Bródy különösen kér elnézést a köztévétől

Valótlan hír jelent meg a médiában, azt állítva, hogy a közmédia kivágott dalokat Koncz Zsuzsa tizedik, Aréna-beli nagykoncertjének televíziós változatából – áll az Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap közleményében, amellyel Bródy János szerdai Facebook-bejegyzésére reagáltak.

Bródy „Ami a Magyar Televízió adásából kimaradt... (A műsorhamisítást a törvény nem bünteti.)" – írta Facebook-oldalán a Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas énekes, gitáros, zeneszerző, szövegíró. Azt kifogásolta, hogy az egyik rendszerkritikus számát a köztévé kihagyta a koncert televíziós változatából.

A közmédia közleménye szerint a valóság az, hogy a felvételek előtt lefolytatott egyeztetéseken az MTVA szerkesztői kétszer 52 perces műsort kértek az alkotóktól, akik ezt el is fogadták. Koncz Zsuzsa – ahogy előző koncertjei alkalmával is – saját stábjával közösen döntött arról, hogy mi kerüljön ebbe a kétszer 52 percbe, és ők maguk rakták össze a televíziós koncertet az eredetileg közel két és félórás felvételből. Az adáskész változatot az MTVA így készen kapta az alkotóktól. Ebben az MTVA szerkesztői nem kértek módosítást.

Bródy csütörtökön elnézést kért, bródyasan.

"Kedves barátaim és nem annyira azok! A híresztelésekkel ellentétben én nem állítottam, hogy a Magyar Televízió kicenzúrázta az „Ezek ugyanazok" című számot Koncz Zsuzsa Aréna koncertjének kétrészes TV közvetítéséből. Megosztottam egy kalózfelvételt a koncertről, azzal a megjegyzéssel, hogy ez kimaradt az adásból. Akinek erről az jutott az eszébe, hogy a Magyar Közszolgálati Televízió esetleg politikai szempontok alapján válogatja és cenzúrázza még a könnyűzenei koncertműsorokat is, az lehet, hogy az igazságot keresi, de félreérti a mai magyar valóságot. Mert a valóság az, hogy ma Magyarországon nincs cenzúra, és a sajtó szabadságát semmi sem veszélyezteti, és a Közszolgálati Média pártsemlegesen működik, és ezt a működést a pártsemleges Médiatanács felügyeli, mely az Alaptörvény értelmében "védi a sajtó szabadságát és sokszínűségét, és biztosítja a demokratikus közvélemény kialakulásához szükséges szabad tájékoztatás feltételeit."

És elnézést kérek Koncz Zsuzsitól, akit ezzel a félreértéssel kellemetlen helyzetbe hoztam, pedig nagyon is hálás vagyok neki, hogy meghívott vendégnek a koncertjére, és nem mondta azt, hogy melyik számot ne játsszam, és természetesen megbeszéltük, hogy melyik szám fér bele a TV adásba. Tehát nem ért váratlanul az, hogy csak az „Édes életünk" szerepelt. Viszont nagyon örültem, hogy megtaláltam a neten ezt a kalózfelvételt, és elnézést kérek a Magyar Televíziótól is, amiért ezzel rossz hírbe kevertem őket, és kárpótlásul felajánlom „Az Illés szekerén" című, Fonogram-díjas kétszeres platinalemezem bemutató koncertjének felvételét ingyen és bérmentve, minden ellenszolgáltatás nélkül bármikor leadhatják."

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.