Budapesten vizsgálódik az Európai Unió

A jövő héten vendégeket kap a városvezetés Brüsszelből. Az unió regionális fejlesztési vezetői és szakemberei elsősorban a 2010–2016 között megvalósult, illetve a jelenlegi, 2014–2020 közötti pénzügyi ciklusra tervezett fejlesztéseket tekintik át.
Ezek közül a legfontosabb az M3-as metróvonal rekonstrukciója, beleértve a járművek felújítását is. Az unió egyébként a kettőt együtt, komplex beruházásként kezeli, különös tekintettel az akadálymentesítésre.

Tarlós István főpolgármester mai sajtótájékoztatóján elismerte, hogy a metróvonal felújítása nem fér bele a korábban számított keretbe. A kormány és a főváros pedig hajlik rá, hogy a fapados változat helyett – ebbe az akadálymentesítés nem igazán fér bele – egy nagyvonalúbb változatot valósítson meg. Ehhez azonban szükség lesz az újpalotai villamosvonal kiépítésére félretett 25 milliárd forintra is. Az újabb számítások szerint egyébként ez is többe kerülne a vártnál, így a két beruházás párhuzamos indítása esetén egyszerre két helyen termelődne hiány, ezt pedig nem szeretné a városvezetés. Az uniós vizsgálóbizottság március 8-án érkezik Budapestre. Az újpalotai villamosprojektről ezt követően döntenek. Az uniós bizottsági vezetők az M3-as vonal mellett a 4-es metró beruházást, a villamos- és trolibeszerzést, az M2-es vonal járműcseréjét, az árvízvédelmi, hulladékhasznosítási projekteket is vizsgálják.

Tarlós a sajtótájékoztatóján arról is beszámolt, hogy lassan a végéhez érnek a fővárosi egészségügyi intézmények állami átvételéhez kapcsolódó elszámolások. Az országban egyedül Budapest önkormányzata nem írta alá az átadás-átvételről szóló megállapodást. A többéves egyeztetések eredményeként a főváros megtarthat több elsősorban szociális célokra hasznosítható ingatlant, cserébe lemond a pénzügyi követeléseiről.

Az agglomerációs vonalak átadásának részleteiről szóló tárgyalások a korábbi várakozásokkal ellentétben csak a jövő héten kezdődnek meg, és a főpolgármestert az sem lepné meg, ha jócskán elhúzódnának. A városvezetőt azonban ez nem érdekli, hiszen az állam addig fizeti az üzemeltetés költségeit.

Továbbra sincs döntés viszont az M3-as metróvonal buszos pótlásáról. A BKV korábban kétszer 75 buszt vásárolt volna, de az erről szóló előterjesztést végül nem is tárgyalta a közgyűlés. Egy korábbi közbeszerzési eljárás alapján megkötött szerződés révén lehetőség nyílik 60 Mercedes busz vásárlására közel 3 milliárd forint értékben. Az új járművek a jövő év elejéig forgalomba állnak.

Tarlós István főpolgármester ezúttal meghívta maga mellé Dabóczi Kálmán BKK-vezérigazgatót is, aki munkája lényegének az együttműködő szervezeti kultúra kialakítását jelölte meg, majd hosszan sorolta a tavaly megvalósult járműfejlesztéseket, és finoman beszólt az ezeket (is) elindító elődjének, Vitézy Dávidnak. „Más dolog látványterveket publikálni és más dolog megvalósítani azokat" – jelentette ki a Széll Kálmán térre utalva, amelynek felújításához még Vitézy idejében kezdtek hozzá.

A felújított teret várhatóan május 10-én adják át. Dabóczi ezt követően ismertette az idei utaselégedettségi felmérés eredményét, ami az idén 66 százalék fölé került a tavalyi 46-ról. Jelentősen javult az ár-érték arány is – 12-ről 33 százalékra nőtt –, csökkent a „kényszerhasználók" aránya, viszont 7 százalékkal többen mondják azt, hogy azért utaznak közösségi járművel, mert az olcsóbb, illetve gyorsabb, mint az autó. Tavaly egyébként 62 milliárd forintos rekordárbevételt ért el a BKV, ami részben a követeléskezelés átszervezésének köszönhető. Egy 32-szer bliccelő utason például 924 ezer forint pótdíjat sikerült behajtani.

Tarlós azt is bejelentette, hogy a fővárosi önkormányzat továbbra is támogatni fogja a Budapesti Fesztiválzenekart, de cserébe elvárják, hogy Budapesten többet koncertezzenek. Tavaly 260 milliót adott a főváros a zenekarnak, az idei támogatás összegéről a március végi közgyűlés dönt.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.