Botka: Gyurcsány személye nem erősíti a kormányváltók esélyeit

A választópolgárok mintegy 55 százaléka kormányváltást akar, de a demokratikus többség sokszínű - jelentette ki Botka László, az MSZP választmányának elnöke Győrött tartott sajtótájékoztatóján.

A szocialisták hagyományos Őszirózsa fesztiválján Győrött megszólaló Botka László szerint a párt október 19-i kongresszusán elfogadják a programot, s attól kezdve ennek részletes megismerésére fordítják energiájukat. A választmány elnöke úgy gondolja: a Fidesz ugyan mindent megtett azért, hogy saját előnyére változtassa meg a választási törvényt, önkényesen és politikai érdekeinek megfelelően átszabta a választókerületeket is, az Orbán-rezsim azonban így is legyőzhető.

Közvéleménykutatásokra hivatkozva állította, hogy a választóknak legalább az 55 százaléka érdemi változást, kormányváltást akar. A demokratikus többség azonban sokszínű, pontosan célba kell juttatni az egyértelmű üzeneteket. Nagyjából egymillió bizonytalan, vagy rejtőzködő szavazó van, aki elmegy voksolni, rajtuk múlik, sikerül-e leváltani a jelenlegi kormányt, fejtegette a politikus.

A baloldal választási együttműködésének politikai erői közös kampánycsapatokat hoznak létre, együtt próbálják meggyőzni a választókat, mondta Botka László.

Egy újságírói kérdésre válaszolva úgy fogalmazott: az egy-két százalékos támogatottsággal rendelkező DK elfogadhatatlan ajánlattal állt elő. Gyurcsány személye pedig "nem erősíti a kormányváltó politikai erők esélyeit" - fogalmazott az elnök.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.