hogy több tárca székhelye belátható időn belül vidéki városba kerülhet.

A győri Széchenyi István Egyetem professzora szerint a közigazgatás decentralizálása Európa országai közül elsősorban a franciáknál és a németeknél indult el. A francia folyamatokat lelassították ugyan az elképzeléseknek ellent álló, azokat részlegesen bojkottáló bürokraták - akiknek az erejét Magyarországon sem szabad lebecsülni –, ám bizonyos közigazgatási tevékenységek szervezeteinek vidékre költöztetése  így is életképesnek bizonyult.

 

- Tudomásul kell végre venni, hogy az információáramlás korszerű feltételei és mára már jól kialakult gyakorlata kevesebb személyes megjelenést követel meg az ügyfelektől, partnerektől, így a közlekedési szempontból általában jobban megközelíthető főváros centrum szerepe óhatatlanul csökkent – állította Rechnitzer János.

Hozzátette: ma már nem kell feltétlenül „felmenni a minisztériumba” az információkért, igaz, a személyes kapcsolatok, megbeszélések, lobbizások fontosak, de ennek éppúgy lehet elfogadható helyszíne Debrecen vagy Székesfehérvár, mint ahogy az ország fővárosa is.

Nagyot álmodik - Orbán Viktor egy székesfehérvári kihelyezett kormányülésen
Nagyot álmodik - Orbán Viktor egy székesfehérvári kihelyezett kormányülésen
M. Schmidt János / Népszabadság

- Ha belegondolunk, a Földművelési Minisztérium nagyobb joggal működhet abban a Debrecenben, ahol igen színvonalas az agártevékenység szakmai tudományos háttere, miközben a város környékén erős a mezőgazdasági potenciál – értékelte a helyszínválasztást a régiókutató. A szakember hasonló szempontok alapján természetesnek nevezte, hogy a Miniszterelnökség vidékfejlesztési államtitkársága valószínűleg Kecskemétre költözik.

- Az Alföld jelképes és valóságos felértékelődése kísérheti ezeket a folyamatokat – vélte a professzor.

Nincs szakmai kifogása a honvédelmi tárca Székesfehérvárra történő költöztetése ellen sem. Utalt rá: a honvédelmi vezérkari irányítás struktúrái, információs útjai ebben a városban épültek ki.

Arra a kérdésünkre, hogy milyen hozadéka lehet az adott városok, térségek számára a minisztériumok, államtitkárságok jelenlétének, az egyetemi tanár úgy fogalmazott: nő a térség társadalmi, gazdasági szerepe, megélénkül az ingatlanpiac, nő a fogyasztás, több külföldi érkezik a városba és veszi igénybe a helyi szolgáltatásokat, a település ismertebbé válik, nagyobb eséllyel fedezik fel maguknak a külföldi és a hazai befektetők.

A szaktudás a helyszínen van - a debreceni egyetem aulája
A szaktudás a helyszínen van - a debreceni egyetem aulája
Konyhás István / Népszabadság

- Egyáltalán, ezek a városok elmozdulhatnak jelenlegi pozíciójukból – summázta a professzor, aki arról is beszélt: izgalmas, új irányú és típusú mobilitás alakulhat ki, az eddigiektől eltérő, eredetibb térségi gondolkodásmód honosodhat meg.

Rechnitzer János nem tagadta, hogy ezek a szándékok a nagy lobbierővel bíró budapesti bürokráciát erős ütésekkel csapják arcul. A bürokrácia tagjainak – akik között sok a nehezen nélkülözhető, jó szakember – el kell dönteniük: vállalják-e a napi ingázást Budapestről vagy letelepednek vidéken.

- Debrecenben, Székesfehérváron is lehet remekül élni, a magyar vidéki nagyvárosok nem a világvégén találhatók, infrastruktúrájuk kiépült – mondta a szakember. Elismerte, hogy a választás egyéni sorsokat meghatározó módon érinthet, de a mobilitás a társadalom minden tagjával szemben egyre fontosabb követelmény.    

Rechnitzer János indokoltnak tartja, hogy további tárcák vagy államtitkárságok is vidéken találjanak otthonra. Ez a legnagyobb, sok szakmai területet összefogó minisztériumok esetében nem lesz egyszerű, de például a gazdasági minisztérium természetes centruma lehetne Győr.

- Legalább naponta láthatnák, hogyan szervezi meg magát egy dinamikusan fejlődő magyar város, fűzte hozzá az egyetemi tanár.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.