galéria megtekintése

Tüntetni is készek a János Kórházért

5 komment


Csuhaj Ildikó

Buda cserbenhagyottnak érzi magát, ezért civilek valószínűleg demonstrálni fognak a Szent János Kórházért, ha a kormány nem változtat döntésén.

„Új Szent János Kórház polgári kezdeményezés” címmel már 2014 júniusában akciót szervezett, tavaly nyáron pedig budai polgárokkal, mindenféle anyagi támogatás nélkül aláírásgyűjtést szervezett, és két és fél hónap alatt 13 ezer „kék tintás” szignót gyűjtött a kórház ügye mellé Szilágyi Zsolt nyugdíjas villamosmérnök.

Szilágyi mint beteg fordult meg két évvel ezelőtt a kórházban, és – ahogy lapunknak beszámolt róla – azt tapasztalta, hogy sok szempontból lerobbant az intézmény, a működése zavaros, a kórházban nagy bajok vannak. Ezért nem az orvosokat, nem az ápolószemélyzetet hibáztatta akkor sem. Mindenesetre a kórházból való távozása után megnézte a vonatkozó rendeleteket, „azt, hogy egy kórház mitől az, ami”. A személyes tapasztalatai alapján és a rendeleteket zsinórmértékül használva írt egy 40 oldalas tanulmányt a Szent János Kórházban uralkodó viszonyokról, a szobákról, az étkeztetésről, a betegszállításról, a higiéniás körülményekről - arról, milyen a helyzet a kórházban a betegek, a budai lakosok szempontjából.

A tanulmányt elküldte Zombor Gábor akkori egészségügyi államtitkárnak, de írt Tarlós István főpolgármesternek, Velkey Györgynek, a Kórházszövetség elnökének, Varga Mihály gazdasági miniszternek (aki a kerület parlamenti képviselője) és az illetékes polgármestereknek, Pokorni Zoltánnak és Láng Zsoltnak. Lakossági fórumot szervezett a Kelbelsberg kúriában, és meghívta a két polgármestert is, hogy értesüljenek a választópolgárok jogos és szakszerűen megfogalmazott igényeiről.

 

A „civil gondolatébresztő” tanulmányról Szilágyi Zsolt azt mondja, „ez nem egy irodalmi mű, nem egy eposz”, és elmeséli: a dokumentumra felfigyelt néhány szintén helyben lakó „gondolkodni képes ember”, meghívták beszélgetésre, rögtön ajánlottak neki orvosokat, orvos-technológusokat, közlekedési szakember, épületgépész ismerőse pedig volt, szakértői gárda szerveződött köré, a Szent János Kórház pedig üggyé vált.

Szilágyi Zsolt és Varga Mihály miniszter a János kórház udvarán
Szilágyi Zsolt és Varga Mihály miniszter a János kórház udvarán
Koszticsák Szilárd / MTI

Szilágyi Zsolt az elmúlt két év alatt számos fórumot szervezett, pártokon kívüli független budai polgárként (azt azért tegyük hozzá, tagja a helyi polgári körök szövetségének), hogy közép- és észak-Buda, valamint az agglomeráció egy 21. századi színvonalú sürgősségi központtal rendelkező, új Szent János Kórházhoz jusson.

A legutolsó ilyen fórum június 7-én volt, meghívták Cserháti Péter miniszteri biztost is, hogy tartson előadást, mivel ő volt a felelős a budapesti egészségügyi intézményi átalakításért, legalábbis, ami a döntés-előkészítési fázist illeti. A fórumon ott volt Varga Mihály és Láng Zsolt is, valamint több mint százhúsz budai érdeklődő. A fórum célja az volt, hogy a polgárok tájékozódhassanak, a konklúzió pedig az: észak- és közép-Buda számára a közkórházi ellátás helyzete – ha így maradna, vagy a kormány döntése szerinti forgatókönyv valósul meg – nem javulna, hanem romlana.

A kórház 32-34 „szakmájából” 28 költözne át a majdani Etele téri sürgősségi központba, a János kórház területén pedig egy, a SOTE intézményeivel megerősített gyerekgyógyászat lenne, plusz leköltözne a Kútvölgyi kórházból a pszichiátria – ezzel lenne a Szent János Kórház „kipipálva”. A körzetben a Kútvölgyi lenne a súlyponti kórház, egy (nem sürgősségi) sebészettel, nőgyógyászattal, szülészettel, ortopédiával, a földszinten pedig a XII. kerület számára egy járóbeteg-rendelés.

„Nem jól alakul tehát számunkra a kórház dolga”

– konstatálta Szilágyi Zsolt, mondván: felháborítónak találják, hogy a Szent János az egy évvel ezelőtti „elegáns” pozícióból – hogy a három budapesti „erőközpont” közül az egyik lesz – lekerült „valahová mélyre”. De a kormánydöntés után is bíznak abban, hogy az illetékesek belátják, tarthatatlan a helyzet, és változtatnak a kormányrendeleten.

Arról nem tudnak, hogy készült-e megvalósíthatósági tanulmány a Budapest Egészségügyi Programmal kapcsolatban. Sajnálják azt is, hogy az elmúlt két évben nem akadt tárgyalópartnerük a kormány részéről. Ami pedig az Etele téri centrumkórházzal kapcsolatos döntést illeti, szükség lenne olyan hatástanulmányra, mely bemutatná a „hoppon maradt” észak- és közép-budaiak közkórházi és sürgősségi ellátási esélyeit.

Szilágyi Zsolt végezetül azt mondta: ha ilyen mértékben nem fogja megérteni a kormány, hogy Buda cserbenhagyottnak érzi magát, lázítani nem akarnak, de valószínűleg demonstrálni fognak a Szent János Kórházért.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.