Börtönbe a kormánypárti politikusokkal?

A közbizalom helyreállításához nélkülözhetetlen, hogy kivizsgálják a gyanús ügyeket, és felelősségre vonják azokat, akik miatt az ország ilyen mély válságba került – jelentette ki Orbán Viktor. Összeállításunkból kiderül, hogy a büntető igazságszolgáltatás, mint politikai fegyver bevetése korántsem új gondolat, ám mostanában ellenzéki politikusok már szinte naponta fenyegetik a kormányt.

Orbán Viktor 2006. május végén az államadósság növekedése kapcsán sürgette a felelősségre vonást.. Világosan kell meghatározni a jelenlegi helyzetet, és a koalíció nem bújhat ki a felelősség alól, mert maguktól vették át a kormányzást - mondta. Szerinte már a kormányprogram vitájában ki kell mondani, hogy kivéreztették, pénzügyileg tönkretették az országot.

Orbán Viktor, 2006. szeptember 21.: „Magyarország nem válhat egyetlen ember túszává, és a mi higgadt, nyugodt álláspontunk az, hogy egy beteges hazudozóval van dolgunk" - ezt az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülése után jelentette ki Orbán Viktor. A Fidesz elnöke szerint Gyurcsány Ferenc bűncselekményt követett el, amikor meghamisította a költségvetés számait, ezért bíróság elé kell állítani.

Orbán Viktor, 2006. október 23.: „Aki képes csak egy kicsit jobban szeretni a hazát, mint a hatalmat, azonnal belátja, a válság orvoslásához szükséges és elkerülhetetlen áldozatot a magyarok csak akkor hajlandóak meghozni, ha a felelősök félreálltak, ha felelősségre vonják őket, és ha az emberek garanciát kapnak arra, hogy ez még egyszer nem történhet meg Magyarországon" - fogalmazott Orbán.

Rákay Philip, 2006. november 26., Fidesz-kongresszus: „Nem is hangzik olyan rosszul a Gyurcsány-csomag, különösen, ha a szegedi Csillag börtönben a fegyőr úgy kiabál: »Gyurcsány! Csomag!«" A pártelnök pedig figyelmeztette is az MSZP-t: csak ideig-óráig maradhat el a felelősségre vonás.

Demján Sándor, a VOSZ elnöke 2006 decembere : A "magyar gazdaság válsága a politikai elit bűne, ezért a kormányfő és a pénzügyminiszter viseljen büntetőjogi felelősséget azért, hogy olyan pénzeket ne osszon el, amelyek fölött nem rendelkezik, vagyis: legyen büntetőjogi felelőssége az állam túlköltekezéséért." A Fidesz ezt a gondolatot szívesen viszontlátta volna a költségvetési plafonról szóló, tavaly elfogadott törvényben, ám azt nem sikerült elfogadtatnia, ezért nemmel szavaztak.

Orbán Viktor, 2006 decembere: „Ez a kormány megbukott, amit látunk, csak menekülési kísérlet a felelősségre vonás elől - amit úgysem lehet elkerülni".

Orbán Viktor, 2007. október 23.: „Mi nem nyugszunk addig, amíg minden egyes elkövetőt, felbujtóikat és az értelmi szerzőket fel nem derítettük és felelősségre nem vontuk. Az elkövetők, a verőlegények közvetlen parancsnokai, a rendőri vezetés, az őket bíztató politikusok máig azt hiszik, elkerülhetik a felelősségre vonást, de tévednek".

Orbán Viktor, 2008. október 25.: „Ott, ahol bizonyítható, hogy adatokat titkoltak el, adatokat hamisítottak meg, nem egyszerűen politikai felelősség áll fenn, hanem büntetőjogi természetű felelősség is." Az esetleges kétharmados Fidesz-többségtől tartókat szerinte az foglalkoztatja, hogy a parlamenti választásokat követően „lesz-e annyi ereje a mostani kormányzó elitnek, hogy a mentelmi jog mögé bújva megvédje azokat az embereket, akik áthágták a törvényesség korlátját". Orbán emlékeztetett arra, hogy amikor a szocialisták bevallották, hogy valótlan számokat közöltek a választást megelőzően, azonnal feljelentést tett a Legfőbb Ügyészségen, ám a büntetőeljárást nem rendelték el. „Szerintem helytelenül, de majd ezt később, ha lesz kormányváltás (...) alaposabban megvizsgáljuk" - tette hozzá.

Orbán Viktor, 2009. március 17.:„A politikai felelősséget újra kell értelmezni, ez pedig jogi, időnként anyagi és büntetőjogi felelősség is, amit vállalnia kell a mostani kormánynak". Nem sokkal később pedig azt mondta: egy következő kormánynak jogi kereteket kell teremtenie a politikai felelősségre vonáshoz.

