Megszólalt László Petra

Még legalább két-három hét kell ahhoz, hogy újra üzemszerűen működhessen az N1TV. A radikális jobboldalhoz közel állóként ismert internetes televízió azóta kénytelen szüneteltetni adásait, hogy az operatőre, László Petra – akivel a Heti Válasz ma közölt interjút – a rendőrsorfalat átszakító tömegben elgáncsolt egy gyermekével menekülő férfit, majd megrúgott egy kislányt is.
Tettéért László Petrát a csatorna azonnali hatállyal elbocsátotta.

László Petra két nappal később közleményben kért bocsánatot tettéért, ez azonban nem volt elég. A tunéziai iszlamista hackercsoport, a Fallaga Team eddig nem látott erősségű támadást intézett az N1TV szerverei ellen, és gyakorlatilag sikerült megsemmisíteniük a televízió rendszerét. Mindent szoftvert és kész anyagot letöröltek. A korábbi (archív) anyagok egy része a későbbiekben csak azért lesz majd látható, mert azokat külső adathordozókra is kimentették – tudtuk meg Kisberk Szabolcs főszerkesztőtől.

Korábban is történtek már olyan hackertámadások Magyarországon, amelyeket látszólag iszlamista szélsőségesek követtek el iskolák és más intézmények gyengén védett rendszerei ellen. Azokról azonban eddig rendre az derült ki, hogy valójában nem valódi hackerek követték el, hanem egy vándorvírus írta felül a véletlenszerűen megtalált oldalt. Ez azonban komoly támadás volt, olyannyira, hogy a BRFK rendőri védelmet ajánlott a szerkesztőségnek.

Úgy tudjuk, védelem alatt áll László Petra is, de erről sem a rendőrség, sem a témában még szintén illetékes Terrorelhárítási Központ nem beszél. Névtelenséget kérő forrásunk szerint azért nem, mert nem akarják provokálni azokat, akiket a Fallaga Team által felajánlott 20 ezer eurós vérdíj esetleg az operatőr megtámadására sarkallna.

A csütörtöki Heti Válaszban maga László Petra is megszólalt. Azt mondta, nagyon fáradtan érkezett a röszkei munkára, és amikor a migránsok egy feldühödött csoportja az orra előtt kitört a rendőrök gyűrűjéből, megrémült. Halálfélelme volt. Futás helyett védekezett. Fogalma sincs, hogy pontosan mi történt. Hibázott, de szerinte korántsem akkorát, mint amilyen súlyos büntetést kapott érte. Gyakorlatilag összeomlott az élete, retteg és bujkál.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.