Borsodi ingatlanpanama, fideszes gyanúsítottal

Hivatali vesztegetés miatt emeltek vádat a Borsod megyei közgyűlés fideszes alelnöke és társai ellen. A nyomozás az egykori miskolci MSZMP-székház eladása miatt indult.

Hivatali vesztegetés miatt vádat emelt Gergely Zsolt Borsod-Abaúj-Zemplén megyei fideszes közgyűlési alelnök, Madzin Tibor ongai polgármester és három ingatlanvállalkozó ellen a Debreceni Nyomozó Ügyészség.

A vesztegetési ügyekről Simon Ernő Hajdú-Bihar megyei főügyész elmondta: a BAZ-megyei önkormányzat 2007 márciusában döntött a miskolci úgynevezett ITC-székház eladásáról. Ezután Gergely Zsolt, a közgyűlés vagyongazdálkodásért felelős alelnöke az ingatlan iránt érdeklődő két vállalkozónak – anyagi előnyt kérve – segítséget ajánlott a székház megvásárlásához. A főügyész szavai szerint a politikus közreműködött aban, hogy a vállalkozók még azelőtt megismerhessék a pályázati kiírást, hogy azt a közgyűlés nyilvánosságra hozta volna, s megbeszélte velük a benyújtandó pályázat feltételeit és a vételárat is. Simon Ernő hozzátette: a nyomozás adatai szerint az alelnök a segítségért cserébe a vállalkozóktól mintegy 30 millió forinttal a reális ár alatt vásárolhatott telket, amelyen egy épülő ház volt. Mivel a megyei önkormányzat később úgy döntött, hogy mégsem adja el a székházat, Gergely Zsolt felbontotta a telek megvásárlására kötött szerződést, így anyagi előnyhöz végül nem jutott.

A vádemelés hírére Gergely Zsolt sajtóközleményben reagált. Ebben azt közölte: meglepték a fejlemények, ugyanis a nyomozás végén vele ismertetett adatok alapján az eljárás megszűntetését várta. Hozzátette: az ITC székházat – a megyei közgyűlés tegnapi döntése alapján – még mindig nem sikerült eladni.

A másik ügyről – amelyhez Gergely Zsoltnak nincs köze – a főügyész elmondta: az ITC-székház tervezett eladásában érintett vállalkozók 2007-ben egymillió forintot ígértek Madzin Tibor ongai polgármesternek azért, hogy intézze el a település külterületén lévő ingatlan művelési ágának átminősítését, ahol a vállalkozók ipari létesítményt szándékoztak építeni. Az ongai polgármester elintézte az átminősítést, így a pénzt kifizették neki.

Simon Ernő hozzátette: mindkét ügy vádlottjai együttműködtek a hatósággal, így szabadlábon védekezhetnek.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.