Börtönben tölti a karácsonyt a Quaestor-vezér

Jogerősen meghosszabbították Tarsoly Csabának, a Quaestor-cégcsoport vezetőjének előzetes letartóztatását, miután a másodfokon eljáró Fővárosi Törvényszék szerdai végzésével helybenhagyta a Budai Központi Kerületi Bíróság erre vonatkozó december 15-i döntését.

A Fővárosi Törvényszék sajtóosztálya szerdán azt közölte az MTI-vel, hogy a másodfokú bíróság helybenhagyta a korábbi döntést Tarsoly esetében, így előzetes letartóztatásban maradn 2016. március 29-ig.

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Korrupciós és Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztálya különösen nagy kárt okozó bűnszervezetben elkövetett csalás és sikkasztás miatt folytat eljárást Tarsollyal és társaival szemben.

A Quaestor-ügy három gyanúsítottjának - így Tarsolynak is - az előzetes letartóztatását a Budai Központi Kerületi Bíróság szeptember 23-án megszüntette, és házi őrizetüket rendelte el. A döntés ellen azonban az ügyészség fellebbezést nyújtott be, a Fővárosi Törvényszék pedig szeptember 29-én másodfokon, jogerősen megváltoztatta azt, így a gyanúsítottak mégis előzetes letartóztatásban maradtak.

A jegybank március 10-én függesztette fel részlegesen a Quaestor Értékpapír Zrt. tevékenységi engedélyét, és felügyeleti biztost rendelt ki az észlelt szabálytalanságok miatt. Előző este a Quaestor-csoport kötvénykibocsátó cége, a Quaestor Financial Hrurira Kft. öncsődöt jelentett. A jegybank vizsgálata szerint a Quaestor Értékpapír Zrt. mintegy 210 milliárdos vállalati kötvénykibocsátásából 150 milliárd fiktív volt. Az ügyben nyomozás indult, amelyben március végén letartóztattak három gyanúsítottat, köztük Tarsoly Csabát, a cégcsoport vezetőjét.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.