Balsai István volt MDF-es, ma fideszes képviselő 2009, márciu 17-én a Demokratában: „2006 őszén, főleg október 23-án történt bűncselekmények tekintetében a rendőri vezetőket és azokat a parancsnokokat, akik lehetővé tették a rendőröknek az azonosító szám nélküli brutalitásokat, felelősségre fogjuk vonni". De szerinte a politikusok sem ússzák meg. „Meg kell vizsgálnunk, mi minden történt itt a nyolc év alatt. Gondolok elsősorban a nemzeti vagyon állapotára és a felelőtlen eladósodásra. Könnyen lehet, hogy ezeknek az ügyeknek a végigvitele is büntetőelhárásokat vona majd maga után".

Kövér László, 2009. április 9., Heti Válasz: „Nem csak Gyurcsány és miniszterei elszámoltatásáról beszélek. Azon kis csinovnyikokéról is, akik most, az utolsó néhány hónapban olyan szerződéseket kötögetnek, amelyekkel reményeik szerint hosszú évekre bebetonozzák haverjaikat a fincsibe. Nyilvánvalóan lesznek ügyek, amelyek elévülnek, olyanok is, amelyek bizonyíthatóak, de konkrét személyekre nem lehet ráhúzni őket. Van, ami nem jogellenes, de gazemberség. Ezekről egytől egyig leltárt kell készíteni, és az emberek elé tárni a neveket".

Orbán viktor, 2009. május 13., Demokrata: "A közbizalom helyreállításához nélkülözhetetlen, hogy kivizsgálják a gyanús ügyeket, és felelősségre vonják azokat, akik miatt az ország ilyen mély válságba került. Égbekiáltó törvénytelenségek alapos gyanújáról tudósítanak pártoktól független szervezetek, intézmények". Szerinte az elszámoltatáshoz szükséges demokratikus közakarat, valamint az erkölcsi alap is megvan ehhez. Orbán emlékeztetett rá, hogy 2002-ben, a Fidesz-kormány leváltása után is volt elszámoltatás: Keller László közpénzügyi államtitkár vezetésével az MSZP-SZDSZ koalíció 140 vizsgálatot indított a korábbi kormány működése kapcsán, de mivel a kabinet „becsülettel tette a dolgát", Kellerék kudarcot vallottak. Arra a felvetésre, hogy a szocialisták ki tudnak-e bújni az elszámoltatás alól, Orbán kijelentette: ez a Fidesz győzelmének arányártól is függ, ha ugyanis kétharmados többséget szereznek a parlamentben, fel tudják függeszteni a képviselők mentelmi jogát.

Kövér László, 2009. június 2-án, kampánygyűlésen: A Fidesznek azért van szüksége kétharmados többségre, hogy felfüggeszthessék az MSZP-s brigantik mentelmi jogát annak érdekében, hogy az igazságszolgáltatás nyakon csíphesse őket.

Egy másik hang, Pokorni Zoltáné, aki a Magyar Hírlapnak nyilatkozott a hétvégén: "Kétélű dolog az elszámoltatás. Mérhetetlen indulat halmozódott fel az elmúlt hét év alatt, amelynek nagy része bárki ellen fordulhat. Most Bajnait meg Gyurcsányt utálják, de fél év múlva majd minket, ha ezeket az indulatokat felkorbácsoljuk". Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a következménynélküliséget sem lehet fenntartani, de ennél is fontosabb, hogy a normális Magyarországon jobban megérje tisztességesnek, mint tisztességtelennek lenni. Pokorni ennek ellenére úgy látja: a felelősségre vonás kérdésében nincs vita közte és Orbán között. Úgy véli, vannak „politikai lassítók" az igazságszolgáltatás működésében, amire példa, hogy Szilvásy Györgyöt csak most vádolták meg az UD Zrt. ügyében, és a 2006. október 23-án törvénytelenül eljáró rendőrökkel szemben is lassan zajlott az eljárás.

A legújabb üzenet pedig kedden fogalmazódott meg. A Fidesznek azért van szüksége kétharmados többségre, hogy felfüggeszthessék az „MSZP-s brigantik" mentelmi jogát annak érdekében, hogy a „végrehajtó hatalom keze ügyében levő lévő vizsgálati szervek nyakon csíphesse őket" - jelentette ki Kövér László a Heves megyei Makláron. Kövér azt is hangsúlyozta, hogy elszámoltatás lesz ugyan, de csak a jogállami korlátok között, ami „nemcsak nekünk korlát, hanem nekik is". A politikus emellett emlékeztetetett a mostani ellenzék számára máig feldolgozhatatlannak tűnő 2002-es választási vereségre, amellyel kapcsolatban felelőssé tette a Fideszt is, mert nem tudott minden szavazókörbe olyan embert küldeni, aki ellenőrizte volna a választás tisztaságát. Így szerinte helyben csalták el a választást azok a „komcsik", akik mellett nem voltak fideszes ellenőrök.

 

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.