Budapesten bemutatták az első CAF-villamost

Ünnepélyes keretek között mutatták be szombaton Budapesten az első spanyol CAF-villamost a BKV VJSZ Kft. Fehér úti telepén. A 34 méter hosszú szerelvényt Spanyolországból kamionokon hozták Budapestre, forgalomba várhatóan ősszel állhat az eredményes hatósági vizsgákat követően.
Dabóczi Kálmán, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) vezérigazgatója a bemutatón azt mondta, a fővárosi közlekedésben a jelenleginél nagyobb szerepet kell, hogy kapjon a kötött pályás közlekedés, ehhez uniós forrásokra van szükség.

„Nosztalgiajárművekkel nem lehet egy kétmilliós város közlekedését fenntartani", új szerelvényekre, minőségi szolgáltatásra van szükség - fogalmazott a vezérigazgató. Szólt arról is, hogy a budapesti villamosok átlagéletkora 38 év körüli, és az új CAF-szerelvények (Construcciones y Auxiliar de Ferrocarriles) érkezésével is csak négy-hat évet tudnak fiatalítani a flottán.

Az alacsonypadlós villamosok az 1-es, a 3-as és a budai fonódó villamoshálózat vonalán közlekednek majd. Ha a 47 darabos megrendelés után lehívják a szerződésben lévő opcionális mennyiséget, akkor Budapest más területein is megjelenhetnek a CAF-szerelvények - tette hozzá.

A hatósági tesztek mellett a BKK azt tervezi, hogy a belső végleges kialakításához kikérik a mozgásukban korlátozottak és a nagycsaládosok véleményét is - mondta a vezérigazgató.

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) korábban a Facebook-oldalán azt közölte: a rövidebb, 34 méter hosszú villamosok a 3-as vonalra, illetve a budai fonódó villamoshálózaton, vagyis az Óbuda és Újbuda között közlekedő 19-es és 61-es vonalra kerülnek. A Combino villamosoknál is valamivel hosszabb, 56 méteres szerelvények az 1-es villamos vonalán járnak majd.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.