Botokkal vonultak utcára az iváni romák

Botokkal és lapátokkal felfegyverkezve vonultak a falu központjába vasárnap késő este az iváni romák, mert állításuk szerint megfenyegették őket.

Békésen ért véget a Sopronhoz közeli Ivánban az a spontán megmozdulás, mely vasárnap este nyolc óra után történt az etnikai feszültségektől eddig is terhelt faluban.

Vas Tibor, az iváni roma kisebbségi önkormányzat elnöke szerint egy piros Opel hajtott be a romák által lakott két utcába, s a kocsiból fenyegető szavakat kiabáltak nekik - például azt, hogy "Megdögletek!". Ekkor a romák lapátokat és botokat ragadtak, majd mintegy kétszázan utcára vonultak.

A helyi kocsma környékén helyszínelő rendőröket találtak. Nem sokkal korábban ugyanis a polgármester fia által működtetett italboltba ismeretlenek betörtek, elvittek egy gázpalackot és három söröshordót. A romák azt kérték a rendőröktől, hogy tartóztassák fel a piros Opelt. Vass Tibor elmondása szerint azt a választ kapták, hogy az autót nem igazoltatják, mert abban az ő helyszínelőik ülnek.

"A rendőrök egy terepjáróval és egy piros autóval helyszíneltek a betörésnél. Keréknyomok után kutatva valóban bementek a romák által lakott utcákba is" - nyilatkozta tudósítónknak Kocsis Tünde alezredes, a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense, azt azonban kategorikusan cáfolta, hogy bármilyen megjegyzést tettek volna a romákra.

Ismételt kérdésünkre válaszolva Vas Tibor is csak annyit erősített meg: egy piros Opelből fenyegették meg őket, de azt nem tudja, ezért nem is állítja, hogy az a rendőrök kocsija volt.

Kocsis Tünde szerint az utcára vonuló romák nem kétszázan, csak hatvanan-hetvenen lehettek, és a rendőröknek sikerült békés távozásra bírni őket. A faluban nyugalom van, a betörés tettesei még nem kerültek elő.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.