galéria megtekintése

Bosszút állt Ákos miatt a kormány a Telekomon

215 komment

NOL/MTI

„Vajon ha a kormánynak nem tetszene a Telekom véleménye, akkor azonnal felmondhatná a velük kötött szerződéseket?” – kérdezte még szerdán Lázár János, amikor véleménydiktatúrának nevezte, hogy a Telekom szerződést bontott Ákossal az énekes szexista kirohanása miatt. Csütörtökön kiderült: a kérdés korántsem költői, a véleménydiktatúra is létezik, ráadásul hivatalos kormányzati állásponttá vált, hogy a nők ne ugráljanak, inkább szüljenek.


Fotó: Szabó Miklós / Népszabadság

A kormány utasította az összes minisztériumot és minisztériumi háttérintézményt, hogy mondják fel szerződéseiket a Magyar Telekommal – közölte Kovács Zoltán kormányszóvivő csütörtökön az MTI-vel. A kormányszóvivő közlése szerint a kabinet szerdai ülésén foglalkozott a Magyar Telekom azon lépésével, amelyben felmondta támogatói szerződését Kovács Ákos énekessel. 

 

„A kormány megdöbbenéssel értesült a Telekom lépéséről, amely meggyőződésünk szerint mind a magyar alkotmány szellemével, mind pedig betűjével ellentétes” – közölte a szóvivő.

Úgy fogalmazott: elképzelhető, hogy ez Németországban lehetséges, de „mi elfogadhatatlannak tartjuk, hogy ma Magyarországon bárkit véleménye és nézetei miatt ilyen formában diszkriminálni lehessen”.

Feljelent a DK

A Demokratikus Koalíció hatalommal való visszaélés miatt büntetőfeljelentést tesz az ellen, aki aláírta a Magyar Telekom Zrt.-vel történt szerződésbontásról szóló kormányhatározatot – közölte az MTI-vel a párt szóvivője. Gréczy Zsolt vérlázítónak nevezte azt a döntést, hogy valamennyi minisztérium és háttérintézményeik azonnali hatállyal mondjanak fel minden szerződést a céggel. A politikus úgy fogalmaz: a zenész-énekes Kovács Ákos az elmúlt napokban több, a magyar választók egy részét jelentősen felháborító kijelentést tett. A Magyar Telekom Zrt. arra hivatkozva, hogy e kijelentések nem egyeztethetők össze a társaság nézeteivel, kultúrájával, sőt azokkal kifejezetten ellentétesek, ezért úgy döntött, hogy megszünteti Kovács Ákos szponzorációját – emlékeztetett. Ez a döntés két magánszereplő, egy magánszemély és egy magánvállalat vitája, ügye. A magyar kormány ebbe a vitába avatkozott be, nyíltan megfenyegette, majd bünteti a társaságot, közhatalmát törvényellenes módon magánvitában használva – jelentette ki Gréczy Zsolt. A DK továbbá írásbeli kérdéssel fordul a miniszterelnökhöz arról, hogy pontosan mennyibe fog kerülni a magyar adófizetőknek minden telekomos szerződés felmondása – közölte.

Ezért a Telekom döntése után a kormány arra utasította az összes minisztériumot és minisztériumi háttérintézményt, hogy mondják fel meglévő telekomos előfizetői szerződéseiket – tájékoztatott Kovács Zoltán, aki később úgy pontosította nyilatkozatát:

a mobilinternet-előfizetéseket mondják fel, a kormány és a Telekom partnerségi megállapodását nem érinti a lépés.

Kovács Zoltán a Népszabadságnak megerősítette, hogy csak a mobilinternet-szerződésekről van szó, nem pedig a stratégiai partnerségi megállapodás felbontásáról. A kormányszóvivő nem tudott arra válaszolni, hogy milyen nagyságrendű összeget érint a felmondás, és mennyi szerződésről van szó. Van olyan minisztérium, ahol a 103 ilyen szerződés felmondását már elindították – mondta Kovács Zoltán, aki egyértelműen Ákos szponzorációs szerződésének a felmondására adott kormányzati válaszról beszélt.

„Ákos a vélemény-nyilvánítás szabadságával élt, a véleményét mondta el a nő-férfi viszonyról. A kormány számára ez elvi kérdés”

– mondta lapunknak Kovács Zoltán.

Partnerből ellenség

„Összefogunk a Kormánnyal annak érdekében, hogy 2018-ra minden háztartásba eljusson a nagysebességű szélessávú internet. Ennek eredményeként Magyarország idő előtt teljesítheti az Európai Unió Digitális Menetrendjében 2020-ra kitűzött célokat, és mintaként szolgálhat a többi tagállam számára.”

Timotheus Höttges, a Deutsche Telekom vezérigazgatója a kormánnyal kötött partnerségi megállapodás aláírásakor, 2014. február 21-én 

A kormányszóvivő bejelentésének hatására a Telekom tőzsdei árfolyama 3 százaléknyit zuhant, majd Kovács Zoltán "korrekciója" után - miszerint csak a mobil előfizetésekre korlátozódik a kormányzati bosszú -  a részvények értéke ismét emelkedni kezdett, de azóta sem állt teljesen helyre.

