Budai Gyula rokonai utcahosszal vezetnek Borsod megyében

Budai Gyula volt elszámoltatási kormánybiztos egyik rokona továbbra is az abszolút győztese Borsod-Abaúj-Zemplén megye földbérletpályázatának, előnyét sikerült novemberben két újabb birtoktesttel, 82 hektárral tovább növelnie, összesen már 715 hektárra – értesült a Népszabadság.

Így Gerzsánszki Lajos érdekeltsége, a Karmopol-Agro Kft. mára 23 pályázat győztese, szemben a helybéliekkel, akik rendre csak 1-3 birtoktestet nyertek el, s a legszerencsésebbikük is mindössze öt területre szerződhetett. Az újabban elnyert földek összefüggő területet adnak a korábban elnyertekkel.

A második helyezett a megyében ugyancsak a Gerzsánszki családhoz köthető cég, a Mercató Finanszírozó Kft. a korábban elnyert 129 hektár mellé ezúttal újabb 130 hektár állami föld bérletét nyerte el – köztük járási mintatérként kiemelt területeket használhatnak 20 évig.

Gerzsánszki egyébként Szabolcs-Szatmár megyéből tette át cége székhelyét a pályázati kiírások idején Borsodba, s a másik családi vállalkozás is ekkor váltott székhelyet – most együttesen az 1000 hektár állami földbérlet közelében járnak, számításunk szerint 974 hektárt bérelhetnek.

A vidékfejlesztési államtitkár rokonának tehát nem ártott a nyilvánosság (Szegény rokonok – Népszabadság, 2012. október 1.): az újabb, több mint 200 hektárt cikkünk megjelenését követően, november 9-én írta alá Nagy János NFA-elnökhelyettes. Így több száz hektár összefüggő területen legelészhetnek Gerzsánszki saját bevallása szerint 120 kilométerről ide szállított marhái. 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.