Budapest Airport: hétmilliárdos hűtlen kezelést sejt a Jobbik

Körülbelül hétmilliárd forintos értékben elkövetett hűtlen kezelés miatt, ismeretlen tettes ellen tett feljelentést pénteken, a Budapest Airport (BA) Zrt. ügyében a Jobbik.

A feljelentést jegyző politikus, Bertha Szilvia budapesti sajtótájékoztatóján elmondta: a cég a privatizációs szerződésben vállalta a munkavállalók jogainak biztosítását és a szerződés a jogsértések esetére ötmillió eurós kötbért ír elő.

Mint mondta, öt esetben már bírósági ítélet született az előírások megsértéséről, de egyelőre senki nem hívta le ezeket a kötbéreket, amivel a magyar állam legalább 25 millió eurótól, vagyis körülbelül hétmilliárd forinttól esett el.

Véleménye szerint az öt eset is azt mutatja, hogy a Budapest Airport Zrt. „menedzsmentje illetve vezetése teljes mértékben az érdekképviseletek ellehetetlenítésére illetve a munkavállalói jogok tiprására rendezkedett be”. Szavai szerint számos jogosítványt megvontak a szakszervezettől, az üzemi tanács jogosultságait is csorbították.

Bertha Szilvia, képviselőtársával, Szilágyi Györggyel múlt hét szerdán már tartott egy sajtótájékoztatót, amelyen felszólították a kormányt, hogy függessze fel a Budapest Airport (BA) Zrt. még állami tulajdonban lévő 25 százalékának privatizációját.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.