A bejelentés előtt a Telekom részvényeit 408 forint körül jegyezték, Kovács első nyilatkozata után beszakadt jóval 400 forint alá, majd ismét emelkedni kezdett, de még délután fél ötig sem érte el a 400 forintos határt.

A Telekomnál, mint ahogy arról beszámoltunk, Ákos elhíresült Echo TV-s nyilatkozata verte ki a biztosítékot, amiben arról beszélt: a nőknek nem dolguk annyit keresni, mint a férfiaknak, hanem, hogy valakihez tartozzanak és gyereket szüljenek.

A Magyar Telekom Csoport szerda délelőtt közleményben tudatta, szerződést bontott Ákossal, mert „nem tartja összeegyeztethetőnek az előadóművész Echo Tv-s interjújában elhangzottak szellemiségét a csoport hitvallásával és értékrendjével”.

Lázár János miniszterelnökséget vezető miniszter szerdán ezt „véleménydiktatúrának” nevezte, majd megjegyezte, „pont egy német cégnek tudnia kéne, hogy mi az a diktatúra”.

Volt idő, amikor még Orbán Viktor is meghajolt Timotheus Höttges Telekom-vezér előtt
Volt idő, amikor még Orbán Viktor is meghajolt Timotheus Höttges Telekom-vezér előtt
Kurucz Árpád / Népszabadság

Lázár sajátos párhuzamot is vont, felvetette,

vajon ha a kormánynak nem tetszene a Telekom véleménye, akkor azonnal felmondhatná a velük kötött szerződéseket?

A szexista kampányt ugyanakkor nem Ákos kezdte.

Saját magától rendelt mobilhálózatot egy bizonyos Lázár János

Érdekes személyi átfedésre bukkant a Népszabadság annak az állami mobilhálózatnak a kapcsán, amelyet 12,8 milliárd forintért építtet az állami tulajdonú MVM Net Zrt. az Antenna Hungáriával. Varga G. Gábor írása: >>>

A Fidesz hétvégi kongresszusán Kövér László adta meg az alaphangot, amikor kikelt a „genderőrület” ellen, majd azt mondta, szeretné, ha

„lányaink az önmegvalósítás legmagasabb minőségének tartanák, ha unokákat szülnének nekünk”.

A házelnök később, lapunknak adott interjújában hangsúlyozta, nem érti, miért követte felháborodás a beszédét.

Mint mondta, „aki járt az általános iskola hetedik osztályában – amikor én jártam, az emlősök szaporodását ott tanították –, annak tudnia kell, hogy az emberiség fennmaradása azzal jár, hogy a nők szülnek, gyermekeket hoznak a világra, és nagy szeretetben felnevelik”.

Kalandos viszony

A kormány és a Telekom viszonya korábban sem volt feszültségmentes. Tavaly év elején ugyan még stratégiai megállapodást kötöttek, ám ősszel a netadó tervezete miatt a Telekom vezetője már keményen kiosztotta Orbánékat, a megállapodásuk felrúgásának értékelve a tervezett sarcot. Úgy látszik, akkor a kormány még nem mert nyílt konfrontációt felvállalni Európa egyik legnagyobb vállalatcsoportjával: Orbánék éppen a Deutsche Telekom rosszallása miatt tettek le az internetadó bevezetéséről.

Kövér és Ákos duójának előadása ellen egyre többen fejezik ki nemtetszésüket. Ahogy megírtuk, a neten rengetegen tiltakoztak az állami rangra emelt szexizmus ellen, ami közrejátszhatott abban, hogy a Telekom szerződést bontott a zenésszel – majd a kormány a Telekommal.

Sokan Ákos koncertjeinek bojkottálására szólítanak fel, az énekes szerdai koncertjén flashmobon is tiltakoztak az énekes nyilatkozata ellen. A közösségi oldalakat napok alatt elárasztották a szexizmusellenes mémek, az egyik Facebook-csoportban pedig arra készülnek, hogy negatív terhességi gyorsteszteket postáznak Kövér Lászlónak az Országházba. Akit amúgy nemhogy nem hatott meg a tiltakozás, de még rá is tett egy lapáttal:

„Ha a Facebook-csoport szervezői­nek az édesanyukáik azzal lettek volna elfoglalva, mint amivel most ők is foglalkoznak, ahelyett hogy őket örömmel felneveljék, akkor nem lennének, akik ilyen ostobaságokat megfogalmaznának”

– rea­gált lapunknak a terhességi tesztes akcióra a Magyar Országgyűlés elnöke.

Kisztihand
Kisztihand
Illyés Tibor / MTI

Amikor még Orbán büszke volt

„Az első gondolatom a Deutsche Telekom cég nevének hallatán a büszkeség. Olyan emberekkel tárgyaltam, akik nagyon büszkék arra, amit csinálnak. Hisznek abban, hogy a technológia, amit kitalálnak, valóban előreviszi a világot.”

Orbán Viktor miniszterelnök a Telekommal kötött partnerségi megállapodás aláírásakor, 2014. február 21-én

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.