Boross az UD-ügyről: 'bűzlik ez az egész, úgy ahogy van'

Boross Péter volt miniszterelnök, egykori MDF-es politikus az UD Zrt.-ügy büntetőperének szerdai tárgyalásán, a Pesti Központi Kerületi Bíróságon, tanúként arról beszélt, hogy ez az eset egy "otromba beavatkozási kísérlet" volt a párt életébe, és ő emberileg jobban megértette a vádlottak padjára került Dávid Ibolyát, mint a feljelentőket.

A vád szerint Dávid Ibolya, az MDF volt elnöke és egykori párttársa, Herényi Károly ismeretlen helyről származó, titokban rögzített telefonbeszélgetések hangfelvételeinek nyilvánosságra hozásával visszalépésre kényszerítette az MDF 2008 szeptemberi tisztújításán elnökjelöltként indulni kívánó Almássy Kornélt.

Tanúként hallgatják meg Boross Péter volt miniszterelnököt az UD Zrt.-vel összefüggésben megvádolt politikusok büntetőperének tárgyalásán
Budapest, 2011. október 5. Tanúként hallgatják meg Boross Péter volt miniszterelnököt (középen) az UD Zrt.-vel összefüggésben megvádolt politikusok büntetőperének tárgyalásán, a Pesti Központi Kerületi Bíróság tárgyalótermében. Balról Dávid Ibolya, az MDF korábbi elnöke és Herényi Károly korábbi alelnök. Jobbra Zamecsnik Péter ügyvéd ül. MTI Fotó: Földi Imre

Ezért Dávid Ibolyát és Herényi Károlyt személyes adattal való visszaéléssel, illetve Dávid Ibolyát kényszerítéssel is vádolja a Központi Nyomozó Főügyészség. A vádlottak az eljárás során mindvégig következetesen tagadták bűnösségüket, és többek között arról beszéltek, hogy éppen az Almássy, illetve a mögötte állók próbáltak illetéktelenül beavatkozni az MDF életébe.

Boross Péter tanúvallomásában elmondta, hogy a 2008-as pártelnök-választás előtt hetekkel megpróbálta lebeszélni Almássyt az indulásról, és azt is megkérdezte tőle: "Mi ez a kétmilliárd forint, amit Te hozol az MDF-be? Kik azok, akik téged anyagilag támogatnak?" Mire az ifjú politikus csak annyit mondott neki: ezt nem árulhatja el.

A volt miniszterelnök úgy vélte, ez a titokzatos pénzmozgás abszurd, már pusztán emiatt indokolt lett volna Almássy kizárása az MDF-ből. Boross megjegyezte azt is, hogy Almássynak semmi esélye nem volt az elnökválasztáson, és amikor a fiatalember szólt neki, hogy lemond, csak annyit válaszolt: "azt helyesen teszed."

Az egykori MDF-es politikus felvetette, hogy valójában kit is ért sérelem a történtek kapcsán, miközben a feljelentők, sértettek "egyike-másika elég szép karriert futott be azóta". Hozzáfűzte, véleménye szerint "roppant erőltetett" az egykori MDF vezetői elleni büntetőeljárás, ahol a "tételes jog mechanikus alkalmazásába kapaszkodnak".

Boross Péter elmondta: nem érti, Dávid Ibolyának és Herényi Károlynak milyen eszköze lett volna a kényszerítésre ebben az ügyben. A volt miniszterelnök korábban, a nyomozás során tett tanúvallomásában kifejtette: Dávid Ibolya magatartása számára érthetőnek tűnt abban a helyzetben, amikor 2008 szeptemberében kiderült, hogy illetéktelenek be akartak avatkozni az MDF belügyeibe.

A veterán politikus, aki az 1990-es évek első felében volt titkosszolgálatokat felügyelő tárca nélküli miniszter, belügyminiszter és kormányfő is, sajnálkozott a magyar közélet és politika elmúlt évtizedének tisztátalanságai miatt, a történteket sommásan akként értékelte, hogy "bűzlik ez az egész, úgy ahogy van".

Elmondta azt is, hogy az eset kapcsán hírbe hozott Stumpf István jelenlegi alkotmánybírót, aki az első Orbán-kormány kancelláriaminisztere és a Századvég vezetője is volt, igyekezett lebeszélni arról, hogy feljelentést tegyen, mert mint mondta: "magyar úr ilyet nem tesz".

A szerdai tárgyaláson tanúként hallgatták meg az UD Zrt. vezérigazgatóját, Tóth Jánost, akit a bíró, a védők és a vádlottak is elsősorban egy ismeretlen körülmények között, titokban rögzített, majd ismeretlen körülmények között Dávid Ibolyához eljuttatott, általa 2008 szeptemberében nyilvánosságra hozott telefonbeszélgetésről kérdeztek.

Ebben 2008 nyarán Csányi Sándornak, az OTP vezetőjének beszélt a vele biztonsági cége révén üzleti kapcsolatban álló Tóth arról: Tombor András vállalkozó, (Almássy barátja, tanácsadója) felvetette, hogy Dávid Ibolyára kellene terhelő információkat gyűjteni, az MDF-en belül hatalmi váltás lehetséges, "Stumpfék állnak mögötte, ők pénzelik".

Az UD Zrt. vezetője azonban a tárgyaláson ezzel kapcsolatban, a hozzá intézett kérdésekre egyre csak azt hajtogatta: ő félreértett, eltorzított, felnagyított információkat, és így akaratán kívül félrevezette Csányit, ráadásul éppen az volt a célja, hogy cégét távol tartsa a politikai megbízásoktól.

A büntetőpernek van két további vádlottja, ugyanis az ügyészség szerint 2008 szeptemberében Szilvásy György, a Gyurcsány-kormány titokminisztere és Tóth Károly, a parlament nemzetbiztonsági bizottságának volt szocialista alelnöke azzal követte el a személyes adattal visszaélést, hogy a bizottság tagjainak kiosztották a Kövér László és Demeter Ervin akkori ellenzéki, fideszes országgyűlési képviselők, egykori titokminiszterek által az UD Zrt. egyik vezetőjével, Horváth Józseffel folytatott telefonbeszélgetések lehallgatással rögzített hanganyagát és leiratát.

Az UD Zrt.-ügy kapcsán tucatnyi polgári pert indítottak az UD Zrt. és vezetői, illetve mások, például Stumpf István, Almássy Kornél, Tombor András Dávid Ibolyával - és esetenként Herényi Károllyal, illetve pártjával - szemben azért, mert megsértették személyiségi jogaikat. Ezek közül számos pert részben megnyertek a felperesek, jobbára azért, mert a bíróságok úgy ítélték meg, hogy Dávid Ibolyának nem sikerült bizonyítania vitatott állításait.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.