Budapest ismét szerződik az Alstommal

A metrókocsikat gyártó francia Alstom július 20-án új szerződést köt a fővárosi önkormányzattal. Mint ismeretes az előzőt tavaly októberben mondta fel a BKV, mivel a francia gyártó szerelvényei másodszor is elbuktak a hatósági vizsgán, típusengedély nélkül pedig nem állíthatók forgalomba a kocsik.

A szerződésbontást több hónapos per követte, amelyet végül a BKV nyert meg. Ezt követően ültek érdemben tárgyalóasztalhoz a felek. Tarlós István csapata június végén tizenkét pontos javaslatcsomagot állított össze, amelyből tizenegyet már az első találkozón elfogadott Patrick Kron, az Alstom vezérigazgatója.

Egyetlen kérdés maradt nyitva: a korábbi szerződés vis maior pontja. Ennek értelmében az Alstom nem felel a típusengedély megszerzésének elmulasztásából eredő károkért. A főváros ragaszkodna ezen pont törléséhez, de azért nyitott egy kiskaput a franciáknak. Az Alstom a szerződéskötéstől számítva további 10-12 hónapot kap a típusengedély megszerzésére. S ez elég is lehetne, ha a Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) kicsit „rugalmasabb” lenne.

Vélhetőleg erre utalt Tarlós István, amikor kijelentette: a metrókocsi-vita már nem a főváros és az Alstom között zajlik, hanem a cég és a hatóság között. A közöttük dúló „meccs” eredményétől függ, hogy Budapest elveszíti az uniós támogatást vagy sem. Bár a főpolgármester hangsúlyozta, hogy „ a főváros nem avatkozik be a hatóság munkájába és nem is minősíti azt, de azért nem mulasztotta el hozzáfűzni: a nyolc hónapos hallgatáson változtatni kell.

Fellegi Tamás, az NKH felügyeletét ellátó Nemzeti Fejlesztési Minisztérium vezetője azon melegében visszaüzent: biztos vagyok abban, hogy a független hatóság jogszabályi kötelezettségeit, a szakmai követelményeket és mindenek előtt az utazók biztonságát tartja szem előtt eljárása során. Személyes véleménye egyébként is az, hogy a metrókocsikat kell megfeleltetni a követelményeknek és nem fordítva. 

Az NKH márciusban egyeztetett utoljára az Alstom képviselőivel. Az előzetes típusengedélyeztetési eljárás folyamatban van, de az Alstom a hiánypótlásra kapott március végi határidő ismételt meghosszabbítását kérte. Az NKH az év végéig adott újabb haladékot.

A hatóság lapunknak adott válaszában ismét felhívta a figyelmet arra, hogy a magyar szabályozás összhangban van a nemzetközi szabványokkal, a fékrendszerekre vonatkozó előírások műszaki követelményrendszerükben azonosak. Mint ismeretes az NKH az engedélykérelem visszautasításakor 47 oldalas hibalistát állított össze, de a vita fő tárgya a fékrendszer volt. Az Alstom saját tervezési filozófiája szerint gyártott fékrendszere ugyanis nem győzte meg a magyar szakembereket.

A fék-vita a fentiek alapján egyáltalán nem tűnik lezártnak. Tarlós István főpolgármester még egy héttel előrébb hozta a július 21-re meghirdetett rendkívüli közgyűlés időpontját. Információink szerint a jövő heti ülés napirendi pontjai között az új metrókocsi szerződés is szerepel. A megállapodást ugyanis a fővárosi képviselőknek is jóvá kell hagyniuk.

Tarlós István bízik a fideszes többségben. Erre utal, hogy már ki is jelölték az új kontraktus aláírásának dátumát. A 2-es metró vészesen elöregedett kocsijainak cseréjét, illetve a 4-es metró új szerelvényeinek uniós határidőre történő szállítását lehetővé tevő új szállítói szerződést információink szerint július 20-án írja alá Tarlós István és Patrick Kron, az Alstom vezérigazgatója.

Az Alstom szerelvénye a tesztek alatt a Blahán
Metró
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.