Szegeden együtt indul a baloldal

A demokratikus baloldal teljes választási szövetségben és egységben indul Szegeden az önkormányzati választásokon – jelentette be szombati sajtótájékoztatóján Botka László, a város harmadik ciklusát töltő polgármestere.

Az MSZP, az Együtt és a Demokratikus Koalíció közös polgármester-jelöltet állít Botka László személyében. Mind a húsz egyéni választókerületben közös lesz a jelöltjük, mégpedig úgy, hogy 14 körzetben az MSZP, háromban az Együtt, háromban pedig a DK adja a közös jelöltet.

A húsz egyéni jelölt közül tízen vannak olyanok, akik már voltak, vagy jelenleg is tagjai a testületnek. A kompenzációs lista, amelyet Solymos László, jelenlegi alpolgármester, az MSZP jelöltje vezet, a második helyén Binszki József, a DK, harmadik helyén Nagy Sándor korábbi SZDSZ-es alpolgármester, az Együtt jelöltje áll.

Reális győzelmi esélye van a demokratikus baloldalnak Szegeden, hiszen mind az áprilisi parlamenti, mind a májusi európai parlamenti választásokat megnyerte a baloldal a város területén.

Botka emlékeztetett rá, hogy 2010-ben együttműködést ajánlott föl a Fidesz-KDNP frakciónak, ám ők ezt nem fogadták el, nem várospolitikai alternatívát mutattak, hanem egyértelműen látszott, hogy a Jobbikkal összefogva az önkormányzati cégek fölötti uralom megszerzése a céljuk. Ez oda vezetett, hogy a szegedi közéletben az elmúlt ciklusban nem szűkült, hanem nőtt a jelenlegi városvezetés támogatottsága.

Botka elfogadta, hogy a három párt közös jelöltje legyen. Azt mondta, sokkal jobban motiválják a város előtt álló feladatok, mint amennyire elégedett az elért eredményekkel. Szerinte Szeged sikerre van ítélve, mivel a január 1-jétől kezdődő új európai uniós költségvetési ciklusban korrekt módon előre meghatározták, mekkora támogatási összeget kapnak a nagyvárosok. Szeged közel 32 milliárdot kap – ezt akkor is megkapja a város, ha nem kormánypárti többséget és polgármestert választ októberben.

Számunkra továbbra is Szeged az első – jelentette ki Botka László. A baloldali pártok nem pártpolitikai meggondolások alapján akarják kormányozni a várost. Reális cél a déli híd megépítése, a lézerközpont melletti 70 hektáros ipari park kiépítése, a Tisza-part és a Széchenyi tér rekonstrukciója, a lakótelepi rehabilitáció folytatása, és egy fedett uszoda megépítése. Nyitott együttműködést akar a három párt – szívesen fogadják szakmai és civil szervezetek részvételét a programalkotásban.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.