galéria megtekintése

Botrány a közlekedési cégnél: sztrájkhelyzet van Miskolcon

Sztrájkra készülnek a miskolci közösségi közlekedési dolgozók: több szakszervezet közösen megkezdte a munkabeszüntetés szervezését. Kiderült ugyanis, hogy a tulajdonos az idei bérmegállapodás végrehajtása helyett helyett csak a járművezetőknek adna fizetésemelést.

Ha másképp nem megy, a végső eszközközt is bevetik, és sztrájkolni fognak a miskolci közösségi közlekedésben dolgozók, hogy kikényszerítsék a kétoldalú bérmegállapodás betartását a tulajdonostól, a Miskolc Holding Zrt-től. A szakszervezetek döntöttek a sztrájkbizottság felállításáról – tudatja a Miskolci Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezete, a Miskolci Autóbusz- és Villamosvezetők Érdekvédelmi Szervezete, valamint a Forgalmi Érdekvédelmi és Érdekképviseleti Szervezet.

Az verte ki a biztosítékot a szakszervezeteknél, hogy kiderült, a Miskolc Holding Zrt. felrúgta az április 24-én elfogadott, egységesen három százalékról szóló bérfejlesztési megállapodást, ami csaknem háromezer dolgozót érintene januárig visszamenőleg. Az érdekképviseletek októberi demonstrációját követően a tulajdonos ajánlatában viszont már az szerepelt, hogy mégsem mindenkinek, hanem csak a villamos- és buszvezetőknek emelik a bérét november 1-jétől.

Erről az egyoldalú döntésről a szakszervezetek ráadásul a médiából értesültek, holott az elvárt határidőig eljuttatták kompromisszumos javaslatukat a döntéshozókhoz – jelzik a közleményben. Úgy vélik, hogy a cégvezetést is irányító tulajdonos ezzel az érdekképviseleteket és a közlekedési dolgozókat is egymás ellen akarja fordítani.

 

Zelenka László, a Miskolci Autóbusz- és Villamosvezetők Érdekvédelmi Szervezete elnöke emlékeztet rá: év elején 3,5–4 százalék közötti emelést kértek – ez dolgozónként átlagosan négyezer forint pluszt jelentett volna –, de végül elfogadták a Miskolc Holding Zrt. vezetősége három százalékos ajánlatát azzal, hogy az januártól visszamenőleg jár a dolgozóknak. A béremelést azonban nem kapták meg az emberek, mert a tulajdonos likviditási gondokra hivatkozva húzta az időt.

Ezt a szakszervezetek megelégelték, s október elején, tüntetésen adták át a városvezetésnek írt petíciójukat, benne a követeléseikkel, egyebek között a 2012 óta halogatott prémiumok kifizetésének sürgetésével is.

Nem sokkal később a holding vezérigazgatója maga tett béremelési javaslatot: mivel a beígért bérfejlesztést idén semmiképpen sem tudják kifizetni, hajlandóak november elsejétől öt százalékot adni, de csak a villamos- és autóbusz-vezetőknek.

Zelenka leszögezte: a szakszervezetek nem hagyják, hogy egymás ellen fordítsák őket és a dolgozókat. Az érdekvédők elszántak: ha másként nem megy, akkor sztrájkkal fogják a megállapodás betartására kényszeríteni a munkáltatót. A munkabeszüntetés előkészületei megkezdődtek.

A követelésekkel szolidárisak a fővárosi kollégák is, egyebek között a BKV-nál működő Egységes Közlekedési Szakszervezet (EKSZ) amelynek már Miskolcon is egyre több tagja van. Az EKSZ elítéli a tulajdonos minősíthetetlen, halogató magatartását, amely egyre jellemzőbb a hazai munkáltatókra, ezért mostantól – ágazattól függetlenül – támogatja azokat a szerveződéseket, amelyek jogszerű érdekvédelmi harcot folytatnak – hangsúlyozza Nemes Gábor elnök.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.