Börtönbüntetés a volt pálházai polgármesternek

Vesztegetés bűntette miatt 2 év börtönbüntetésre, 20 ezer forint pénzbüntetésre és 2 év közügyektől eltiltásra ítélte a Debreceni Ítélőtábla dr. Balla Lajos vezette büntetőtanácsa a volt pálházi polgármestert, M. Zsoltot. A ma délután született döntés lényegben helybenhagyta a Miskolci Törvényszék elsőfokú ítéletét.

A Debreceni Ítélőtábla dr, Balla Lajos vezette büntetőtanácsa ma délután született döntésével helybenhagyta a Miskolci Törvényszék ítéletét, amellyel a volt pálházi polgármestert, M. Zsoltot vesztegetés bűntette miatt 2 év börtönbüntetésre, 20 ezer forint pénzbüntetésre és 2 év közügyektől eltiltásra ítélte, s 200 ezer forint vagyonelkobzást rendelt el vele szemben.

Az ítélet indoklásában elhangzott: M. Zsolt 2010. október 3. és 2011. október 17. között Pálháza város főállású polgármestere volt. Hivatali helyzetéből adódóan felelőséggel tartozott az önkormányzat egész működéséért és a vezetői tisztséghez kapcsolódó jogosítványokkal rendelkezett. Pálháza és a környező kilenc település önkormányzata között korábban együttműködési megállapodás jött létre a Nemzeti Szennyvíz-elhelyezési Programon belül a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei program megvalósítása érdekében.

Az önkormányzatok a „Pálházai Regionális Szennyvíztisztító Telep Fejlesztése” tárgyú projektet közös beruházásként kívánták megvalósítani és ehhez közösen akarták biztosítani a beruházás előkészítésének és megvalósításának forrásait. Pálháza képviselő testülete 2010 decemberben eldöntötte, hogy a város önkormányzata pályázatot nyújt be az Új Magyarország Fejlesztési Terv KEOP "Egészséges, tiszta települések" címmel kiírt szennyvíz-elvezetési és tisztítási konstrukciójára. A pályázattal kapcsolatos teendők felelőseként a vádlottat, M.Zsolt polgármestert jelölték ki, aki a pályázat elkészítésével egy budapesti kft-t bízott meg. H. András, 2010 novemberében megkereste M. Zsoltot, elmondta, hogy az általa képviselt cég szeretne részt venni a munkálatokban és a polgármester támogatását kérte.

A vádlott nem utasította el a kérést, azonban utalt arra, hogy a kivitelezés költségvetését úgy kell elkészíteni, hogy annak egy része maguk között szétosztható legyen. Hozzátette, hogy a további részleteket egy mobiltelefon-vételre alkalmatlan helyen kell megbeszélniük.

Néhány nappal később a Kőkapui Vadászkastélynál H. András 200.000 forintot adott át M. Zsolt vádlottnak, a köztük lévő bizalmi kapcsolat megerősítése érdekében. A polgármester elfogadta a pénzt és ígéretet tett, hogy mindent el fog követni azért, hogy a kivitelezési munkálatokat a H. András által megjelölt cég kapja. Azt is állította, hogy a többi település polgármestereit is irányítani tudja. Ezt a beszélgetést H. András diktafonra rögzítette.

A pályázat aláírását követően a vádlott a pályázatíró cég vezetőjének illetve Pálháza jegyzőjének jelenlétében elismerte, hogy hibát követett el és lemondását helyezte kilátásba, majd 2011. október 17-én lemondott tisztségéről.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.