Budapesti villamostender: a CAF győzött

A jogorvoslati eljárás végeztével újra a spanyol CAF-ot hirdették ki a fővárosi villamosbeszerzési pályázat nyertesének. A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a Ganz-Skoda ajánlatát érvénytelenné nyilvánította.

A Fővárosi Önkormányzat kiemelt közlekedésfejlesztési projektjeinek megvalósításáért felelős Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a Közbeszerzési Döntőbizottság október végi döntése nyomán – habár az alacsonypadlós villamosok beszerzésére indított nyílt közbeszerzési kiírás szabályos és helytálló volt – a benyújtott ajánlatokat felülvizsgálta és újabb hiánypótlási lehetőségeket adott a jogorvoslati eljárást indító a Ganz-Skoda Közlekedési Zrt.-nek (Ganz-Skoda).

A BKK Igazgatóságának egyhangúlag meghozott döntésében a Ganz-Skoda ajánlatát – a további részletes vizsgálatok és hiánypótlási lehetőségeket követően is – érvénytelenné nyilvánította és a spanyol CAF-ot hirdette ki az eljárás nyerteseként. A hiánypótlások során felmerült kérdésekre a válaszadási lehetőséget a BKK a jogi keretek által biztosított határokon belül – a felelős döntés meghozatala érdekében – összesen három alkalommal biztosította a Ganz-Skoda számára, a Skoda azonban hét pontban nem tudta a jogszabályi előírásoknak és a tender felhívásának való megfelelést bizonyítani.

Az uniós források felhasználásával zajló közbeszerzési eljárások szabályosságát ellenőrző Nemzeti Fejlesztési Ügynökség Közbeszerzés Felügyeleti Főosztálya az új eljárást lezáró döntést és az azt megelőző bírálati cselekmények dokumentumait minőségbiztosította, arról pozitív tartalmú, támogató tanúsítványt adott ki, amely alapján – a rendelkezésre álló dokumentumok szerint – a BKK által kiírt közbeszerzési eljárás és az annak eredményeként meghozott döntés megfelel a közbeszerzési törvényeknek.

A BKK a Fővárosi Önkormányzat felhatalmazása alapján európai uniós források felhasználásával 2013 februárjában indított nyílt közbeszerzési eljárást új, alacsonypadlós villamosok beszerzésére. A közbeszerzés megindítására azonnal sor került, miután 2012 decemberében Völner Pál infrastrukturáért felelős államtitkár, Tarlós István főpolgármester és Vitézy Dávid, a BKK vezérigazgatója aláírták a támogatási szerződést, valamint az ilyenkor kötelező uniós tender minőségbiztosítás is lezárult.

A közbeszerzési eljárásban 2013 augusztusban meghozott első döntést a Ganz-Skoda kivételével az ajánlattevők elfogadták, majd a Ganz-Skoda – ajánlatának érvénytelenné nyilvánítása miatt – jogorvoslati eljárást kezdeményezett. A Közbeszerzési Döntőbizottság nem állapította meg az ajánlat érvényességét, hanem további igazolási, pótlási lehetőséget biztosított a Ganz-Skodának.

A BKK a közbeszerzési törvény rendelkezéseivel összhangban benyújtott ajánlatokat újraértékelte, pótlási, felvilágosítási, indokolási lehetőségeket biztosított az ajánlattevőknek. Ennek eredményeként 2013 decemberében megszületett az eljárást lezáró új döntés, amely az augusztusi eredményhez képest főbb elemeiben nem változott, az eljárás nyertesének ismét a spanyol CAF-ot javasolta a bírálóbizottság, és ez alapján nyertesnek hirdette ki a BKK Igazgatósága, míg a Ganz-Skoda ajánlatát – a további részletes vizsgálatok és hiánypótlási lehetőségeket követően is – az igazgatóság egyhangú döntéssel ismét érvénytelenné nyilvánította.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.