Brókerbotrány: Ellentmond Orbánnak az FM közleménye

Egyre zavarosabb a brókerbotrány kormányzati kommunikációja, a Földművelésügyi Minisztérium közleménye ugyanis kérdésessé teszi, mit is mondott Orbán Viktor. A miniszterelnök állítólag a brókercégeknél lévő közpénzek és állampapírok kivonására adott utasítást egy februári kormányülésen. Az FM pedig most azt közölte, pontosan végrehajtotta a miniszterelnök utasítását, azaz tisztázták, hogy a tárcának nincs volt pénze a Buda-Cash-nél. A Hungáriánál viszont volt, 410 milliót buktak.

Orbán Viktor állítása szerint ő maga adott utasítást arra a Buda-Cash-botrány után egy kormányülésen, hogy vonják ki a közpénzeket és az állampapírokat a brókercégektől. (A külügyi tárcának így sikerült kimenekítenie éppen a Quaestor bedőlésének napján 3,8 milliárd forintot.) A Földművelésügyi Minisztérium mostani közleménye azonban kérdésessé teszi, hogy pontosan mit is mondott a miniszterelnök.

Az FM most azt írja, hogy

"szó szerint végrehajtotta a Miniszterelnök úr utasítását. A tárca vizsgálata tisztázta, hogy a Buda-Cash bróker cégben a Földművelésügyi Minisztériumnak, intézményeinek, illetve az általa irányított cégeknek nem volt pénze."

Lapunk már korábban megírta, hogy a Külgazdasági és Külügyminisztériumon kívül másik tárca is érintett a brókerbotrányban. Forrásunk a Fazekas Sándor által vezetett földművelésügyi tárcát említette, amelynek nem a Quaestornál, hanem egy másik brókercégnél szorult be több százmillió forintja. Ahogy azt a földművelésügyi tárca - közleménye alapján - Orbán Viktor utasítására maga is tisztázta, a Buda-Cashnél nem volt pénze. A Hungária Értékpapír Zrt.-nél viszont volt.

Eddig nem lehetett tudni, hogy a brókerbotrányban mennyi közpénz veszett oda. Ma azonban Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter és Giró-Szász András kormányszóvivő közös sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a Magyar Fejlesztési Bank által a Quaestornak adott hitel miatt 17 milliárdot, a Földművelésügyi Minisztérium a Hungáriánál tartott pénze miatt pedig további 410 millió forintot veszíthetnek az adófizetők a brókerbotrányon, a Külgazdasági és Külügyminisztériumnak viszont sikerült kivennie a Quaestorból 3,8 milliárdot.

 

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.