galéria megtekintése

Gyanús pénzek miatt estek egymásnak az ügyvédek

1 komment


Fekete Gy. Attila

Kemény dolgokat vágott egymás fejéhez a Budapesti Ügyvédi Kamara főtitkára és elnöke. Előbbi a köztestület számos, egyenként több tízmilliós vitatható kifizetéseiről kérte egy kétségbeesett hangvételű levélben a pénteki közgyűlés küldötteinek állásfoglalását. Az elnök válaszlevele szerint a főtitkár mindenben téved.

Papp Géza, a Budapesti Ügyvédi Kamara főtitkára kétségbeesett hangvételű levélben szólította fel a mintegy 7000 tagot számláló köztestület tagjait: minél nagyobb számban vegyenek részt a pénteki közgyűlésen, mert a kamara létét és működését alapjaiban befolyásoló súlyos kérdésekben kell(ene) dönteni.

A fővárosi ügyvédeknek címzett, lapunk birtokába került levél egyebek között a kamarai pénzügyek átláthatóságának megteremtését sürgeti, az elnöki túlhatalom korlátozására tesz javaslatot, és kéri számos, szerinte gyanús, de legalábbis indokolatlannak tetsző projekt felülvizsgálatát.

Papp szerint a kizárólag az elnök kezében összpontosuló munkáltatói jog az alkalmazottakat nem a köztestülethez való lojalitásra ösztönzi. Ezért javasolta, a munkaviszony-létesítés és -megszüntetés joga kerüljön elnökségi hatáskörbe, vagy kössék főtitkári ellenjegyzéshez. Az elnökség leszavazta.

 

„Eltussolták" a 153 millió forintért beszerzett tagnyilvántartó program szakértői felülvizsgálatát sürgető javaslatát is – írta Papp –, pedig a program köztudottan igen nagy hibaszázalékkal dolgozik. Ám még ezeknél is nagyobb probléma, hogy a kamara mérleg szerinti eredménye 2014-ben 124,2 milliós hiányt mutat. Még nem volt példa a köztestület történetében, hogy negatív eredménnyel záruljon a mérleg – írta Papp.

A főtitkár tíz pontban összegezte azokat a szerinte gyanús vagy egyértelműen felesleges tételeket, amelyek a kialakult pénzügyi helyzetet előidézhették. Ilyen a bizonyos fajta szerződések ügyvédi ellenjegyzésének hitelesítésére bevezetett „Arhitel" rendszer, amelyre Papp szerint feleslegesen már több mint 70 milliót költöttek. Vagy az a közel tízmillió, amit egy olyan kft.-nek fizettek ki folyamatszervezésért, amelynek korábbi ügyvezetője és tagja jelenleg a kamara főkönyvelője.

Réti azt állítja, „fapados” kamara helyett szolgáltató köztestületet szeretne
Réti azt állítja, „fapados” kamara helyett szolgáltató köztestületet szeretne
Vémi Zoltán / Népszabadság

Ugyancsak majdnem tízmillióba került 2014-ben a 153 milliós nyilvántartó rendszer „hiányosságaival kapcsolatos javaslatok" kidolgozása a kamarának, amit egy másik kft.-nek fizettek ki. És a tíz-harminc milliós tételek sorának itt még nincs vége. Ám ezek még együtt is eltörpülnek a kamara CD-vásárlásra költött milliói mellett.

Papp kimutatása szerint a Budapesti Ügyvédi Kamara 2013 áprilisában 5800, majd 2014 februárjában újabb 11 ezer jogi kommentárokat tartalmazó CD-t vásárolt a HVG-ORAC Kft.-től együttesen 186,6 millió forintért. Ezzel párhuzamosan 2013 júniusában 1475, majd szeptemberben további 4425 CD-t vettek az OPTEN Kft.-től. Az 5900 OPTEN-CD-ért több mint 57 millió forintot fizetett a kamara.

Papp rámutatott, a köztestület úgy vásárolt egy éven belül két szolgáltatótól összesen 22 700 CD-t, hogy közben mindkét szolgáltatónál az online jogtári előfizetéseket is megkötötte együttesen 175 millió forint értékben.

Szerinte nincs magyarázat, hogy a 6000 aktív tagnak miért lett volna szüksége 22 700 CD-re,

amelyeken ráadásul önálló szövegrészek nem kereshetők, nem másolhatók ki, azaz a gyakorlatban amúgy is nehézkesen lennének használhatók.

Papp levelére írásban reagált a kamara elnöke és az ellenőrző bizottsági elnöke. Szerintük a főtitkár által kifogásolt kifizetésekkel minden rendben van, már csak azért is, mert minden döntést és így minden kifizetést is közgyűlési felhatalmazás alapján, az elnökség tudtával és jóváhagyásával teljesítettek. Réti László elnök levele szerint a kamara eredménye nem negatív: szó sincs 124 milliós hiányról, hiszen 87,5 milliós pozitív szaldóval zárták az évet.

Réti válaszleveléből az derül ki, hogy ő a hagyományos – ahogy ő fogalmazott – „fapados” kamara helyett egy szolgáltató köztestület mellett tette le a voksát, és ennek megfelelően irányította, és irányítja szándéka szerint a jövőben is a kamarát, amely tavaly a 108 ezer forintos tagdíj fejében 145-300 ezer forint közti szolgáltatást nyújtott a tagságuknak. Minden döntésük – így a kifizetések is – törvényi vagy közgyűlési felhatalmazáson alapszik.

A HVG ORAC és az OPTEN Kft.-től vásárolt CD-kről, mint a Papp által vitatott legnagyobb összegű értelmetlen kifizetésekről azt mondta: a főtitkár téved, ugyanis nem CD-kről, hanem három különböző kiadványról van szó, amelyek nagyon is hasznosak az ügyvédek számára, és amelyeket vidéken is terjesztenek.

Réti a Népszabadságnak úgy fogalmazott, Papp a legutóbbi kamarai választáson a kamara irányításának megszerzésével próbálkozó kormányközeli ügyvédek nevével fémjelzett Ügyvédi Összefogás előretolt hadoszlopa.

Szerinte ha elfogadnák az ő javaslatait, azaz növelnék az elnökségi határozattal eldöntendő kérdések számát, azzal a kamara működésének ellehetetlenülését kockáztatnák. Az elnökség határozatait ugyanis akár egyetlen ügyvéd is megtámadhatja a bíróság előtt. És mindig akad egyvalaki, akinek valami nem tetszik, főleg, ha bátorítást is kap – utalt Réti a kamarával perben álló Ügyvédi Összefogásra.

Papp furcsállja, hogy ő lenne az összefogás előretolt hadoszlopa, amikor az elnökválasztáson ő volt az, aki Réti javára visszalépett, és így volt „némi szerepe" abban, hogy az Összefogás jelöltje végül elbukott. Eltökélt, azt mondja, pénteken harcolni fog az igazáért, mert a kamarának, a kamara gazdálkodásának átláthatónak kell lennie. Ha kell, az ügyészséghez fordul.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.