Az első fordulóban – amelynek feladványait még otthon lehetett megoldaniuk – a versenyzők a szerepük szerint frissen kinevezett vezérigazgatói lettek egy-egy cégnek, amely a két országból álló elképzelt kontinens piacain próbál termékeket elhelyezni. A tinédzser menedzserek választhattak: bort, karórát, faliórát, bonbont, művirágot vagy mobiltelefont akarnak-e eladni? A két virtuális ország – Moan és Ursia – lakossága erőteljesen különbözik egymástól. Moanban az emberek hagyománytisztelők, magas a nagycsaládok aránya, sok a gyermek.

A feladatbéli Ursia elöregedőben van, jellemző az egyedülálló nők nagy száma. Moan inkább urbánus hely. Szélesedik a középréteg, a lakosság képzettsége magas és főként műszaki irányultságú. Ursiában a viszonylag szűk, de gazdag elit mellett van egy széles alsó-középréteg, amely csúszik lefelé, és elkülöníthető még egy legalsó, szegény lakosságcsoport is.

Az ország válság felé közeledik: a gazdagok megtakarítóbbak, a szegények viszont igyekeznek minél boldogabban élni, amíg lehet, ezért megtakarítás helyett felélnek mindent, amijük van. Moanban féltve őrzik az általuk kifejlesztett mobiltelefonok gyártási szabványait, Ursiában viszont a „Vezérhez” kapcsolódó erőteljes személyi kultusz van, de gyakoriak az utcai zavargások.

Vannak beazonosított fogyasztói csoportok: dollárpapák, party-girlök; vannak versenytársak, mint a beszédes nevű Gagyi Bt., Koppincs Kft., Multikulti Rt. és Korhadt Kft. – utóbbi az újítani nem képes korábbi piacvezető. A versenyzőknek választaniuk kellett: melyik országban tartanak fenn telephelyet, mit gyártanak, milyen célcsoportnak? Mi lesz a stratégiájuk, a szlogenjük, az értékesítési politikájuk?

Az első fordulóban még igénybe lehetett venni mindenféle segédeszközt, segíthettek a szülők is. Az interneten beküldött megoldásokat bírálták el a gazdaságtudományi kar oktatói, és a legjobbakat hívták be a második körre, ahol mindössze két óra állt rendelkezésükre – és csak a saját fantáziájuk, illetve az internet volt a segítségükre.

– Mikrocégek típuseseteit tártuk eléjük: tizenöt apró döntést kellett meghozniuk, úgy, hogy három lehetőség közül kiválasztják a legjobbat – magyarázta Imreh Szabolcs, a gazdasági kar egyik oktatója. – Ezek a gyerekek már beleszülettek a kapitalizmusba, és aki részt vesz egy ilyen versenyen, az minden bizonnyal érdeklődik is a vállalkozások iránt. Felmérések és tapasztalatok bizonyítják, hogy Magyarországon a középiskolások igen keveset tudnak a gazdaság működéséről.

A bolognai rendszerben a gazdaságtudományi karon is elsősorban azonnal felhasználható gyakorlati ismereteket kívánnak nyújtani a hároméves alapképzésben résztvevőknek. A képzés ezért pragmatikus; ez a megközelítés már a leendő hallgatók toborzásakor is érvényesül. Imreh Szabolcs szerint az utóbbi időben jelentős változás érzékelhető a középiskolások szemléletében. Ha tíz éve megkérdeztek egy elsőéves hallgatót, miért választotta éppen a köz-gazdász szakot, azt felelte: azért, mert a gimnáziumban jó volt matekból. A maiak viszont azt mondják: gyorsan és sok pénzt akarnak keresni, azt pedig az üzleti világban lehet.

Prónay Szabolcs, szintén egyetemi oktató, a második forduló egyik szervezője azt mondta: nagyon szellemes, olykor bizarr ötletek születtek – különösen a célcsoportok megválasztásakor. Volt olyan versenyző, aki az idősebb, konzervatívabb, otthonülő, magányos értelmiségieknek azzal ajánlott művirágot, hogy ha első kísérletre nem sikerül a párkeresés, a művirág többször is felhasználható. Az oktató különösen annak örült, hogy a versenyzők inkább kooperatív, mint a versenytársat legázolni akaró stratégiákat választottak.

Egyikük például azt írta: a helyi piacon jelen lévő multinacionális cégnek van pénze olyan kutatásokra, amelynek eredményei a helyi kisvállalkozóknak is hasznosak – de nekik specializálódniuk kell, megkeresni a piaci réseket ugyanazon a termékkörön belül. Volt, aki meg is fogalmazta: nem attól jó a piac, ha csak egyedül vagyok rajta.

A verseny győztese, a szegedi Kazinczy Lilla kisvállalkozói környezetben nőtt fel.

– Jó kapcsolatban vagyok a szüleimmel, otthon is sokat beszélgetünk az üzleti ügyeikről – mondta a negyedik gimnazista lány, aki már eldöntötte, hogy a szegedi gazdasági karra jelentkezik. – A bonbongyártást választottam, mert imádom a csokoládét, és az az álmom, hogy egyszer lesz egy nagyon elegáns csokolédéboltom. Abban majd minden kapható lesz: exkluzív, drága bonbonok, amit jómódú, idősebb urak vásárolnak ajándékba, és eperízesítésű, olcsóbb, szép csomagolású csokoládé, amiért megbolondulnak a kisgyerekek.

Lilla hangsúlyozta: mivel a szülei vállalkozók, náluk másképpen gondolkodnak, mint a legtöbb magyar családban.

– Miben másképp? – kérdeztem.

– Hát úgy, mint a munkaadók, és nem úgy, mint a munkavállalók – felelte.

Deák István dékánhelyettes szerint még ezek a válogatott gyerekek is viszonylag keveset tudnak a gazdaság működéséről, pedig nem ártana, ha a középiskolában minden tanulónak el kellene valamennyi gyakorlati ismeretet sajátítania erről.

– Akkor egy kicsit jobban megértenék, mi zajlik körülöttük a világban – mondta Deák István, és hozzátette: – Nem arra gondolok, hogy részletesen átlássák, mitől jutott válságba a világgazdaság – ez olykor a szakértők képességeit is meghaladja. Már az is elég lenne, ha pontosan megértenék, mi van leírva egy banki ajánlatban.

Gazdasági szerepjáték középiskolások részvételével